Belföld

10 ezer magyar gyermek éhezik

200 milliárd végzi a kukában. Ennyibe kerül az a 400 ezer tonnányi lakossági élelmiszer, ami évente a szemetesbe kerül. Közben Magyarországon a becslések szerint mintegy 100 ezer ember éhezik, köztük tízezer gyermek.

Három hónapos kampányt indít márciusban a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a lakossági élelmiszer-hulladék csökkentése érdekében – közölte az egyesület elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Magyarországon becslések szerint évente 400 ezer tonna a lakossági élelmiszerhulladék. A felesleges élelmiszer amellett, hogy kidobott pénz, komoly károkat okoz környezetünknek, egyúttal növeli a világ éhezőinek számát is – tette hozzá Cseh Balázs.


Naponta huszonötezren halnak éhen a világon
Fotó: Neményi Márton

A legfrissebb felmérések szerint jelenleg világszerte az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerek egyharmada, körülbelül évi 1,3 milliárd tonna kerül kidobásra. Európában és Észak-Amerikában csak a lakossági fogyasztás során keletkező élelmiszer-hulladék fejenként átlagosan körülbelül 100 kilogramm. Magyarországon évente összesen körülbelül 1,86 millió tonna élelmiszer nem kerül emberi fogyasztásra, ebből 400 ezer tonnányi a lakossági élelmiszer hulladék. Ennek értéke – kilogrammonként átlagosan 500 forinttal számolva – mintegy 200 milliárd forint.

47 milliós kampány

Cseh Balázs szerint a tudatos fogyasztás és vásárlás széles körű propagálásával és a pazarlás csökkentésével sok pénzt takaríthatnának meg az emberek. Ezért is kezdeményezte az egyesület a május végéig tartó “Esélyt az ételnek!” elnevezésű akció elindítását. A szemléletformáló program anyagai az erre a célra készült honlapon érhetőek el. Az oldalon élelmiszerpazarlás hátterével kapcsolatos információk mellett hasznos tippeket is olvashatunk arról, hogy mit tehetünk mi magunk az ügy érdekében. Az információk mellett hasznos alkalmazásokat is találunk, mint például a bevásárló lista készítő vagy recept kereső maradék alapanyagokból, és aki szeretné, egy kis játékban is kipróbálhatja magát.

A mintegy 47 millió forint költségű program 95 százalékos uniós támogatással valósul meg.

„A lakossági élelmiszerek hulladékká válásának megfékezéséhez minden egyes emberre és családra szükség van. Csak akkor lehet jelentős mértékben csökkenteni a pazarlást, és ezáltal visszaszorítani az élelmiszerárak növekedését, az éhezést és a környezeti ártalmakat, ha saját háztartásunkban valamennyien törekszünk az élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentésére” – hívta fel a figyelmet az egyesület elnöke. Hozzátette: a világon keletkező élelmiszerfeleslegnek már a fele is elegendő lenne az összes éhező ellátásához.

25 ezren halnak éhen naponta

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO felmérése szerint a világon mintegy egymilliárd ember éhezik, és naponta mintegy 25 ezren halnak éhen.

Magyarországon az Élelmiszerbank szerint évente mintegy százezren – köztük tízezer gyerek – nem jutnak elég ennivalóhoz. Az úgynevezett minőségi éhezés pedig – azaz amikor egy ember asztalára nem kerül elegendő hús, húskészítmény, vagy az ezeket helyettesítő fehérje, – már 1-2 millió embert is érinthet.

Az élelmiszerbank egyesület a múlt évben mintegy 5000 tonna élelmiszert juttatott el, 1,5 milliárd forint értében a vele kapcsolatban álló karitatív szervezeteknek. Ezekből az adományokból összesen közel 400 ezer ember részesült Magyarországon.

Cseh Balázs szerint az idén az adományok mennyisége várhatóan meghaladja majd a 6000 tonnát, értékben pedig kétmilliárd forint körül mozog majd. Az adományokból mintegy 500 ezer rászoruló részesülhet az év végéig.

Ami elérhető, azt együk is meg

Egyre több hazai cég jön rá, hogy olcsóbb adakozni, mint raktározni, és megsemmisíteni a felesleget – mondta korábban a FigyelőNetnek Cseh Balázs.

Főleg tejtermékek és húskészítmények mennek veszendőbe a gyártók és a kereskedők közötti ellátási láncban, de alkalmanként tartós élelmiszerekből is jelentős mennyiségű felesleg keletkezik. Cseh Balázs szerint mezőgazdaságunkban, főleg zöldségből és gyümölcsből is évente több 10 ezer tonna megtermelt áru nem jut el a fogyasztókig.

„Mi nemcsak egy civilszervezet vagyunk, amelyik adományért kuncsorog, hanem kőkemény hulladékfeldolgozó is. Értéket teremtünk az élelmiszeripar számára, mert ahelyett hogy az kifizetné a megsemmisítés, raktározás költségeit, ideadja nekünk. Így ez üzletileg is nagyon értékelhető modell. Csak egyelőre nehéz ezt az üzenetet eljuttatni az illetékesekhez. Magyarországon nem egy elfogadott dolog, hogy egy civil szervezet nemcsak kéreget, hanem olyan szolgáltatást nyújt, amiben érték is van” – hangsúlyozta lapunknak az élelmiszerbank vezetője. Hozzátette: az élelmiszerbank „a mai napig azon kevés dolog közé tartozik Magyarországon, ami vegytisztán a cél érdekében működik”.

Magyar Élelmiszerbank Egyesület
Az egyesület 2005 óta működik. Alapítása óta több mint 20 ezer tonna élelmiszert osztott szét 500 karitatív és civil szervezeten, illetve önkormányzaton keresztül több mint 500 ezer rászorulónak, összesen 4,5 milliárd forint értékben.
Az ötlet külföldi minta alapján született: az első ilyet az Egyesült Államokban alapították 1966-ban, azóta elterjedt az egész világon.
Az élelmiszerbank működését úgy lehet összefoglalni, hogy élelmiszereket gyűjtenek, amiket adomány formájában elosztanak a rászoruló emberek között. A kezdeményezés újdonsága a részletekben, elsősorban az élelmiszerek begyűjtésében van. Alapvetően három forrásból szerzik be a leendő adományokat: az ipari-kereskedelmi terület feleslegeiből, az uniós élelmiszersegély-programból és saját adománygyűjtéseikből.
Az élelmiszerbank évi 35-40 milliós költségvetésből működik, ami összevetve a forgalmazott élelmiszerek milliárd fölötti piaci értékévek, jelentéktelen összeg. A szükséges pénz nagyrészt támogatásokból jön össze, amit állami pályázatok, az EU-s programhoz rendelt pénzek és az egyszázalékos felajánlások egészítenek ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik