Élet-Stílus

Az éhezésről mesél a gyönyörű modell

A divatipar szépségei azért koplalnak, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. De mit gondol erről az, aki végigéhezte a gyerekkorát?

A szudáni származású modell, Alek Wek tudja, mi az éhség, ám a nyúlánk szépségnek nem volt választása a polgárháború sújtotta országban felnőve. A többek közt Chanel, Donna Karan és Calvin Klein kifutóján fellépő modell a Newsweek számára nyitotta meg az éhségről szóló naplóját, amely a 14 éves kora előtti időszakról szól – mielőtt Londonba menekült volna édesanyjával Afrikából.

„A szüleim, a nyolc testvérem és én azon éltünk, amit édesanyám a kertünkben megtermelt: zöldségeken, gabonán és földimogyorón. Megosztottuk azt a kicsit, amink volt, a szomszédokkal – már azokkal, akik nem tűntek el. Szörnyű érzés éhesnek lenni” – mesélte.


Wek a berlini divathéten – Fotó: AFP

A lányt 18 éves korában fedezték fel a divat világa számára, ahol meglepetés várta: „Ebben a világban, mint rájöttem, szintén sok ember éhezett, csak egészen más okokból. Azt akarták, hogy egy bizonyos módon nézzen ki a testük, akár illet hozzá, akár nem. Azt választották, hogy nem ettek.”

Az időközben az Egyesült Államokba költözött modellt újabb ijesztő felismerés érte: megrettentették az éttermekben felszolgált adagok, amiknek köszönhetően szerinte túl sokat esznek az emberek. Wek ezért mindig elkéri a maradékot. „Az ex-barátom többször célzott rá, hogy ezt hagyjam abba, mert kínosnak találta (talán ezért sem a barátom többé). Mondtam is neki: Az a kínos, hogy annyival több mindenem van, mint másoknak.”

Épp ez a szemléletmód teszi alkalmassá a szépséget, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szószólójaként meséljen a gyerekeknek az éhínségről, akik legnagyobb meglepetésére odafigyelnek rá és kérdeznek. Reméli, így sikerül áthidalni a szakadékot a két világ között: „Mindannyiunknak más a háttere, más a kapcsolatunk egymással és az étellel, amit eszünk. De van bennünk egy közös vonás: Azért eszünk, hogy tápláljuk magunkat, hogy erősebbek legyünk. Azért eszünk, hogy éljünk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik