Idén épp tíz éve annak, hogy elindult az Ismeretlen Budapest című cikksorozatunk, amiben Budapest épületeit, szobrait, az épített örökség kevésbé ismert tagjait, a sokszor váratlan bontásokat, illetve a formálódó új projekteket egyaránt bemutatjuk.
A hatósági építési adatbázis publikus felületének tavalyi beszántása miatt 2025-ben inkább a veszélybe került, megmentésre váró értékekre, valamint a furcsaságokra helyeztük a hangsúlyt – most ezek közül emelünk ki tizenkét írást.
A fővárosunk nem New York, a Szabadság-szobor kicsinyített másaival azonban mégiscsak meglepően jó a viszonyunk: ülő szoborként, illetve freskóként is megbújnak a New York-palotában, sőt, tavasszal egy XIII. kerületi paneltömb erkélyén is megjelent egy példány.
Április derekán Zuglóba látogattunk el, ahol a még most is épülő Zugló Városközpont közelében megnéztük, milyen állapotban is van a nyaralóból született egykori Jávorka Ádám utcai zsinagóga. A kép lesújtó volt, hiszen egyértelművé vált, hogy azt már csak a gondviselés tartja egyben, megmenekülésére pedig nem látszik esély.
Ennél sokkal szívderítőbb volt rátalálni arra a fotóra, ami a szállodának és gyógyfürdőnek otthont adó Gellért helyén készült, és egy már csak tehenek által használt szabadtéri tánctermet mutat:
Májusban a Szépművészeti Múzeum, valamint számos templom freskóit jegyző Lohr Ferenc (1871-1946) zuglói otthonának eltűnéséről számoltunk be, aminek volt ugyan helyi védettsége, a bontás azonban mindenféle előzetes értesítés nélkül, néhány nap alatt végigfutott. A híres lakóknak, illetve több, a magyar hírszerzéshez kötődő szervezetnek is otthont adó Gyarmat utcai házról itt meséltünk:
Nemcsak épületekkel, de természetesen szobrokkal is foglalkoztunk, így például a Dunától pár lépésnyire, a Dunakorzón emelkedő óriásszállodák egyikének árnyékában felkerestük egy, a nácik által ellehetetlenített művész elfeledett munkáját:
Augusztusban egy, a nagy hőségben kiégett BKV-busz által megpörkölődött, legutóbb a Postabank székházaként működő budapesti Gross-palota közel kétszáz éves múltját is bemutattuk, rámutatva arra, hogy mielőbbi megmentésre van szüksége, a tulajdonosokat ez azonban láthatóan nem érdekli igazán:
A nyáron Budapest egyetlen, nem temetőben lévő honvédsírját is megkerestük: az 1849 óta megfejtetlen titokra, Kovács J. honvéd teljes nevére, illetve halála körülményeire ezúttal sem derült fény, azonban összegyűjtöttük az összes információt, amik közül egyszer talán megtudhatjuk, mi igaz, és mi nem:
Szeptember végén Józsefváros röviddel a rendszerváltás előtt nyom nélkül eltűnt modernista mozijának történetét is felgöngyölítettük – a Bauhausból inspirálódó Eichner Tibor egy furcsa rablás tanújává vált munkája ma a környék fontos viszonyítási pontja lehetne:
Az év legfontosabb híre egyértelműen az volt, hogy az állam a nyár derekán eldöntötte: még a választások előtt árveréseken keresztül válna meg számos, többnyire századfordulós budapesti épülettől, fontos műemléktől, illetve az épített örökség fontos tagjaitól, azokat azonban még hosszú időn át nem fogják átadni az új tulajdonosoknak.
A középületek, illetve társasházak mellett az egyházi építészetre is odafigyeltünk, így szeptemberben hírt adtunk Pesterzsébet korábbi baptista imaházának sorsáról, ami hiába élvez fővárosi védettséget, tíz éve mégis részben összedőlt, azóta pedig semmilyen próbálkozás nem történt a felújítására:
Az 1956-os forradalom 69. évfordulójának közeledtével a főváros első ’56-os emlékhelyének ötletét is bemutattuk, ami végül kis változással, egy másik évszámot magán viselve vált valósággá:
