Ki szeretne gyomlálni, és ki akar építési törmeléket hordani? – hangzik el a kérdés angolul, és tíz, többségében nyugdíjas korú brit gyorsan megbeszéli, ki melyik csapatba kerül. A helyszín a Brnót Prágával összekötő vonatút mellett fekvő Brněnec (ejtsd: brnyenec), az egykori brünnlitzi koncentrációs tábor területe, ahová Oskar Schindler költöztette a gyárát és a listáján szereplő 1200 zsidó foglyot, akik itt élték túl a háború utolsó hónapjait.
Míg azonban az eredeti Schindler-gyár felújítva, múzeummá alakítva látogatók tömegeit fogadja évek óta Krakkóban, a brünnlitzi üresen áll, és első ránézésre évtizedek óta hozzá se nyúlt senki. Jobban megnézve azonban látható némi változás, és még több van tervben: több mint öt éve annak, hogy a gyár eredeti tulajdonosai, a Löw-Beer család leszármazottai visszavásárolták az ingatlant, és akkor néhány magyar újságban is megjelent a hír arról, hogy a gyárból múzeum lesz, de azóta is nagyon lassan haladt előre a folyamat, most viszont úgy tűnik, hogy végre tényleg megindul a projekt. Ennek keretében érkezett a brit önkéntesek kontingense is, akik egy héten keresztül dolgoznak a területen, de a munka nagy része természetesen nem rájuk marad.
A nácik ügynökéből a nácik szabotőre
A Löw-Beer család a 19. század elején alapította textilgyártó cégét, majd 1855-ben gyárat is építettek a hegyes-völgyes vidéken kanyargó Svitava folyó mellé. A gyár prosperált, a Löw-Beerek is részei voltak több más zsidó származású, asszimilálódott cseh nagyiparosokhoz hasonlóan a csehszlovák gazdasági elitnek, ám ennek pillanatok alatt vége szakadt, amikor 1938-ban, Münchenben a nagyhatalmak gyakorlatilag beáldozták Csehszlovákiát a „béke” érdekében, és a hitleri Németországnak juttatták a németek lakta országrészt.
A csehországi németek egy része már előtte is aktívan együttműködött a nácikkal, köztük egy bizonyos Oskar Schindler is, aki a német titkosszolgálat ügynökeként tevékenykedett a müncheni döntést megelőző években. Schindler nem messze Brünnlitztől született a mai Svitavy (Zwittau) városában, és később azt vallotta, anyagi okokból állt a nácik szolgálatába, hiszen alkoholizmusa miatt állandó pénzügyi gondjai voltak. 1938 őszén elfogták és be is börtönözték kémkedés vádjával, végül München után szabadult, de az Abwehr továbbra is foglalkoztatta, így került aztán a megszállt Lengyelországba, és a többit már tudhatjuk Steven Spielberg filmjéből. A Csehszlovákia feldarabolásában játszott szerepe miatt azonban szülőhazájában a mai napig nem tartják igazán pozitív figurának Schindlert.
Mivel a gyár területét kettévágó Svitava folyó jelentette a Németországhoz csatolt területek és a maradék Csehország határát, a gyár igazgatója, Walter Löw-Beer meggyőzte a folyó túloldalán járőröző német katonákat, hogy a gyár még nem a német területhez tartozik. Ezzel nyert három napot, és gyorsan visszaautózott Brnóba, majd onnan a családjával együtt Angliába menekült, a gyárra pedig a német hadigépezet tette rá a kezét.
Hat évvel később aztán Schindler visszatért szülőföldjére, de már egész más céllal: a biztos haláltól megmentett 1200 ember életben tartásával. 1944 őszén ugyanis már csak idő kérdése volt, mikor érkezik a Vörös Hadsereg Krakkóba, ezért a németek az ott fogva tartott zsidókat megsemmisítő táborokba szállították, kivéve a Schindler listáján szereplőket.
A háború végén Schindlerék nyugatra menekültek, a felszabadult rabok pedig szintén nem bíztak a szovjetekben, megtévesztőleg ki is írták a táborra, hogy tífuszjárvány van, és végül külön-külön indultak tovább. A gyárat aztán a nálunk is jól ismert menetrend szerint államosították, majd privatizálták, végül tönkrement, és 2010-ben be is zárták végleg, majd a környező lakosság az ismert módon széthordta, ami mozdítható.
A gyár bezárt, de épül a múzeum
Daniel Low-Beer már Angliában született, el is hagyta a nevéből az ö betűt, és egészen addig, amíg édesapja el nem olvasta Thomas Keneally Schindler bárkája című könyvét, fogalmuk sem volt róla, hogy a családjuk hogyan kapcsolódik a történethez. De istenigazából csak a könyvből készült film után kezdte foglalkoztatni a család múltja, és ennek keretében egyre gyakrabban járt Csehországban. 2019-ben aztán a helyi közösséggel együtt létrehozta azt az alapítványt, amely célul tűzte ki, hogy megmentse az utókornak az egykori Löw-Beer-, majd Schindler-gyárat.
Bár az alapítvány már évek óta működik, programokat, sajótájékoztatókat, vetítéseket is szervez (többek között a magyar Zachor Alapítvány segítségével), számos diákcsoport is járt már itt, maga a komplexum még igencsak vigasztalan látványt nyújt. Az épületek magukon viselik a kommunizmus, majd a rendszerváltás utáni évek jegyeit is, de mostanra gyakorlatilag egységesen elhagyatott látványt nyújt az egész – gondolhatja a felületes szemlélő. Mert a megőrző munka már folyik, és a gyár lépésről-lépésre újul meg.
A brünnlitzi koncentrációs tábor három épületre korlátozódott: a bejárattól balra lévő épületben az SS-katonákat szállásolták el, jobbra az egyszintes kis ház volt Schindler irodája, és mögöttük magasodik a gyárépület, ahol „Schindler zsidói” laktak és dolgoztak (vagy legalábbis úgy tettek, hiszen Schindler és a túlélők beszámolói szerint kizárólag selejtet gyártottak). Ezek közül az egykori SS-barakk volt a legrosszabb állapotban, ezért ezzel kezdték a munkálatokat, és teljesen fel is újították a tetejét, de emiatt az épület szerkezetét is meg kellett erősíteni. Nemrég helyezték vissza továbbá a gyár egykori főkapuját, természetesen azt is felújítva.
De a legtöbb munka egyelőre egy olyan épületben folyik, amely maga nem volt része a tábornak: a korábban raktárnak használt, hatalmas, 1896-ban épült csarnok, masszív vasbeton oszlopokkal tagolt, hatalmas belső térrel, ennek egy leválasztott részében lesz majd a leendő múzeum központja, kiállítótérrel, konferenciahelyiséggel, kávézóval.
A projekt része továbbá, hogy felkarolják a textilgyár örökségét is workshopokkal, cseh Bauhaus-tervezőkre koncentrálva, tehát távolról sem csak sima múzeumként tekintenek a helyre.
Hiszen most tényleg olyan érzésünk lehet, mintha itt a háború vége óta megállt volna az idő. Ez azonban hosszú távú projekt lesz.
Az Arks alapítványnak az is szándéka, hogy a múzeum ne csak a Schindler-gyárnak állítson emléket, hanem valamiféle helytörténeti múzeumként is működjön. Daniel Low-Beer és munkatársai szerint ugyanis a gyár története önmagában tökéletesen szemlélteti az utóbbi két évszázad történelmének legfontosabb állomásait, kezdve az ipari forradalommal és a Habsburg-monarchiával, folytatva a független Csehszlovákia gazdasági fellendülésével, aztán a német megszállással, a háborúval és a holokauszttal, majd az államosítással és végül a rendszerváltással, melyhez itt is hozzátartozott az elbaltázott, a gyár végét is elhozó privatizáció. Ezért az egyik felújítandó, régi épületben (a tervek szerint az SS-őrök szálláshelyén) helytörténeti kiállítás lesz, az egykori Schindler-iroda inkább kiszolgáló épület lesz, de maga a gyár (Schindler bárkája) természetesen múzeumként működik majd, ha elkészül. Ahogy fentebb már volt szó róla, itt igyekeznek minél részletesebben megidézni a korabeli körülményeket, amit nehezít, hogy a túlélők visszaemlékezéseiből pont a praktikus információk hiányoznak arról, hogyan éltek, tisztálkodtak, mit ettek és hasonlók, de a lehetőségekhez képest igyekeznek ügyelni majd a részletekre.
