A NATO szabályai kötelezik a tagországokat, hogy a GDP-jük legalább két százalékát költsék védelemre, ezt azonban kevés tagállam teszi meg, Magyarország is csak nemrég lépett be ezek közé. Donald Trump viszont – a szervezet működését némiképp félreértve – visszatérően arról beszél, hogy a NATO több tagországa tartozik az Egyesült Államoknak, és amíg nem fizetnek, nem védené meg őket Oroszországtól, ha újra megválasztanák elnöknek. Mintha a katonai szövetség egy nagy persely lenne, amibe egyes tagországok nem dobálnak elég pénzt.
Az Egyesült Államok valóban régóta állja egyedül a nyugati világ biztonságának összes költségét. Amerika fizeti a világ legerősebb hadseregét, amelynek a feladatai közé tartozik például az, hogy a világ másik felén is odacsapjon, mondjuk, ha jemeni húszik próbálják tönkretenni a világkereskedelmet. Ez nem olcsó mulatság.
Érthető okokból az Egyesült Államokban egyre többen vannak, akiknek nem tetszik, hogy ők fizetik a világ biztonságát. Amerika egyébként is izolacionista korszakát éli, egyre kevésbé népszerű, hogy kivegyék a szerepüket a világ konfliktusaiból. Ez időről időre visszatérő attitűd, hiszen az USA mérete és elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy állampolgárai ne nagyon foglalkozzanak azzal, hogy mi történik a világban.
Azt, hogy Amerikának elsősorban saját magával kellene foglalkoznia, jelenleg Trump mondja a leghangosabban. És mivel a volt elnöknek jó esélye van a visszatérésre, a világ többi országa figyel arra, amit mond. Trump az előző ciklusban sem volt nagy rajongója a NATO-nak, de már politikai karrierje előtt is hasonlóan nyilatkozott. Legutóbb arról beszélt egy kampánygyűlésen, hogy azokat az országokat, amelyek nem fizették ki a számláikat, nem védené meg, sőt arra biztatná Oroszországot, hogy tegyen velük, amit akar.
Mindeközben az összes megosztottsága ellenére az Európai Unió el tudta érni, hogy elfogadja az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatást, az Egyesült Államok viszont nem volt erre képes. Ez nem feltétlenül azért van, mert Amerika nem akarja támogatni Ukrajnát, hiszen ezt a republikánusok jó része is megtenné. Inkább azért, mert kampány van, amit Trump arra szeretne felhasználni, hogy a demokrata kormány inkompetenciáját hangsúlyozza a törvényhozás blokkolásával.
Az európai egység projektje a második világháború utáni időszakban arra rendezkedett be, hogy a kontinens biztonságát az Egyesült Államok garantálja. Ez lehetővé tette, hogy Európa ne költsön annyit fegyvervásárlásra és a saját hadseregére, mint az USA. Most úgy néz ki, ennek meg kell változnia. Az uniós vezetők is egyre valószínűbbnek tartják ugyanis, hogy Trump visszatérhet a hatalomba, ami azt jelenti, hogy Európának a jövőben meg kell tudnia védeni magát. Ukrajna támogatásában mostanra az EU felzárkózott az Egyesült Államok mellé: pénzből többet, fegyverből nagyságrendben ugyanannyit ad át, mint az amerikaiak. Különösen a németek szerepe kiemelkedő, a kezdeti ódzkodás után jelenleg Németország Ukrajna második legnagyobb hadianyag-támogatója.
Ám az utóbbi időszak eseményei azt is megmutatták, hogy Európa nem tud annyi fegyvert és lőszert gyártani, amennyire Ukrajnának szüksége van Oroszországgal szemben. Ez aggasztó, hiszen Oroszország jóval szegényebb az EU-nál. Ha a tagországok gazdasági teljesítményét összeadjuk, az nagyjából 25-szöröse az orosznak. A mostani fegyverkezés persze Oroszországnak is tehertétel, a háború közvetlen vagy közvetett költségeire ők is elköltik a költségvetésük több, mint harmadát.
Ennek ellenére kiderült, hogy
Sok tagország az Ukrajnának nyújtott támogatást eddig is arra használta, hogy nagyrészt a saját elavult haditechnikáját cserélje le, odaadva a régit, megvásárolva helyette az újat.
Az amerikai katonai támogatás mégis mintha jobban működne, ezért is érthető nehezen, miért ellenzik többen az Ukrajnának nyújtott támogatásokat. Az Egyesült Államok ugyanis a GDP-jének a 3,5 százalékát költi védelemre. Ez Európához képest sok pénz, Oroszországhoz képest arányaiban kevés. Ennek a 3,5 százaléknak a töredéke, három százaléka megy el arra, hogy Ukrajnát felfegyverezzék. Ráadásul a pénz, amit fegyverekre költenek, jórészt amerikai tagállamokba megy, hiszen a lőszert és a fegyvert amerikai gyárakban készítik. Így az elköltött kevés pénz is az amerikai gazdaságot pörgeti (miközben a európai fegyverigény felpörgése is jelentős arányban amerikai ipari érdeket szolgál).
Az Európai Unió politikája alapvetően a sokkokra reagál. Így volt a koronavírus-járványnál, ez történt Oroszország ukrajnai inváziójánál, és ez történik Trumppal kapcsolatban is. Az EU múlt kedden bemutatta új védelemipari stratégiáját.
Az Európai Bizottság mostanra rájött, hogy a tagállamok ebben a helyzetben ragaszkodnak a védelemipar tagállami irányításához. Ez azt jelenti, hogy
annak ellenére, hogy Olaszország nemrég nyíltan érvelt mellette. Csakhogy nehéz közös uniós hadsereget elképzelni anélkül, hogy az EU élén demokratikusan választott vezetők állnának. Ha egy francia elnök háborúba küldi állampolgárait, a politikai felelősség az ő vállán van. Ezt az Európai Bizottságról és az Európai Tanácsról sokkal nehezebb lenne elmondani.
A mostani védelmi stratégia is inkább gazdasági keretrendszer. A gyakorlatban azt tenné lehetővé, hogy az uniós tagállamok közösen és könnyebben vásárolhassanak fegyvereket, majd azt könnyebben adhassák át harmadik félnek. A mostani stratégia Ukrajnát kvázi tagállamként kezeli, az ukránok ugyanúgy részt vehetnek ezekben a közös projektekben, amelyek egyébként önkéntesek.
A másik nagy újdonság, hogy az EU eddig rengeteg fegyvert vett külföldről, amit most megpróbálnának visszafordítani. Az uniós hadiipari beszerzések 80 százaléka külföldre ment, 60 százaléka az Egyesült Államokba. Ezen változtatnának, és
Ahhoz persze az európai hadiipart komolyan fejleszteni kell, hogy ezt el lehessen érni.
A bizottság terve szerint egyelőre másfél milliárd euró lenne a stratégia kerete, de Thierry Breton belső piacért felelős biztos szerint ez nagyon kevés, körülbelül százmilliárd euróra kellene felduzzasztani. És ez még mindig jóval kevesebb lenne, mint az amerikai védelmi költségvetés. Az Egyesült Államok csak beszerzésre 130 milliárd dollár körül költ, és még vagy százmilliárdot kutatás-fejlesztésre.
A mostani javaslatban lehetővé tennék azt is, hogy valamilyen formában a kohéziós támogatások egy részét a tagállamok fegyverekre költsék, ez korábban nem volt lehetséges. Sőt, arról is vita van, hogy akár oroszok a háború elején lefoglalt vagyonát is átcsoportosítsák vagy a mostani stratégiára, vagy a fegyvervásárlásokra létrehozott Európai Békekeretre, bár Breton arról beszélt, hogy erről még nem született megegyezés a miniszterelnökök között. Az Európai Békekeretről egyébként is nagy vita van, azért nem sikerült eddig megállapodni, mert a franciák azt szeretnék, ha azt is csak Európában gyártott fegyverekre lehetne elkölteni, a németek pedig azt, hogy számítson bele a keretbe az az összeg, amit ők fegyverben kétoldalú megállapodásokkal Ukrajnának adnak.
A tervezet lehetővé tenné akár néhány tagországnak is, hogy közösen fegyvereket vásároljanak, aminek fedezetére közösen bocsátanának ki kötvényeket. Ez sem lesz egyszerű ügy, de erre eddig nem is volt lehetőség. A stratégia a védelmi piac növelésére is bevezetne új eszközöket, amelyek jelentős hatalmat adnának az EU kezébe a védelmi ipar irányításánál, de ennek részleteiről nem sokat tudni. Azt is kikötnék, hogy hamarosan a védelmi beszerzések majdnem felét valamilyen közös megegyezéssel kell intézni. Eddig 25 százalék volt a szabály, és ezt sem teljesítették.
A csomag egyelőre csak bizottsági tervezet, azt még a tagállamoknak és az Európai Parlamentnek is meg kell szavaznia, így nem lehet még tudni, mi lesz belőle a végén. Az viszont már most látszik, hogy Európát elérte a fegyverkezési láz.
