“- Kéne valami emléket hagynunk magunk után.
– Mi a csodának? – kérdezte az egyik, aki rendőri felügyelet alatt állt.
– Hogy arra az időre, amikor már nem leszünk, maradjon utánunk valami.
– Ki lesz akkor mireánk kíváncsi? – kérdezte a negyedik magyar, akit se Siposnak nem hívtak,
se rendőri felügyelet alatt nem állt.
Sipos azonban ragaszkodott a tervéhez, mely a másik kettőnek is megtetszett.
Csak ő, a negyedik hajtogatta a magáét, hogy ennél butább ötletet még nem termett a föld.
Zokon is vették a többiek.
– Mi az? – szóltak rá. – Hogy beszélsz? Te talán nem is vagy igazi magyar.
– Miért? – kérdezte ő. – Olyan nagy mázli most magyarnak lenni?”
/Örkény István:Az utolsó meggymag/
“Rengeteg szobrot láttam édesapámról, de talán ez a legkifejezőbb, mert ebben ott van, hogy a világ borzalmait ki lehet nevetni. Általában a szobrok mind komolyak, ezen pedig mosolyog, s ez igazán jellemző az irónia, az abszurd, a humor, a derű és a humanizmus szavakkal leírható életművére” – lelkendezett Örkény Antal szerdán, édesapja szobrának leleplezése után a tatai Móricz Zsigmond Könyvtárban.
A történet egy néhány hónappal ezelőtti cikkünkkel kezdődött, amelyben ifj. Szlávics László érme és szobrászművész elárulta, hogy a műhelyében számos alkotás – többek között Janis Joplin, Hemingway, Bob Marley, Liszt Ferenc és egy Örkény István mellszobor – keresi végső, méltó otthonát. A szobrász a több éve, gyakorlatilag saját „szórakoztatására” alkotott műveit olyan helyen szeretné látni, ahol örülnek nekik, ahol sok ember megtekintheti ezeket, és ahonnan nem tűnnek el „színesfémként”.
Örkény Antal és ifj. Szlávics László (Fotó: Hír24)
„Meg kell tanulni a szakmát. Portrét mintázni tudni kell, ez alapvető stúdium. Annak idején először modell után készültek a szobraim. A következő lépés: a nem élő személyekről szobrot készíteni. Olyat választ az ember, akit szeret. Így készült a Karinthy, az Örkény, a Janis Joplin, a Hemingway, de volt Damjanich, Zrínyi és egy sor más portrém is” – mesélte a szobrok születéséről ifj. Szlávics. Mint mondta, örömmel csinálta ezeket, sokat el is tudott adni közülük. Ami megmaradt, a műhely felső polcára került. Amikor megelégelte, hogy már 20 éve bámulják ugyanazok a lemez- és bronzfejek, elkezdett azon gondolkodni, hogy valamit kezdeni kellene velük.
„Arra gondoltam, jó gazdát kellene keresni nekik. Ha már eladni nem tudtam őket, akkor legalább elajándékozom. Naiv nekibuzdulással nekiálltam keresni ilyet, de rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem kapkodnak értük.” Azért akadt néhány a korábbi munkái közül, ami „elkelt” iskolák, színházak, különböző hivatalok számára. Az Örkény-szobrot felajánlotta az író nevét viselő színháznak és egy másik könyvtárnak is, de nem volt fogadókészség. „Nem mondták, hogy nem kell, de senki nem lelkesedett. Végül is, nem erőszak a palacsintaevés” – jegyezte meg korábbi cikkünkben Szlávics.
A megoldást a tatai Helytörténeti Egyesület titkára, Bálint Csaba „találta ki”, aki – mint a szoboravatón elmondta –, két hónapja olvasta a cikket, és rögtön felvette a kapcsolatot a művésszel illetve a könyvtár vezetőjével. Bálintnak tetszett volna a Janis Joplin és a Bob Marley szobor is, de a zenészlegendáknak semmi kapcsolódása nincs Tatához. A könyvtár vezetőjének, Márkusné Sinkó Ildikónak így a következő kérdést tette fel telefonon egy márciusi este: Hemingway vagy Örkény? Amikor megértette Márkusné, miről van szó, Örkényt választotta. Az elképzelés megtetszett Szlávicsnak is, aki néhány egyeztető beszélgetés és néhány nap gondolkodási idő után igent mondott. A könyvtár pedig nagy örömmel fogadta a felajánlást.
Képgaléria a Szlávics.műteremből (Fotó: Neményi Márton)
Szerdától már az olvasóteremben az „egyperces” óra alatt (amelyen minden szám helyett egyes van) figyeli mosolyogva a Tóték, a Macskajáték, a Lágerek népe szerzője, hogy van még olyan emberi egyed, aki könyvet vesz a kezébe, sőt ki is nyitja azokat.
Örkény István egyébként ma is rendkívül népszerű, és élő szerző mind a fiatalok, mind az idősebb olvasók körében, de azon kívül, hogy van Csopakon egy Örkény István sétány, Budapesten egy könyvesbolt, egy színház, és itt-ott néhány szobor, a nyilvános térben nem nagyon jelenik meg, iskolát például nem nevezetek el róla – ez már Örkény Antal véleménye.
Cikkünk nyomán, úgy tűnik, nem csak az Örkény, hanem a Liszt-szobor is helyet talál magának: valószínűleg Szombathelyre kerül a Nyugat Magyarországi Egyetem hangversenytermébe. Ezeken kívül is van egy-két komolyabban tűnő ajánlata Szlávicsnak, de egyelőre nem mondott többet a művész a közeljövő szoborelhelyezési terveiről.
„Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.”
/Örkény István: Az élet értelme/
