Belföld

A többséget az érdekli, ki a zsidó

zsidó férfi (zsidó, napfogyatkozás, )
zsidó férfi (zsidó, napfogyatkozás, )

Áder János és Kósa Lajos esetében. Gyurcsánynál nem a származásra kíváncsi a nép. És vannak, akik kozmetikáznak.

Három éve indította el a Google autocomplete szolgáltatását. Azóta elég csak elkezdeni begépelni azt a szót-kifejezést, amit keresünk, a Google pedig a keresési statisztikái és a keresési előzmények alapján több lehetőséget is felajánl.

Ha magyar politikusok nevére keresünk, meglepően sokszor szerepel a Google által felajánlott opciók között a zsidó szó. A köztársasági elnök esetében elég a vezetéknevet begépelni, de a jobbikos Gaudi Nagy Tamás keresztnevéig sem érünk el és a „Gaudi Nagy Tamás zsidó” keresési ajánlat máris előkerül, ahogy Semjén Zsolt nevét sem kell végiggépelnünk egy ilyen opcióért, ami nagyfokú bizalmatlanságot jelez a hazai Google-használók részéről a kereszténydemokraták elnöke felé.

Az internet kíváncsi népe azonban nem minden politikusnál keres a származásra. Schmitt Pálnál nem meglepő módon a plágium szót dobja ki a gép, Mesterházy Attilánál pedig Facebook-oldala és szülei mellett a szabadkőműves szó jelenik meg ajánlatként. Talán az sem meglepő, hogy Bajnai Gordon keresési opciója a liba, Pintér belügyminiszter neve mellett megjelenő ajánlattól pedig elhatárolódunk!

A parlamentben a képviselők származását legélénkebben firtató jobbikos Gyöngyösi Márton mellé Azerbajdzsánt javasolja a Google – a képviselő sokat foglalkozott az örmény-azeri kérdéssel – míg párttársa, Zagyva György Gyula neve mellett az érettségi szó az opció, jelezve, hogy nem minden választó veszi készpénznek a képviselői önéletrajzokat.

A nagyobb pályán játszó politikusok esetében mintha senki nem lenne kíváncsi származásra, iskolai végzettségre. Orbán Viktornál mindenkit az életrajz vagy a családja érdekel, Vonának a tetoválására keresnek sokan, Gyurcsány Ferenc mellett pedig Nagy Imre neve tűnik fel lehetőségként.

Egy általunk megkérdezett keresőoptimalizálási szakértő szerint általánosságban nem kizárt, hogy vannak, akik manipulálják a Google automatikus kiegészítését. „Élképzelhető, hogy akár egy ember is tud módosítani a felajánlott lehetőségeken, a feladata elvileg csak az, hogy minden egyes lekérdezést úgy szimuláljon, mintha az valós keresés lenne” – mondja a szakember, aki szerint a beavatkozás sikeressége a kulcsszó keresési volumenétől is függhet. Gyakran keresett kulcsszavakat elméletileg nehezebb befolyásolni, kisebb forgalmúaknál akár egy kisebb közösség rákeresései (eltérő gépekről és IP címekről) is befolyással lehetnek.

Forrás: Google / Hír24

A hazai politikai működésben persze nem újdonság a manipuláció, tavaly nyáron egy Csempész Béla álnevű felhasználó befolyásolta a kereséseket, így a kurvák szóra keresve csupa fideszes találatot jelenített meg a Google. Az ügyről részletesebben itt olvashat!

Azért azt nem árt tudni, hogy a keresések mesterséges befolyásolása tiltott technikának minősül, s mint ilyen, szembemegy a Google irányelveivel, és a keresőóriás ezt a maga eszközeivel igyekszik kiszűrni, üldözni.

 

Irányelv

„Az automatikus kiegészítés által javasolt keresőszavakat algoritmus határozza meg több tényező (többek között a keresett kifejezések gyakorisága, népszerűsége) alapján, emberi beavatkozás nélkül. Az internethez hasonlóan a felkínált keresési lekérdezések is tartalmazhatnak ostoba, furcsa vagy meglepő kifejezéseket és szófordulatokat. Bár elemi törekvésünk, hogy visszaadjuk az internet tartalmának sokszínűségét (a jó és a vitatható tartalmakat egyaránt), korlátozott számban azonban eltávolítási irányelveket is alkalmazunk, amelyek akkor lépnek életbe, ha például pornográfiát, erőszakot, gyűlöletkeltést vagy éppen olyan kifejezéseket észlelünk, amelyeket gyakran használnak szerzői jogot sértő tartalmak keresésére.” Forrás: Google

Ajánlott videó

Olvasói sztorik