“Fegyvereket kértünk, és Irán volt az első ország, amely fegyvereket bocsátott a rendelkezésünkre” – mondta Mohamed Dzsavad Zarif iráni külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján Barzáni a régió fővárosában, Erbílben.
Az iráni diplomácia vezetője elismételte, hogy Teherán nem fog katonákat küldeni a szomszédos Irakba, hanem más módokon fognak segíteni.
A kurd önvédelmi erők, a pesmergák hetek óta harcban állnak az iraki Kurdisztánban is jelentős területeket elfoglaló iszlamista fegyveresekkel.
Kedden Teheránban Abdolreza Rahmáni Fazli iráni belügyminiszter is beszélt arról, hogy országa segítséget nyújtott az iraki kurdoknak az IÁ elleni harchoz. A politikus tájékoztatása szerint a kurdisztáni regionális kormány Iránhoz fordult azzal a kéréssel, hogy nyújtson segítséget és támogatást, konzultálhasson vele és képezzen ki kurd katonai egységeket. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Irán tartja magát ahhoz a stratégiához, amely szerint ki kell szorítani a terroristákat az általuk elfoglalt iraki tartományokból.
A síita Irán hétfőn arra figyelmeztette az Iszlám Államot kikiáltó szélsőséges szunnitákat, hogy nem nézné tétlenül az iraki síita szent sírhelyek elpusztítását, és fegyverrel is beavatkozna védelmük érdekében. Fazli azt mondta, hogy Hazsan Róháni elnök az iráni kormány hétfői ülésén katonai csapást helyezett kilátásba egy ilyen esetre.
Irakban található többek között az első és a harmadik síita imám, Ali és Huszein sírhelye is, ahová minden évben irániak milliói zarándokolnak el.