Miközben az MSZP különbözõ grémiumai (Programtanács, Szervezetfejlesztési Bizottság, Pártgazdálkodási Reformbizottság, Alapszabály-szerkesztõ Bizottság) a párt megújításán munkálkodnak, Gyurcsány Ferenc és platformja újabb és újabb kezdeményezéssel tör borsot a pártvezetés orra alá. A pártszavazás és a sarkalatos törvények aktív bojkottjának koncepciója után a frakció „megújításának” ötlete már nyílt támadás a pártelit ellen, amit már az elnökség sem hagyott szó nélkül. Mindenesetre annál több nem történt, hogy Mesterházy a korábbinál nyíltabban felvállalta a konfliktust, és bár nyilatkozataiban élesen bírálta Gyurcsányt, de ezen túl semmi konkrét ellenlépés nem történt, a választmány által elfogadott ötpontos határozat nem szólította fel Gyurcsányt a távozásra – sokan erre számítottak –, és a Demokratikus Koalíció Platform feloszlatására sem történt egyelõre semmilyen formális lépés. De vajon mirõl is szól valójában ez a küzdelem, mi mozgatja voltaképpen a feleket, és milyen hatalmi logika mentén cselekszenek.
Két pólus, két hatalmi logika
Gyurcsány Ferenc döntési horizontja már régóta világos: vagy sikerül a saját irányvonalát dominánssá tenni a párton belül, és elképzelései szerint megújítani a pártot, vagy új pártban folytatja a politizálást. Pillanatnyilag nehéz megmondani, hogy Gyurcsány stratégiájának dinamikája átbillent-e azon a ponton, amikor még hisz abban, hogy át tudja venni az irányító szerepet a pártban, vagy már csak az elszakadás haszonmaximalizálását készíti elõ (nem a vagyon, hanem a tagság tekintetében). Mindettõl függetlenül a küzdelem taktikai harcmodora a már bevált recept szerint alakul: a párttagságot kísérli meg szembeállítani az elnökséggel és a pártelittel (ez a taktika emelte õt a miniszterelnöki posztra 2005-ben). Ebben az olvasatban a pártszavazás az erõviszonyok felmérését szolgálta, a frakció „megújításának” javaslata pedig a nyílt hadüzenet volt, és ha a Demokratikus Koalíció Platform tovább halad ezen úton, akkor nem nehéz megjósolni, hogy nem ez volt az utolsó provokatív javaslat, ami fejtörést okoz az elnökségnek.
“Nem törnek át!” Fotó: Bugány János / MTI
Az elnökség taktikája a kiváráson és a megelõzésen alapszik, miközben igyekeznek semlegesíteni Gyurcsány offenzíváit, a választmány által elfogadott ötpontos határozatban leszögezték a Demokratikus Koalíció Platform feloszlatásának lehetõségét. A frakciógyûlés és a választmányi ülés után megfogalmazott nyilatkozatok mögött azonban meghúzódik egy koncepcionális váltás. A korábbi óvatoskodást az a dilemma indokolta, hogy vajon Gyurcsánnyal vagy anélkül van-e nagyobb esélye a kormányváltásra a Szocialista Pártnak, valamint megengedheti-e magának a párt – Gyurcsány kiválása esetén – a gazdasági és szellemi hátország kettészakadását. Nos, ez a dilemma a múlté, ma már mindezt – a pártegység és a jelenlegi hatalmi felosztás megõrzése érdekében – bevállalható veszteségnek tartja a pártvezetés; igaz, ezt a döntést maga Gyurcsány Ferenc könnyítette meg a számukra.
A valódi tét
Nem kétséges, hogy a küzdelem a párttagság megnyeréséért folyik, függetlenül attól, hogy az ex-miniszterelnök célkeresztjében az MSZP irányítása/megújítása van, vagy már egy alternatív baloldali párt képe lebeg a szeme elõtt. Tudniillik, ha a Szocialista Párton belül kíván ismét meghatározó tényezõ lenni, akkor ezt csakis a tagság többségének maga mellé állításával érheti el, mivel minden lényeges pozíciót az ellenfelei birtokolnak. Ha viszont már eldöntötte, hogy új pártot épít, akkor minden további lépés, indítvány vagy kritikus nyilatkozat már az MSZP-én belüli tagtoborzás szándékával történik, ami igencsak újszerû fénytörésbe helyezi az elkövetkezõ hónapok pengeváltásait.
A legutóbbi megnyilatkozásokból mindenesetre az szûrhetõ le, hogy a jelenlegi csatározás az MSZP-én belüli küzdelmek végjátéka, ebben az esetben viszont ez a végjáték egyszersmind két baloldali párt – jövõbeni – küzdelmének elõjátéka, ami pedig merõben új helyzetet teremt a magyar pártrendszerben, az elmúlt húsz évben ugyanis a MSZP potenciális versenytárs nélkül uralta a pártpaletta baloldalát.
