Jövőre – és a tervek szerint csak jövőre – az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat adómentesen lehetne feltörni lakáscélú felhasználás esetén. A Portfolio az NGM közleményére hivatkozva írta, hogy már el is indult a társadalmi egyeztetés az ezzel kapcsolatos jogszabálytervezetről.
A tervezet néhány alapelvet rögzít ezzel kapcsolatban:
- a megtakarítások lakáscélú felhasználása extra, opcionális lehetőség lesz, arról az érintett saját belátása szerint, szabad választása alapján dönthet,
- a megtakarítások felhasználására csak 2025-ben, átmenetileg, egy éven keresztül lenne lehetőség,
- a lakáscélú felhasználás ebben az egy évben adómentes lenne.
Az adómentesség azért fontos, mert az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat eddig 10 év letelte előtt nem lehetett feltörni, csak ha a pénztártag a 10 év letelte előtt vonult nyugdíjba (de ekkor is 15 százalékos szja volt a tőkére). Teljesen adómentesen legalább 10 év letelte után és nyugdíjba vonulás esetén lehetett csak hozzáférni a megtakarításokhoz.
Azt is pontosítanák, hogy mit jelent a lakáscélú felhasználás (Magyarországon):
- lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződés törlesztése, illetve önrészének támogatása,
- lakások korszerűsítése, felújítása,
- a lakás a pénztártag vagy házastársa, gyereke legalább részleges tulajdonában legyen.
A korszerűsítésnél, felújításnál meghatározott anyagok és eszközök számláit lehetne elszámolni utólag, akár három alkalommal is.
Az NGM MTI-s közleménye szerint az intézkedés eredményeképpen, önkéntes alapon több mint 1 millió pénztártag és családja részére nyílhat meg annak lehetősége, hogy átlagosan a személyenként több mint 2 milliós számlaállománya terhére lakáscéllal felhasználja megtakarítása akár teljes részét is.
A 444 (szintén az NGM közleményére hivatkozva) azt is írja, hogy csak az önkéntes nyugdíjpénztárakban lévő megtakarítást lehetne lakáscélra fordítani, egyéb nyugdíjcélú megtakarításokat (például nyugdíjbiztosítás, nyesz) a mostani tervezet szerint nem. Az önkéntes nyugdíjpénztárakban összegyűlt pénznek viszont akár teljes összegét költetnénk erre, tehát saját és munkáltatói befizetésekből, valamint ezeken elért hozamokból és állami adójóváírásból felhalmozódott, összes megtakarítást.
Mint korábban írtuk, a kormány arra számít, hogy 300 milliárd forint (azaz a 2100 forintnyi nyugdíjpénztári vagyon körülbelül 14 százaléka) mozdulhat meg az intézkedés hatására.
A Bankmonitor a közelgő, önkéntes nyugdíjpénztári változás apropóján összehasonlította a 2010-es magánnyugdíjpénztári átalakítást és a jövőre várható ÖNYP-változást, arra keresve a választ, hogy most akkor ismét „ellopják-e” a nyugdíjpénztári megtakarításokat, vagy sem.