A cseh műemlékek brit barátai
Annak, hogy vajon miért pont ez a Schindler-gyár maradt ki a holokauszt emlékhelyek sorából, több oka is van, melyek leginkább a 20. századi cseh történelemben gyökereznek. Egyrészt a kommunista rezsim idején gyakorlatilag tabu volt a történelemnek ez a szakasza, olyannyira, hogy gyakran még a közelben élők sem voltak tisztában a gyár múltjával, másrészt fentebb már említettük, hogy Schindlerre a csehek ellentmondásos figuraként tekintenek, de mostanra már a helyi önkormányzat is támogatja az alapítványt, sőt, komoly szerepük van a környékbelieknek is a projektben. A munka tempója azonban továbbra is komótos, ezért szívesen látják az önkéntes munkaerőt is, akiknek bőven tudnak feladatot adni. A cikk elején említett angol önkéntesek idén másodszor dolgoznak a területen, tavaly egy másik csoport eltöltött már itt egy hetet.
Ők egy brit jótékonysági alapítvány, a cseh építészeti hagyaték megőrzésén dolgozó The Friends of Czech Heritage jóvoltából érkeztek. Bár az alapítvány elsősorban pénzgyűjtéssel igyekszik támogatni a mostoha sorsú cseh épületeket, parkokat vagy kerteket, ebbe belefér az ilyen önkéntes munka is. Sok pénzük egyébként nincs, ezért ahogy ők mondják, leginkább a kezdő lökést adják meg egy-egy projektnek.
A prágai tavasz eltiprását követően számos cseh ellenzéki menekült Nagy-Britanniába, ahol azóta is szorosak maradtak a cseh kapcsolatok. Működésük nagyban hasonlít a brit National Trustéhoz, mely független, nonprofit szervezetként a történelmi és kulturális örökség megőrzésével és fenntartásával foglalkozik, elsősorban adományokból és önkéntes munkából. Az önkénteskedés a szervezet működésének kulcsfontosságú része, hiszen a National Trust az Egyesült Királyság egyik legnagyobb földtulajdonosaként rengeteg történelmi épületet, kertet, természetvédelmi területet és műemléket kezel.
A briteknél pedig egyébként is komoly hagyománya van az önkénteskedésnek, egyáltalán nem ritka, hogy emberek egy-két hetet ilyesmivel töltenek az életükből, ez az alapítvány pedig lehetővé teszi, hogy az önkéntes munkát külföldön végezzék. De még csak nem is arról van szó, hogy az alapítvány minden költséget áll, ez a brněneci hét például nagyjából 300 fontjába (kb. 140 ezer forint) került egy-egy résztvevőnek, a meghirdetett nyolc hely viszont így is simán betelt.
A Brněnecben dolgozók egy része Teplicéből jött, ahol egy barokk templom felújításán dolgoztak, itt viszont az alapítványt a történelmin kívül építészeti okok is motiválják, hiszen a századfordulón épült raktárépület egy korai példája a vasbetonszerkezetű épületeknek, a Friends of Czech Heritage pedig kiemelten foglalkozik ipari műemlékekkel is, noha ez a brněneci csarnok nem védett. A különféle hátterű és korú önkéntesek most két nap alatt kiszabadították a Svitava folyó egyik gyaloghídját a gyom fogságából és be is festették azt, illetve teljesen kihordták a rengeteg törmeléket a majdani kiállítótér egyik szárnyából, és ki tudja, mi mindenre volt még energiájuk a maradék időben.
Jövő hónapban aztán kezdődnek a komolyabb munkálatok: a csarnok új betonpadlót kap, majd fokozatosan többfunkciós kiállítótérré alakul. Ha minden jól megy, jövő májusban már meg is nyit.
De a brit önkénteseket mindig szívesen látjuk
– mondta az Arks alapítvány munkatársa, miután ismertette a terveket. Ezek szerint nem csak britek jönnek ide dolgozni? „Elsősorban csehek dolgoznak itt. Ők persze pénzért.”
Akárki is dolgozik majd itt, feladata még évekig lesz bőven. Még odébb van, hogy teljesüljön Daniel Low-Beer álma, miszerint Brněnecben „vezető múzeum létesüljön, amely összehozza az embereket, és digitális platformot biztosít az élethosszig tartó tanuláshoz”, de a legfontosabb lépés már tényleg nincs messze.
