Két hosztesz sakkozik. Ez nem egy hímsovén vicc kezdõmondata, nem, hanem maga a telki valóság szombat délután. A parti komolyságáról annyit azért elárulunk, hogy a középjáték elején nem áll bábu egyik alapvonalon sem; de a sakk az mégiscsak sakk, ha hat soron játssza is az ember lánya. Pláne, hogy karnyújtásnyira a táblától feltalálható Kállai Gábor nagymester – mint a Telki Foci Fesztivál egyik attrakciója. A jeles sakkiszta egy futballpálya mûfüvére álmodott soknégyzetméteres sakktábla mellett áll, így ha a riportunk elsõ mondatában emlegetett tinik elunnák a normál szettet, retikülnyi mûanyag figurákkal is vívhatják szellemi csatájukat.
“És azt ismered, hogy két focista sakkozik?” / Fotó: MTI
Kállai nagymester balján Farkasházy Tivadart fedezzük fel, akire épp lecsap egy Heti Hetes rajongó, és fotózásra invitálja. „Ismeritek a Lauda-sztorit? – így a közíró, míg beáll a
a magyar csapat
Somodi, Sallai, Csongrádi, Róth, Varga, Kardos, Garaba, Nagy Antal, Dajka, Détári, Csuhay, Bognár, Kovács Kálmán, Szokolai
vállátkarolós pózba. – Két turista odalépett hozzá az utcán, hogy szeretnének egy vele közös képet. A kor legismertebb autóversenyzõje bólintott, mire az egyikük Lauda kezébe nyomta a gépet, és beállt a párja mellé, hogy akkor lehet õket fényképezni.”
Persze nem a sakk, de még csak nem is a Forma-1 a lényeg Telkiben, hanem a foci. Konkrétan az esti magyar-szovjet meccs, ami a huszonöt évvel ezelõtti, irapuátói hat-null
a szovjet csapat
Dasajev, Bezsonov, Kuznyecov, Hidijatulin, Bubnov, Rácz, Zavarov, Belanov, Bal, Morozov, Mirzojan, Nicsenko, Jevtusenko
revánsa. Ez most buli, de az a régi komoly tétre ment: a mexikói vébé elsõ métája volt számunkra a mérkõzés. Nagy gyõzelmek után, nagy reményekkel jutottunk ki, a brazilokat is elvertük idehaza (huncut, aki nem ment ki arra a három-nullra, még a lépcsõn is álltunk, na, ott volt jó Himnuszt énekelni). A csapat a négy közé várta magát, aztán kaptuk azt a féltucatot. A dátum, csak hogy fájjon: 1986. június másodika.
Szóval Telkiben a minap kitalálták, hogy rendezzünk visszavágót. Az ötlet nyilván hamvában hal, ha menedzselését nem egy fideszes politikus, Szabó László veszi kézbe. A tizenév elõtti Deutsch-féle sportminisztérium államtitkára ma a Magyar Televízióban lát el szolgálatot, kommunikációs igazgató, így aztán erõforrás és kapcsolatrendszer is szervezõdött a telki idea mögé.
Két játékos: Buzánszky és Szabó
Kicsit kínos, hogy a jelentõs médiakampány ellenére csupán párszázan kíváncsiak a találkozóra. A hangulat mégis remek, amikor „a csapatok kifutnak a zöld gyepre”, s ezen még a Dolly Rolléktól többször is felcsendülõ Mexikó, Mexikóóó címû sláger sem képes változtatni.
A meccs úgy kezdõdik, mint negyed százada: Belanov hamar betalál. A folytatás viszont új: Détári „egalizál”. Aztán megint Belanov, megint Détári, és Belanov, és Détári. „Megy ez nekünk, csak be kellett érjen a csapat, Irapuátóval pusztán az volt a baj, hogy túl korán jött” – szól a sakktábla mellõl a lelátóra költözõ Farkasházy.
Nyíl
Három-három után megint mi kapunk, ezt most a Fradit is megjárt Nicsenkótól. „Krasszívaja!” – kiált fel mellettünk egy szurkolótárs, ezzel önkéntelenül felfedve hovatartozását.
