Nagyvilág

Japán – Az atomerőmű 2. reaktorának hűtővize is elfolyt

Elfolyt a földrengés sújtotta Fukusima-1 atomerőmű 2. számú reaktorának hűtővize is, a fűtőelemek teljesen szárazra kerültek, ami azt jelenti, hogy már nem lehet tovább hűteni őket.

Jelentősen megnőtt a veszélye annak, hogy a fűtőelemek megolvadnak, és egy újabb, harmadik robbanás következik be az erőműben.

A Tokiótól 250 kilométerrel északra található, hat reaktorból álló erőmű két másik blokkjában korábban történt egy-egy robbanás a hűtővíz elfolyása miatt: az 1. számú blokkban szombaton négy , a 3. blokkban pedig hétfőn 11 alkalmazott sérülését okozta a robbanás. Az üzemeltető Electric Power Co (TEPCO) közlése szerint a reaktort borító acélburok a hétfői robbanásban is ép maradt, vagyis nem fenyegeti sugárzásveszély sem a körzetben lakó embereket, sem a környezetet. A sugárzási szint alatta van annak, mint amit az üzemeltetőnek már jelentenie kell a kormánynak.

A megnyugtatónak szánt közlés ellenére a hétfői robbanás után néhány órával az Egyesült Államok utasítást adott a katasztrófa sújtotta japán partok közelébe, segítségnyújtás céljából vezényelt erőinek, hogy ideiglenesen hagyják el a térséget, mert alacsony szintű, de a normálishoz képest megnövekedett radioaktivitást észleltek ott. A Ronald Reagan repülőgép-hordozó 160 kilométerre volt a parttól, amikor a természetes körülmények között egy hónapi háttérsugárzásnak megfelelő sugárzási szintet észlelte néhány óra alatt. Egyelőre nem tudni, hogy a szennyeződés a hétfői robbanáskor került-e a környezetbe.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a 7-es skálán 4-es súlyúnak minősítette a hétfői robbanást.

Japán szerencséje, hogy jelenleg tartósan nyugati szél fúj a katasztrófa sújtotta térségben, így az a Csendes-óceán fölé szállítja el a radioaktív felhőket – közölte hétfőn Martin Jonas, a német meteorológiai szolgálat egyik szakértője.

Összesen három japán atomerőműben mondta fel a szolgálatot a hűtőrendszer, ezek közül a Fukusima-1-ben a legkritikusabb a helyzet, de gondok vannak a hűtéssel az ettől 12 kilométerre lévő Fukusima-2-ben is. Ott két reaktor hűtőrendszerének helyreállításán dolgoznak. A tokai erőműben pedig vasárnap a hűtőrendszer egyik szivattyúja mondta fel a szolgálatot. A Tokiótól mindössze 120 kilométerrel északkeletre lévő létesítmény a pénteki földrengéskor automatikusan leállt.

Japán katasztrófa miatti gazdasági veszteségét a Credit Suisse nemzetközi pénzügyi szolgáltató cég 171-183 milliárd, amerikai biztosítási szakemberek viszont több mint százmilliárd dollárra becsülik. Az AIR Worldwide biztosítási kockázatelemző intézet azzal számol, hogy a pillanatnyi helyzetben 14,5 és 34,6 milliárd között lehet a biztosított tulajdonért kifizetendő kártérítés, de a beérkező újabb információk ezt az összeget egyre csak növelik. A becslés azonban kizárólag a földrengés következményeire vonatkozik, a szökőár okozta károkra nem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik