A XXI. század minden szinten a populizmus reneszánszát hozta, a közösségi médiumok segítségével elképesztő ostobaságok terjednek egyre inkább kritika nélkül a laposföldtől a védőoltásokkal belénk ültetett chipekig. Az a középkori babonaság tér vissza, amikor a hit felülírja a tényeket, hiszen, amit sokan és sokszor szajkóznak, az csak igaz lehet. Ha pedig érzékelésünk ennek ellentmond, ott inkább a saját szemünknek nem hiszünk, mert azt nyilván átveri a láthatatlan hatalmak mesterkedése.
Ezek logikus következményeként pedig az egzakt tudományok hiteltelenítése zajlik. Közhely, hogy a tévhitek, álhírek, összeesküvés-elméletek kiszolgáltatottá teszik az egyént, a társadalmat, sőt, egy globalizált világban az egész emberiséget. Napi feladat viszont küzdeni ellene, és mi mással, mint a tudomány eszközeivel – e célt szolgálja a Magyar Tudományos Akadémia a középiskolásoknak készült előadássorozatával.
Itt fiatal kutatók segítenek eligazodni a hazugságokkal teli világban, a rengeteg álhír és információ között. Az Útikalauz a tényekhez egy tények utáni világban című sorozat videói itt tekinthetők meg, mi a teljesség igénye nélkül mutatunk be két témát kissé bővebben. Milyen hatással van a kommunikációnk a hallgatóság, az olvasóközönség gondolataira? Hogyan ismerjük fel a helyes érvelést, milyen nyelvi és nem nyelvi eszközök vezethetnek megtévesztő kommunikációhoz, „becsapáshoz”, és mikor válnak ezek egyértelműen hazugsággá?
A hazugság prototípusa
Hétköznapi döntéseinket valamiféle következtetés alapján hozzuk meg, ezek pedig nyilvánvalóan nem mindig helyesek – akár azért, mert valaki rossz következtetéssel, hazugsággal akar minket becsapni. Dr. Kleiber Judit nyelvész arról beszélt, hogy a nyelvi elemek vizsgálata segíthet ezek elkerülésében: Következtetés vagy becsapás? volt az előadásának címe.
A következtetés annyit tesz, hogy valamennyi előzetes ismeretből (premisszákból) levonunk valamiféle következményt (konklúzió), a kérdés pedig az, hogy vajon minden esetben levonható-e a helyes konklúzió. Nem megyünk bele a deduktív, induktív és abduktív következtetések részleteibe (erről szól alábbi videó első része), a lényeg, hogy a fenti kérdésre a válasz: nem. Sőt, sok esetben még helyes premisszákból is következhet téves konklúzió.
A hazugság prototípusa, amikor az állítás hamis (objektív hazugság); a beszélő tudja, hogy amit mondott, az hamis (szubjektív hazugság); illetve félre akarja vezetni a hallgatót ezzel a megnyilvánulással (megtévesztési szándék). A különböző variációk különböző megítélés alá esnek, csak hogy értsük: ha valaki hamis állítást tesz, de azt hiszi róla, hogy igaz, és nem célja a megtévesztés, akkor tévedésről beszélünk és így tovább a kegyes hazugságtól odáig, hogy még igaz állítással is lehet hazudni.
A legcsavarosabb a félrevezetés
A legfurmányosabb mégis a félrevezetés, Kleiber Judit példáján: „Anett és Tamás nemrég kezdtek el járni. Csabi Anett egyik exbarátja. Egy nap Tamás megkérdezi Anettet: Láttad Csabit a héten? Anett válasza: Már egy hete betegen fekszik otthon. Ez igaz, viszont Anett előző nap járt nála.” Itt ugye sem az objektív, sem a szubjektív hamisság nem áll fenn, hiszen amit mondott, az egyértelműen igaz, viszont ugyanilyen egyértelmű a megtévesztés szándéka is. Féligazságról, információ-visszatartásról, mellébeszélésről van szó, megítélése szituáció- és emberfüggő. És miért annyira csavaros módja ez a megtévesztésnek?
Mert mondhatjuk, hogy én igazat mondtam, és az, hogy a társam ebből következtetett valami olyanra, ami nem igaz, az már nem az én felelősségem. Ha nem mondom ki a hamis állítást, akkor már nem is hazudtam
– fogalmaz Kleiber Judit. Témánk szempontjából azonban a legfontosabb, hogy mit kezdhetünk a féligazságokkal, a mellébeszéléssel?
- Ismerjük fel. Nem a kérdésre válaszol, illetve indokolatlanul hosszan beszél, eltereli a szót.
- Próbáljuk kikényszeríteni a valódi választ a kérdésre. Tamás például visszakérdezhetne: Oké, Anett, de láttad őt a héten? És ha még erre is homályos választ kap, Anettnek valószínűleg van valami eltitkolnivalója.
- Találjuk meg a rejtett tartalmakat. Például a barátom ma moziba ment egy másik lánnyal. Ha az a lány az unokatesója, akkor ez a mondat félrevezetés.
A kontextus
Mi folyik itt? Ha ezt épp a Duna felett trónoló visegrádi várból kitekintve kérdezik, egészen mást jelent, mint ha az osztályterembe belépő tanár felháborodott hangján szól a kérdés. Ugyanaz a kérdés más kontextusban más és más jelentést hordoz, az értelmezés egyik fontos kerete tehát maga a kontextus. Pontosabban annak támogató, tisztázó jelentése, vagy éppen ellenkezőleg, hiszen tud torzító is lenni – vezeti be témáját Dr. Schnell Zsuzsanna kognitív nyelvész, kommunikációkutató.
A kontextus kereteket, támpontokat, perspektívákat ad a szöveg, szó, jelenet értelmezéséhez. Ezek megértéséhez egy fotót mutat, amelyen egy anyalúd „kíséri át” fiókáit az úttesten. Ki mit lát rajta? A tanár feltehetően a szabálytanulást, a fizikus, hogy mennyi idő alatt érnek át a túloldalra, a feminista, hogy miért az anyamadárra hárul ez a feladat is, a rendőr pedig arra lenne kíváncsi, miért nem a zebrán teszik ezt. A perspektívák átvétele rendkívül fontos abban, hogy az ember társalgó félként hatékonyan tudjon következtetni és értelmezni.
A sikeres társalgás lényegi mozzanata és sarokköve, hogy a beszélői szándékot sikeresen tudjuk kikövetkeztetni
– fogalmaz a szakember.
Együttműködő társalgás
Paul Grice nyelvfilozófus a társalgást, mint együttműködést jellemezte, amelyben kiemelt szerepet kap a közös világismeret annak érdekében, hogy automatikusan, könnyedén, egymást megértve kommunikáljunk. Az együttműködő társalgás során használt négy alapelvet, úgynevezett maximát fogalmazott meg, amelyek megsértésével következtetéseket indítunk el a hallgatóságban, hogy megpróbálja kitalálni a szándékolt jelentést.
- Mennyiségmaxima: légy optimálisan informatív, azaz ne mondj se többet, se kevesebbet a szükségesnél. A megsértésére példa: „Ma egy nővel megyek vacsorázni.” „Feleséged tud róla?” „Persze, ő a nő.” Ebben az esetben mennyiségileg kevés információt adott a beszélő.
- Minőségmaxima: mondj igazat! Ne mondj olyat, ami nem valós, alaptalan! A példa: „Százszor hívtalak, de nem hívtál vissza!” „Elég lett volna 99-szer is.” „De tényleg, miért nem hívsz vissza?” Itt azért nem sikeres az első kérdés, azért lehet rajta „viccelődni”, mert nem igaz, megsértette a minőségmaximát.
- Relevanciamaxima: ne térj el e tárgytól. Példa: „Na, mutasd a matekdolgozatod!” „Szombaton mikor megyünk horgászni?” Egyértelmű kifejezése azon szándéknak, hogy váltsanak témát.
- Módmaxima: légy érthető, ne tegyél zavaros kijelentéseket. Például: „Nem tudnád máskor nem kinyitni az ablakot, mert nem találom a papírjaimat, amiket nem tűztem össze!” „????” Miért fogalmazunk ennyire indirekt módon? Azért, hogy tompítsuk a megfogalmazott kritikát.
Manipulatív kommunikáció
Míg az együttműködő kommunikációban fontos elem, hogy a beszélői szándék kikövetkeztethető legyen, addig a hatáskeltő, manipulatív kommunikációra ennek ellenkezője igaz, a hangsúly és a fókusz máshova helyeződik, kimondatlanul, impliciten jelenik meg a tartalom. A fent már említett perspektívák, narratívák megjelennek a hírekben is.
Ha pedig egy-egy ilyen narratívát befogadunk, utána már csak arra leszünk kíváncsiak, ami abban a keretben születik meg, és már csak azt fogjuk igaz hírnek elfogadni, ami abban a perspektívában, a mi meggyőződésünkben igaz. Ez azt a veszélyt rejti magában, hogy már nem leszünk annyira érzékenyek a problémás hírekre vagy álhírekre. A befolyásolás eszközei:
- Érzelmekre hatnak, a szánalomra, félelemre, szorongáskeltésre, fenyegetésre építenek, vagy éppenséggel a „mindenki így/ezt csinálja” hivatkozással csoporthoz tartozásra utalnak.
- Hitelességet érintő érvelés, mint például tekintélyre való utalás: „Igazgató úr mondta, hogy…”.
- Témaváltás, irrelevancia: „mások még rosszabbak”, és az ember témát vált.
- Minőségmaxima megsértése: „Milyen az új kolléga?” „Ő egy nő.”
- Túlfűtött szavak használata: „Ezért tolonganak a boltokban az élelmes magyarok…”
- Kétértértelműség és logikai bukfencek, ahol az alapkijelentés igaz.
- Demagógia: erőteljes érzelmi kifejezések erőteljes használata.
- Démonizálás, amikor például a Covidot kínai vírusnak hívjuk.
- Hamis szaktekintélyre hivatkozás: amikor például arra hivatkozunk, hogy a professzor elolvasta a könyvemet és nagyon tetszett neki, holott a professzor nem is annak a tudományágnak a művelője, amiről írtunk.
Schnell Zsuzsanna végezetül feltette a kérdést: miért hat ránk mindez? Azért, mert a tudás hatalom, az információ révén biztonságban érezzük magunkat, tájékozódni tudunk a világban, az információ hiánya viszont szorongáshoz vezet, a kontrollvesztés érzését kelti. Ez utóbbi miatt tudnak ránk hatni, befolyásolni az információhiánnyal vagy annak érzékeltetésével. És ne felejtsük el, hogy minden közlés mögött van egy szándék, ami sokszor rejtve marad – ezért fontos tudni, mik a befolyásolás, manipuláció nyelvi eszközei, és elgondolkodni azon, hogy vajon véleménybuborékban élünk-e.