Mi Nyilasi Tibit hiányoljuk, gyermekkori bálványunk õ az nyolcvanas évek Fradi-tizenegyébõl, eleven példája annak, hogy lehet érvényes az intelligens futballista szókapcsolat. Nyílról tudniuk kell még nõi olvasóinknak is, hogy õ az Albert utáni magyar foci legnagyobb alakja (elfogultság, sebaj), úgy fejelt, azt tanítani kéne, tagja volt az 1986-os válogatott keretnek, ám – a legenda szerint – Mezey György szövetségi kapitány az utolsó pillanatban leszállította õt a reptérre induló buszról. Mi ott vágtuk volna fel az ereinket, Nyíl viszont látszólag túllépett az ügyön. Sõt úgy hírlett, Telkiben játszik, és megmutatja a szovjeteknek, micsoda mázlijuk volt annak idején, hogy megúszták a vele való találkozást. Sajnos hiába vártuk õt, még a kispadra sem ült le. Valószínûleg tart még a sértõdés (megértenénk, illetve inkább nem); nincs más magyarázat, hiszen Mezey most legföljebb a huszonkettes buszról szállíthatta volna le Tibit, de abból meg elõbb-utóbb érkezik a következõ.
“Te, az ott nem a Nyíl?” “Hol?” / Fotó: MTI
Amíg busongva nosztalgiázunk, „pihenõre vonulnak a csapatok”. A szünet után a második játékrész kezdõrúgása Farkas Bertalané, nagy taps jár az egyetlen magyar ûrhajósnak, aki ráadásként tavárisos ölelést is kap valamelyik szovjettõl. Majd elfelejtettük: az elsõ félidõben az aranycsapatos Buzánszky ért elõször labdához, sarokkal, isten éltesse Jenõ bácsit.
Farkas Berci tán még föl sem ér a lelátóra, kapunk még egyet: Jevtusenko a gólszerzõ. „Malagyec!”- szól az iménti szurkolótárs, és nincs okunk vitába szállni vele.
A helyszínen Novotnyi Zoltán kommentálja a meccset, döntetlen állásnál szólt olyan csemegéket, mint „Jevtusenko költõien teszi tovább a labdát”, ám a kétgólos hátrány kikezdi az optimizmusát. Õ meg Kovácsot: „Hát, bizony Kálmán robbanékonysága már nem a régi.” Pedig hasfali üzemanyagtartályból tekintélyparancsolót növesztett a kispesti csatár.
Papok vs. Dj-k
Elúszni érzik a játékosok az ulibuli mérkõzést, régi kettõsrangadókat idézõ párbeszédek szállnak a pályától a lelátóig. Így biztatják egymást sporthõseink: „Döme, bazmeg, indulj már be!” „Dajka, bazmeg, indulj már be!” És a letisztult, univerzális formula: „Bazmeg, indulj már be!” (Zárójelek között pont itt jegyezzük meg, hogy Telkiben napközben lejátszották a László Atya kupa összecsapásait; a nyolc induló között a Fidesz csapata diadalmaskodott, olyan alakulatokat utasítva maga mögé, mint: Katolikus Papok, Dj-k, Közmédia, Sportállamtitkárság, Állatorvosok, Ügyvédek, Újságírók.)
Na, de visszatérve a kétgólos hátrányban kínlódó magyar válogatottra: úgy tetszik, csodát tesz a jobbára konkrét személyre fókuszált, indulatszóval kiegészített „indulj már be”. Olyannyira, hogy a „lefújást jelentõ hármas sípszó elõtt” kétszer is „megrezegteti ellenfele hálóját a magyar gárda” (kis m, kis g). Elõbb a lerobbanékonytalanozott Kovács Kálmán „villan”, aztán Szokolai „jeleskedik”. Öt-öt. És amint elõször kijön a döntetlen, a bölcs bíró (Arany, segítõi Farkas és Futó; pedig a klasszikus „vezette Jaczina” mennyivel jobban hangzott volna; tényleg, mi lehet Jaczinával?) „véget vet a találkozónak”.
Ahogy Bardócz kolléga mondaná sok mindenre: “Jó és elég.”
Krasszívaja! Malagyec! Krásznaja i Belanov / Fotó: MTI
Meg kell jegyezzük, nehezen tudnánk ellenérvelni, ha egy szovjet drukker azzal állna elõ: csapatától elvettek egy, a magyaroknak meg adtak két gólt a játékvezetõk. Még szerencse, hogy nem ismerünk szovjet drukkert. Inkább egy szurkoló- és honfitárs zanzáját osztjuk: „Jó az iksz. Nem égtünk le, és gázunk is lesz a télen.”
Amúgy láthatóan a pályán lévõknek is jó az az iksz. Annál csak a közös vacsora meg a sörözés krasszívajább és málágyecebb. Ami pedig bennünket illet: azért pár Nyíl-szólót úgy megnéztünk volna. Tán még egy „Bólints, Tibi!” is kiszaladt volna a szánkon.
