Gill a paraguayi Club 13 de Junio és a CS San Lorenzo klubok ifjúsági csapataiban játszott, és bekerült Paraguay keretébe a 2019-es, dél-amerikai U20-as bajnokságon.
2020 szeptemberében debütált a San Lorenzo csapatában, de mindössze két alkalommal lépett pályára, amikor felesége, Melissa Avalos 2022-ben teherbe esett. A fiuk születését december 31-re várták, de Melissát november 30-án kórházba kellett szállítani, és egészségügyi problémák miatt december 7-én megindították a szülést.
Mindent beleadott, mindent eladott
A család ugyan karácsonyra hazajutott, de semmijük sem volt, így a friss apuka minden értékét pénzé tette, még a futballereklyéit is.
A fiunk az életéért küzdött, de az apja mindig ott volt mellette. Mindent beleadott és mindent eladott: a ruháit, a sportcipőit, sőt még az U20-as válogatott mezét is, amit így nem tudott emlékként megőrizni
– írta egy Insta-bejegyzésben tavaly a felesége.
View this post on Instagram
Körülbelül egy évvel fia születése után – még mindig csak két mérkőzéssel a háta mögött – Gill egy életre szóló lehetőséget kapott. Az argentin élvonalbeli San Lorenzo kölcsönbe szerződtette, 2024-ben csupán a tartalékcsapatban játszott, de tavaly év elején bekerült az első csapatba, felkeltve ezzel Gustavo Alfaro, paraguayi szövetségi kapitány figyelmét.
Kiharcolta a vb-helyét
Gill tavaly szeptemberben, a Peru elleni utolsó vb-selejtezőn debütálhatott a válogatottban. Utána öt felkészülési mérkőzésen lépett pályára, és nem csupán a világbajnoki részvételt harcolta ki, de azt is, hogy Alfaro egy számú kapusként számoljon vele.
Ugyan Paraguay egy súlyos, 4-1-es vereséggel kezdte a tornát társrendező Egyesült Államok ellen, de azóta Gill három mérkőzésen mindössze egy gólt kapott, és a 17 lövésből 16-ot hárított.
Ezt követte a tizenegyespárbaj, ahol kétszer is bravúrt mutatott be, így elnyerte a meccs játékosának járó díjat is, amelyet a kórházban fekvő unokaöccsének, Alexandernek ajánlotta.

