Így múlik el a világ dicsősége: ma már sikeres multinacionális cégeknél dolgozni sem életbiztosítás. Jószerivel nincs olyan nagyvállalat, amely a globalizáció következtében fokozódó piaci verseny miatt az elmúlt években ne kényszerült volna működési költségei lefaragására, tevékenysége racionalizálására, és ami gyakran ezzel együtt jár, tömeges elbocsátásokra.
A legújabb példák egyike a DaimlerChrysler-csoporthoz tartozó Mercedes, amely hamarosan 8 ezer alkalmazottjának int búcsút, évi 200-250 millió eurós megtakarítást várva a leépítéstől. A nagy német autógyárnál is kiadósabb fogyókúrára készül azonban az informatikai ágazat nagyágyúja, a Hewlett-Packard, amely 14,5 ezer munkavállalójától – a főmunkaidőben foglalkoztatott dolgozói 10 százalékától – kíván az elkövetkező időszakban megválni. „A váltással az a célunk, hogy közelebb kerüljünk fogyasztóinkhoz, áramvonalasítsuk a tevékenységünket, és csökkentsük a költségeket” – magyarázza Anette Nachbar, a 170 ország piacán jelen lévő amerikai multinacionális társaság vállalati kommunikációért felelős igazgatója. A HP éves szinten 1,9 milliárd euró megtakarítást remél az átszervezéstől. Szándékától az sem térítette el, hogy vezető francia politikusok, Jacques Chirac köztársasági elnökkel az élen, valóságos boszorkányüldözést folytattak a társaság ellen a Franciaországot is érintő munkahely-megszüntetések miatt.
KISZERVEZÉS. Pedig a HP eljárása már-már szokványosnak nevezhető. A cég 2000 óta fokozatosan kiszervezte számítógép-összeszerelő láncát az alkatrész-beszállítókhoz a világ minden részén. (Egy 2003-as német tanulmány szerint a cégek 45 százaléka költségmegtakarítás céljából fektet be külföldön.) A HP franciaországi érdekeltségeinél mára teljesen megszűnt a gyártás. Az ottani karcsúsítás eredetileg 1240 munkahelyet érintett volna, de a cégtől kapott tájékoztatás szerint már javában tárgyalnak e létszám körülbelül ezer főre redukálásáról. A munkahelyek megmentésének egyik módja valószínűleg az lesz, hogy 206 napról 218 napra emelik fel az éves munkaidőt.
|
Az ipar hóna alá nyúlnak
|
|
|
Átfogó fejlesztési intézkedés-csomaggal kísérel meg az európai feldolgozóipar hóna alá nyúlni az Európai Bizottság. „Nincs visszatérés a protekcionizmus és az állami támogatások letűnt korszakához. A politikusok nem tudnak munkahelyeket teremteni, de létre tudják hozni a megfelelő kereteket ahhoz, hogy az ipar szárnyra kapjon” – jelentette ki október elején, az iparcsomag bemutatásakor Günter Verheugen illetékes uniós biztos. Brüsszel 7 szektorokon átívelő, illetve 7 szektorspecifikus kezdeményezéssel javítaná az európai feldolgozóipar versenyképességét.
SZEKTOROKAT ÁTFOGÓ JAVASLATOK • A szellemi tulajdonjogok érvényesülésének elősegítése és a hamisítások elleni harc. • Magas szintű munkacsoport létrehozása a versenyképesség, az energia és a környezetvédelem szempontjainak és céljainak összehangolására. • A külpiacokhoz való hozzáférés javítása. • A jogszabályi környezet egyszerűsítésének programja. • Az ágazati szakképzettség javítása. • Strukturális változások levezénylése a bútor- a textil, a bőr-, a cipő-, a nyomda-, a jármű-, az acél- és az élelmiszeriparban. • Integrált európai megközelítés elterjesztése az ipari kutatási és fejlesztési tevékenységben.
SZEKTORSPECIFIKUS JAVASLATOK • Gyógyszeripari fórum létrehozása. • Az élettudományokkal és biotechnológiával foglalkozó stratégia félidős felülvizsgálata. • Új, magas szintű munkacsoport létrehozása a vegyiparban és a védelmi iparban. • Európai űrprogram kidolgozása. • Munkacsoport az információs és kommunikációs technológiák versenyképességének javítására. • Gépészeti szakpolitikai párbeszéd beindítása. • Versenyképességi tanulmányok készítése, egyebek közt az infokommunikációs ágazat, az élelmiszeripar és a divatipar számára. |
|
|
|
|
A HP lépése és politikusaik reakciói csak erősíthetik sok franciának azt a szent meggyőződését, hogy a globalizáció a megélhetésüket veszélyeztető, elítélendő dolog. Jean-Dominique Giuliani, a párizsi központú Fondation Robert Schuman nevű kutatóintézet elnöke ugyanakkor nem hisz benne, hogy a franciák globalizációhoz és annak következményeihez való hozzáállása bármiben is különbözne más nemzetek fiaiétól. A jelenség szerinte valójában minden nyugat-európai országban hasonló problémákat vet föl, igaz nem egyforma intenzitással. Franciaországban legfeljebb annyival komolyabb a helyzet, mint mondjuk Dániában, hogy méreteinél fogva hatalmasabb iparral rendelkezik, így a gyárbezárások, a termelés Keletre költöztetése – divatos nevén a delokalizácó -, és a munkahelyek elvesztése is természetszerűen érzékenyebben érintik. Más kérdés, hogy ezt az egyébként nem új, de mostanában felgyorsult folyamatot demagógiára hajlamos politikusok időnként annyira felnagyítják, hogy a közvéleményben ellenszenvet váltanak ki a befektetések gyakori célpontjainak számító új tagállamokkal és az Európai Unió egész bővítési folyamatával szemben.
A kérdéssel foglalkozó szakértők zöme úgy véli: ez a demagóg politikusi retorika egyszerű porhintés, hiszen a munkahely-veszteségek kevesebb mint 7 százaléka hozható csak közvetlen összefüggésbe a tulajdonképpeni delokalizációval. A francia szenátus által e tárgyban készített jelentés egyenesen marginális jelenségnek nevezi az ipar áttelepülését, aminek hatása a foglalkoztatásra nem több 200-300 ezer munkahelynél. Ez még akkor is egyértelmű megállapítás, ha a jelentés nem az elmúlt hónapokban, hanem néhány évvel ezelőtt készült. „Munkahelyek elvesztése egyes szektorokban és az ezzel párhuzamosan más ágazatokban megnyíló új álláslehetőségek a globalizációs folyamat természetes kísérőjelenségeinek számítanak” – mutatott rá a legfejlettebb ipari államokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szeptemberben nyilvánosságra hozott éves jelentésében. Az OECD túlzónak nevezte azokat az állításokat, hogy tagországainak munkaerő-piaci problémái a globalizáció számlájára írhatók. A jelentés mindazonáltal azt is elismeri, hogy gyakran nagyon nehezen találnak új állást azok, akik az olcsó import támasztotta verseny által sújtott ágazatokban, például a textil- és ruházati iparban dolgoztak.
TORZ KÉP. Mások úgy vélik, hogy a torz kép kialakulásához a média is nagyban hozzájárul. „Többnyire csak az üzembezárásokról és az elbocsátásokról hallani, az már nem téma, ha a Toyota valahol megnyit egy összeszerelő üzemet” – állapítja meg Folker Franz, az Európai Gyáriparosok és Munkáltatók Szervezeteinek Szövetsége (Union des Industries de la Communauté européenne – UNICE) tanácsadója. Egy német tanulmány egyenesen arra a következtetésre jutott, hogy azok a cégek, amelyek az olcsóbb munkaerő és egyéb okok miatt az elmúlt években Közép- és Kelet-Európába helyezték át a termelésüket, több munkahelyet teremtettek utólag Németországban (a tanulmány szerzői szerint nettó 150 ezret), mint azok, amelyek otthon maradtak.
Ebben semmi meglepő nincs, ha azt nézzük, hogy az áttelepülés a termelési költségek csökkenésén keresztül kedvezően hat a fogyasztói árakra, ami növeli a keresletet, következésképpen javul a vállalatok nyereségessége, a nagyobb profitot pedig a cégek újra befektethetik a székhelyükként szolgáló országban. A mobil távközlési ágazat éllovasa, a finn Nokia például éppen azért telepítette át termelése egy részét Közép-Európába, hogy csökkentse a költségeket, s ezáltal életben tarthassa csúcstechnológiára szakosodott finnországi üzemeit.
