Nem mond le a német kapitány, zavargások Hollandiában a marokkói továbbjutás után – élő hírfolyam a foci-vb 20. napjáról
Egy önvizsgálat segíthetne a német futballon
A németek valódi tornacsapat. A németek mindig nyernek tizenegyesekkel. A futball axiómának tekintett örök igazságai sorra dőlnek meg: Németország egymás után harmadszor szállt ki a világbajnokságról a nyolcaddöntő előtt. Azt sem lehet mondani, hogy nem megérdemelten: bár a németek okkal bírózhatnak, érdemesebb önvizsgálatot tartaniuk, mert van miért.
Nem éri meg becserélni valakit csak a tizenegyesek miatt
A 2014-es vébén Louis van Gaal, Hollandia szövetségi kapitánya a Costa Rica elleni negyeddöntő hosszabbításának legvégén kapust cserélt, és a tizenegyesekre gondolva beküldte Tim Krult Jesper Cillessen helyett.
A húzás bejött, Krul két tizenegyest is kifogott, Hollandia pedig bejutott az elődöntőbe.
Az Opta statisztikája most arról árulkodik, hogy az edzőknek ezentúl érdemes megfontolniuk, hogy beküldenek-e valakit a kispadról, hogy kvázi hideg lábbal rábízzanak egy kulcsfontosságú büntetőt. A vébén és az Eb-n ugyanis a 115. perc után becserélt játékosoknál az utolsó tízből nyolc elrontotta a tizenegyesét.
80% – Eight of the last ten players to be subbed on after the 115th minute of play at the EUROs or FIFA World Cup missed their penalty in the following shootout (80%).
Cursed. pic.twitter.com/HtjovsIDQC
— OptaJohan (@OptaJohan) June 29, 2026
Az MTK cheerleadereinél is kitört a vb-láz!
Úgy rázzák, hogy azt Shakira is megirigyelné!!!
A videót itt nézhető meg.
Megfordult a tendencia a tizenegyeseknél
Az volt a mondás, hogy jobb kezdeni a tizenegyespárbajt, mert ha belövöd az elsőt, máris ott van a nyomás az ellenfél játékosán.
Ehhez képest a vébéken a legutóbbi 13 tizenegyespárbajból csak kettőt nyert meg az a csapat, amelyik kezdett. Pedig az első 24 tizenegyespárbajból tizenötször az jött ki győztesen, aki először állt a labda mögé.
15% – The team going first has won just two of the last 13 #FIFAWorldCup penalty shootouts, having won 15 of the first 24 (63%).
Disadvantage. pic.twitter.com/TRCTPetZRn
— OptaJoe (@OptaJoe) June 30, 2026
Marokkói továbbjutás: Hágában zavargások, Casablancában pedig örömünnep tört ki
Hágában zavargások, Casablancában pedig örömünnep tört ki az után, hogy Marokkó 11-esekkel búcsúztatta Hollandiát az amerikai-kanadai-mexikói közös rendezésű labdarúgó-világbajnokság kieséses szakaszának első fordulójában, és bejutott a legjobb 16 közé.
Hollandiában jelentős marokkói közösség él, az afrikai csapat szurkolói pedig ünnepi hangulatba kerültek a győzelem után, de szórványos összecsapások is akadtak.
A hágai rendőrség közölte, hogy a Schilderswijk kerületben tűzijátékokkal és kövekkel dobálták meg a rendfenntartókat. A rohamosztagosok vízágyúval oszlatták fel a tömeget.
„Néhány személyt letartóztattak erőszakos cselekmény miatt” – jelezte a hatóság.
Marokkó legnagyobb városában, Casablancában sokan az utcára vonultak, miután – a PSV Eindhovenben légióskodó – Iszmael Szaibari belőtte a továbbjutást eldöntő 11-est. Harsogtak az autódudák, dübörögtek a motorok, a szurkolók tűzijátékokkal ünnepeltek. Az előttük álló munkanap ellenére több tucat ujjongó drukker gyűlt össze a város fő sugárútján helyi idő szerint hajnali 5 óra körül, táncoltak, marokkói zászlókat lengettek és azt skandálták: „Kanada, elkapunk!”.
Ezzel arra utaltak, az immár 33 találkozó óta veretlen Marokkó – amely négy éve negyedik volt a vb-n – szombaton, a 16 között a társrendező Kanadával találkozik Houstonban.
Nem mond le a német és a holland kapitány sem
Két európai futballnagyhatalom is elvérzett, ráadásul mindkettő tizenegyesekkel. Németországot Paraguay, Hollandiát Marokkó ejtette ki.
A németek kapitány, Julian Nagelsmann azt mondta, nem az a fajta, aki csak úgy lelép. A kapitány nyilatkozatát itt olvashatja.
Hollandia vezetett ugyan Cody Gakpo góljával, de Marokkó a 90+1. percben egyenlített, majd a tizenegyeseket is jobban lőtte.
„Nem nyújtottam be a lemondásomat a szövetségnél, nyugodtan végig kell gondolnom a történteket” – jelentette ki Ronald Koeman, az Oranje szakvezetője.
Három meccs vár ránk, pályán Haalandék és a franciák!
Ez a világbajnokság 20. napja.
A játéknapot az Elefántcsontpart–Norvégia meccs nyitja 19 órától, majd 23 órától jönnek a nagy esélyes franciák, akik Svédországgal találkoznak. Magyar idő szerint hajnali 3-kor pedig Mexikó és Ecuador feszül egymásnak.
MÉG TÖBB FOCI-VB - Még több hír a témában
- 17:07 Elkezdődött a 3000 milliárdos kekva-rendszer lebontása
- 17:04 Európa legjobb gólszerzőjéért bejelentkezett a Barcelona
- 16:48 Felmentették a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját
- 16:43 Megvadult kutyái miatt börtönbe kerülhet a Real Madrid válogatott védője
- 16:19 Három főt hallgattak ki gyanúsítottként a nagykőrösi fideszes polgármester luxusautója ügyében
- 16:03 Nem az a legnagyobb baj a Balatonnal, hogy kevés benne a víz
- 16:01 „Már nem tartozunk a topválogatottak közé” – miért estek ki megint a németek hamar a világbajnokságról?
- 15:59 Kóka János a Doktor24 felszámolásáról: Bírói műhiba történt
- 15:51 Megdőlt az abszolút melegrekord
- 15:47 A barátai húzták ki a vízből, majd újraélesztették a strandon elmerült férfit
- 15:44 Cikkcakkosra vágott körmökkel készül a legkülönlegesebb japán textil
- 15:17 Vészesen melegszik a Balaton: Csaknem 33 Celsius-fokos vízfelszínt is mértek
- 15:11 Felszámolás alá került Kóka Jánosék magánegészségügyi cége
- 15:06 Sikerült elolvasni a 2000 éves herculaneumi tekercseket, amiket a Vezúv hamuja tönkretett
- 14:45 Hat embert mentettek ki egy égő lakásból a tűzoltók – Videó a ritka műveletről
- 13:03 „Nem volt mintaapa” – Nádas György fia elmondta, miért szakította meg a kapcsolatot a humoristával
- 13:42 Vidéki prókátor: 2–12 évet kaphat a volt TEK-főigazgató
- 05:30 Kvíz: Mutatjuk a képkockát, mondd meg melyik Brad Pitt-filmből van!
- 03:34 Szégyen, kudarc, katasztrófa, rémálom – szétszedte a német futballválogatottat a nemzetközi sajtó
- 09:58 Török Gábor a Forsthoffer–Magyar-vitát elemezte
- 10:20 Házbizottsági ülésen tárgyalják majd azt, hogy a házelnök elvette Magyar Pétertől a szót
- 12:24 Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg-saláta gyártójának korábbi ügyvezető igazgatója
- 08:45 AIDS-ben halt meg A kör színésznője, Daveigh Chase
- 12:14 Szent a béke Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes között
- 08:57 Döntött a parlament: megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal, csökkennek a polgármesteri fizetések


