Az Atlético Madrid meggyőző győzelmet aratott kedd este, már 48 másodperc alatt hátrányba került a Manchester United, Álex Baena okos visszagurítását Pablo Barrios lőtte a hosszú alsóba egy kis szerencsével. Villanásai voltak az angoloknak, de nem nagyon találtak érdemi ellenszert az Atleti játékára, ráadásul balszerencsés volt Marcos Llorrente, mert a kezére pattant a labda, ezért vette el a játékvezető a második hazai gólt.
Térfélcsere után megpecsételődött az angolok sorsa, a második spanyol kapufát követően Leny Yorót kiállította a játékvezető, Ademola Lookman pedig a 79. percben eldöntötte a mérkőzést.
Nem ment a kötelező a Bayernnek
A nap meglepetése volt, hogy a norvég Viking Stavanger az első percben vezetést szerzett a Bayern München ellen, sőt Peter Christiansen egy kontra végén megduplázta az előnyt. Szünetben hármat is cserélt Vincent Kompany, ami fényesen bevált, mert a 60. percben már egyenlő volt az állás Harry Kane duplájával, majd Luis Díaz a vezetést is megszerezte.
Itt is volt még egy piros lap azonban, Michael Olise előbb egy belépő miatt kapott sárgát, majd fejbe dobta ellenfelét a labdával, amiért azonnal megkapta a másodikat is, így kiállították. Rá is fázott a Bayern, Herman Johan Haugen az utolsó percben egyenlített, így meglepetésre döntetlennel zárult a találkozó.
Felemás a magyarok mérlege
Más pályákon is lehetett volna meglepetés, a Galatasaray egy kontrából vezetést szerzett a Barca ellen, sőt Baris Yilmaz is betalált, csak éppen érvénytelenítette a játékvezető a gólt. Joao Cancelo egyenlített a szünet előtt, térfélcsere után pedig további három gólt lőttek a katalánok. Sallai Roland a 67. percben állt be csereként.
Válogatott labdarúgóink közül Willi Orbán viszont győztes meccsen játszott kezdőként az RB Leipzig színeiben. Majdnem ráfázott a német csapat a meccsre, de a hollandoktól Ivan Perisic büntetőt rontott, így elég volt egyetlen 75. perces találat is a győzelemhez. A fegyveres rablást elszenvedó Gulácsi Péter viszont kihagyta a Villarreal 3-1-es sikerét az olasz Napoli ellen.
Őrült meccset játszott a Club Brugge Milánóban, a belgák az első félidőben is vezetést szereztek, erre még Lautaro Martínez válaszolt, de szünetet követően két gólt is kapott az Internazionale. Martínez újabb gólja a 81. percben esett, de nem ezzel alakult ki a végeredmény, mindkét csapat betalált még, így aztán 4-3-ra nyert a Brugge.