Az európai cégek befektetői stratégiájában alapvetően két trend figyelhető meg. Az egyik az addicionális termelési kapacitás áthelyezése olyan Európán kívüli országokba, ahol magas a növekedési potenciál, alacsonyak a termelési költségek, s könnyebb a nyersanyagokhoz való hozzáférés. Az UNICE szerint ez a folyamat kedvező, mert az európai vállalatok megizmosodásához vezethet, annak köszönhetően, hogy konszolidálják nemzetközi jelenlétüket, és könnyebb hozzáférést biztosítanak a maguk számára a világpiachoz. A másik befektetői magatartás a meglévő termelési kapacitást helyezi át Európán kívülre azon egyszerű oknál fogva, hogy a jogi, szabályozói és pénzügyi környezet nem kedvez már az öreg kontinensen az üzleti tevékenységének. Ez a trend kezdetben az alacsony és közepes technológiájú termékek területére volt jellemző. Mostanában viszont fokozódó nyugtalanságot kelt a kontinens nyugati felén, hogy a folyamat már a csúcstechnológiára épülő termékek és szolgáltatások előállításánál, valamint az olyan ágazatok K+F ráfordításainál is tetten érhető, mint amilyen a gyógyszergyártás és a biotechnológia.
|
Szívóhatás
|
|
Nyíregyházi hűtőgépgyár. A svéd szak- szervezetek kevésbé harciasak. |
Kulturális okok, hagyományok játszottak közre abban, hogy békésen zajlott le az Electrolux porszívógyártásának áttelepítése Svédországból Magyarországra – vélekedik Takács János, az Electrolux-Lehel Kft. vezérigazgatója. A nemzetközi cég folyamatosan bővíti itteni termelését: januárban adta át új, alulfagyasztós kombinált hűtőszekrény-gyártó üzemét Nyíregyházán, áprilisban befejezte a porszívógyártás áttelepítését a svédországi Västervikből Jászberénybe, majd júniusban újabb magyarországi beruházást jelentett be. A nyíregyházi gyár termelésbe állásával Magyarország lett az Electrolux legnagyobb hűtőgépgyártó bázisa Európában, s a cég porszívót már kizárólag Jászberényben gyárt a kontinensen. Eddig ez a növekedés nem váltott ki nagyobb feszültséget az itteniek és az anyaországbeliek között. Mint Takács János megállapítja: az északi országok jellemzője a tolerancia, az együttműködés, a konszenzuskeresés, míg Európa déli részén a felfűtött érzelmek az uralkodók, s ennek megfelelően ott a szakszervezetek is harciasabbak. „Ez azonban nem jelenti, hogy a svédeknek nem fájt az áttelepítés, pusztán arról van szó, hogy másként reagáltak. Megértették, hogy a globalizáció ezt diktálja, másként nem tudna fennmaradni a cég. „Együttműködtek, mert tudták, nincs más megoldás, hiszen ha lenne, a cég azt választotta volna” – mondja a vezérigazgató, aki ezt a hozzáállást tapasztalta mind a vállalatnál, mind az újságírók részéről. A déli országok szakszervezeteinek harciasabb viszonyulása ellenére normális például a magyar és az olasz kollégák kapcsolata is, pedig az Electrolux Olaszországban egyebek mellett hűtőgépeket is gyárt, lehetnek tehát olyan félelmek, hogy adott esetben az itteni bővítés az olaszokat is érintheti majd.
A magyar pozíciók folyamatos erősödése már évek óta érzékelhető, erre utaló jel volt például 2003-ban, hogy Takács az Electrolux Közép-Kelet Európai Régió Holding vezetője lett, s azóta nyolc országban – Magyarország mellett a Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában és Szlovéniában – folytatott tevékenységért felel, s több kollégája is kapott régiós funkciót. Felmerül azonban a kérdés, hogy meddig mehet ez így, nem jön-e el az az időpont, amikor továbbviszik a termelést Romániába vagy Ukrajnába, vagy egyenesen Kínába. „Ezt a kérdést fel is tették az itteni dolgozók, a szakszervezetek” – erősíti meg a felvetés jogosságát a vezérigazgató, aki abból kiindulva, hogy a termelést csak nemrég telepítették ide, hosszú távon számol vele. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy ők sem tudnak kibújni a globalizáció hatásai alól, ezért rugalmassággal, a költségszint folyamatos csökkentésével, a minőség állandó javításával igyekeznek versenyképesek maradni, s a bérnövekedést a szakszervezetekkel karöltve termelékenység-növeléssel ellensúlyozzák. VRANNAI KATALIN |
|
|
|
|
SÚLYPONTÁTHELYEZÉS. Az Európai Bizottság szerint a negatív tendenciák ellenére nincs bizonyíték arra, hogy az ipar hanyatlófélben lenne Európában. Brüsszel azon a véleményen van, hogy a súlypontáthelyezést a feldolgozóiparról a szolgáltatások felé nem szabad összetéveszteni az ipari tevékenység hanyatlásával. Egyes előrejelzések szerint ugyanakkor 10-15 éven belül Nyugat-Európában teljesen megszűnik az autógyártás. Ám ez nem feltétlenül katasztrófa, ha az EU képes lesz kijátszani a „tudás kártyát”, és olyan csúcstechnológiájú szektorok felé mozdul el, ahol magasan képzett munkaereje és tekintélyes innovációs potenciálja jól érvényesülhet.
Néhány hete, a londoni Hampton Courtban tartott rendkívüli uniós csúcstalálkozón a vendéglátó Tony Blair brit kormányfő, és a hozzá hasonlóan liberális gazdaságpolitikai elveket valló európai bizottsági elnök, José Manuel Barroso éppen azon fáradoztak, hogy uniós kollégáikkal egyszer és mindenkorra megértessék: az EU számára az az egyedüli helyes út, ha sokkal többet költ kutatás-fejlesztésre, innovációra és egyéb, a versenyképességet javító kiadásokra. Hogy ez mennyire sikerült? „Rendkívül csalódott vagyok, a helyzet kritikus” – sommázza véleményét az összejövetelről Carlos Bujegas Schubert, az European Policy Centre (EPC) nevű brüsszeli kutatóintézet szakértője.
A globalizáció kora által megkövetelt változások elindításához és következetes végigviteléhez persze nagyfokú politikai bátorság kell, ami a mai vezetői garnitúra tagjairól általában nem mondható el. A fájdalmas döntéseket – elsősorban a politikai naptár miatt – ideig-óráig halasztani lehet, de a késlekedésnek mindig nagy ára van. A már idézett OECD-jelentés hangsúlyozza, hogy a közösség két kulcsállama közül Németországban tavaly 9,9, Franciaországban pedig 9,6 százalékos volt a munkanélküliség. De még ennél is aggasztóbb, hogy a németeknél a munkanélküliek több mint a fele, a franciáknál pedig 40 százaléka már legalább egy éve nem talált magának állást. Ez a helyzet mindkét országban mélyreható reformok után kiált. Az OECD azt tanácsolja a két „nagybeteg” országnak, hogy egyrészt aktív munkaerő-piaci politikával (intenzív tanácsadással, az álláskeresés támogatásával, képzési programokban való részvétellel) próbálják meg elősegíteni a munkanélküliek visszatérését, másrészt pénzügyi ösztönző eszközökkel tegyék érdekeltté az érintetteket az elhelyezkedésben. A munkanélkülieknek folyósított nagyvonalú szociális juttatások ugyanis általában csökkentik az ösztönző erőt, de a kedvező hatást a jóléti kedvezmények megnyirbálása helyett adókedvezményekkel is el lehet érni.
