Nemrég a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében jelentkezett be Ajsa Luna, akire lassan egy hete népharag zúdul – miután futótűzként kezdett el terjedni egy videó a neten, melyen az látható és hallgató, hogy az előadó augusztus 20-ai fellépésén a színpadon ülve, cigivel a kezében énekli a Himnusz egy részletét. Az énekesnő szerint a dologból olyan narratíva született, ami már egyáltalán nem kapcsolódik a valósághoz.
Értem, hogy a történés megosztó, noha továbbra is egy kontextusból teljesen kiragadott felvételről beszélünk. A produkció ezen felüli minősítgetése és degradálása viszont övön aluli, valamint rendkívül elrugaszkodott. Végtelenül elgondolkodtatónak találom, hogy az ominózus 20-ai fellépésünk után a fizikai térben annyit érzékeltünk a népharagból, hogy a koncert után hangosan visszatapsoltak minket, majd 25 percen keresztül ölelkeztem és fotózkodtam a közönséggel, akiknek egy rossz szavuk sem volt a koncerttel kapcsolatban – sőt
– írja posztjában Ajsa Luna, hozzátéve: ez a tapasztalat minden más koncertjükre is igaz.
Ha valóban »meggyaláztuk a Himnuszt«, és színvonalon aluli volt a produkciónk, miért nem jött oda akkor senki, hogy ezt közölje velem? Azóta felléptünk a Strand Fesztiválon is, amit szintén hasonlóan pozitív élményekkel zártunk. Hatalmas a szakadék az online és az offline tér között, és remélem, senkit sem kell emlékeztetnem arra, melyik a valóság.
Az előadót mindeközben több rajongója is a támogatásáról biztosította, néhány ilyen posztot a korlátozott ideig elérhető történetében is megmutatott az Instagramon. Egy későbbi írásában aztán leszögezte, hogy a maga részéről lezártnak tekinti a témát, mert nem kenyere tovább gerjeszteni a médiahűhót.
Köszönöm nektek, hogy ilyen erősen mellettem álltok az ügyben. Sajnálom, ha sok fiatal azt a konzekvenciát vonja most le ebből az egészből, hogy a Himnusz tabu, helytelenül énekelni bűn, és csak szoros és erősen behatárolt keretek között lehet valakié. Véleményem szerint a Himnusz minden magyaré, és bár sokan megkérdőjelezik még a magyarságomat is, ez azért mégiscsak valami olyan, amit senki nem vehet el tőlem. Tudom, ki vagyok, tudom, mit akartam, Isten látja lelkem. Sajnálom, hogy ennyire félre lettem értelmezve
– zárta gondolatait az énekesnő, aki produkciójával több szakmabelinél és közéleti szereplőnél is kihúzta a gyufát:
Az említett előadással kapcsolatban korábban
- Osváth Zsolt,
- Ókovács Szilveszter,
- Nagy Feró,
- Tóth Gabi
- és Bíró Ica is megszólalt,
- Novák Előd pedig a produkció miatt feljelentette az énekesnőt, akinek nemrég a dunakeszi fellépését is lemondták a történtek miatt.