Csakhogy a társadalom meggyőzése a változások fontosságáról és jól megszokott kényelmük feladásáról néhány országban különösen kemény diónak ígérkezik. Az új tagállamok a berlini fal leomlása után kénytelen-kelletlen radikális piaci reformokba fogtak, és megtanultak együtt élni a változásokkal. „Nálunk nem volt ilyen földcsuszamlás, ezért mi kénytelenek vagyunk lassan ráhangolódni a reformokra” – mutat rá Jean-Dominique Giuliani, a párizsi Schuman alapítvány elnöke. Annak egyébként, hogy új szelek fújnak, mindkét nagy EU-tagállamban határozott jelei vannak. Németországban a kancellári székből távozó Gerhard Schröder hosszas habozás után végül csak rászánta magát a munkaerő-piaci reformokra, és Franciaország is hasonló irányba indult el. (A francia üzleti életet pedig végképp nem kell félteni: 6 millió amerikai munkahely függ európai cégektől, és közülük 4,5 millió tengerentúlinak olyan vállalat ad munkát, amelynek a székhelye Franciaországban van.) Egy másik, úgyszintén erős munkavállalói érdekvédelmi hagyományokkal rendelkező európai ország, Belgium kormánya pedig ugyancsak eltökéltnek látszik, hogy a szakszervezetek szívós ellenállásával és az országos sztrájkhullámmal dacolva keresztülvigye az előnyugdíj-korhatár 58-ról 60 évre történő felemelését.
Egyes európai országokban mostanáig nem sok különbség volt a tekintetben, hogy az ember egy nagy magáncégnél vagy egy állami tulajdonú vállalatnál dolgozott. Az alkalmazottak akár 20-30 éven keresztül is ugyanannak a munkahelynek a levegőjét szívták, és többé-kevésbé ugyanazt a munkát végezték. Az ilyesfajta biztonság azonban mára idejétmúlttá vált – legalábbis ezt tartják Dániában, amelynek rugalmas munkaerő-piaci politikáját mostanában más uniós tagállamok is másolni próbálják. A rugalmasság és a biztonság szavak angol megfelelőinek összevonásával flexicuritynak elnevezett rendszer a munkahelyek megőrzése helyett inkább a munkaerő alkalmazkodóképességének javítására koncentrál. A dán munkavállalók számára így nem az jelenti a biztonságot, hogy egész életükön át ugyanazon a munkahelyen dolgozhatnak, hanem az, hogy hamar találnak maguknak új állást. Ehhez az is hozzájárul, hogy az országban a legtöbb munkahelyet biztosító kis- és közepes vállalkozások rendkívül kedvező üzleti környezetben működhetnek, offenzív üzleti stratégiát alakíthatnak ki, amelynek szerves része, hogy nyitottak a foglalkoztatás bővítése előtt. A Dansk Industri, a helyi ipari föderáció szerint Dániában minden egyes munkahely helyett, ami az országból máshová távozik, több mint egy újat hoznak létre. „Elhatároztuk, hogy nyerő nemzet leszünk. A munkaadók, a szakszervezetek, a kormányzat és az egyes állampolgárok úgy döntöttek, hogy Dániának sikeres országgá kell válnia. Csak az a probléma, hogy nem lehetsz nyerő nemzet egy vesztésre álló térségben” – mutatott rá a brüsszeli Euractivban megjelent interjújában, Hans Skov Christensen, a Dansk Industri főtitkára.
ÜRES FENYEGETÉS. Mások is osztják azt a véleményt, hogy Európa csak egy, a jelenleginél sokkal jobban összehangolt gazdasági politikával tud úrrá lenni a globalizáció kihívásain, és a protekcionizmus – amivel egyesek időnként próbálkoznak – csak elfedi a problémákat. Párizs a nyár végén nagy feltűnést keltett azzal a bejelentésével, hogy fontos stratégiai iparágakat elzár a külföldi befektetők elől. A francia fenyegetésből végül nem lett semmi.
Az európai dimenzió felerősítésére ezzel szemben úgy látszik növekvő igény van. Néhány hete maga Jacques Chirac elnök bírálta az Európai Bizottságot amiatt, hogy nem tesz érdemben semmit a HP által bejelentett leépítések megakadályozására. José Manuel Barroso bizottsági elnök válaszul nyilvánvalóvá tette, hogy Brüsszelnek nincs sem hatalmában, sem szándékában beleszólni a cégek üzleti döntéseibe. Ám úgy látszik mégis hatottak a bíráló szavak, mert az Európai Bizottság nemrég az uniós költségvetésen belül egy olyan „antiglobalizációs alap” létrehozására tett javaslatot, amelyből átképzési és egyéb programok finanszírozásával a globalizáció miatt állástalanná vált munkavállalók helyzetén könnyítenének.