Európa megrettent, amikor az Oszmán Birodalom 1453-ban elfoglalta Bizáncot: a hódítás megállíthatatlanul hömpölygött nyugat felé, és hamar el is jutott Nándorfehérvár, a nyugati kereszténység kapuja elé. Itt aratta világraszóló fényes győzelmét Hunyadi János, Szilágyi Mihály és Kapisztrán János magyar-szerb serege. Hiába volt a győzelem, az önfeláldozás, a diadallal Magyarország csak időt nyert.
1521. augusztus 29.
„Immár száz esztendeje ólálkodnak Európa körül a törökök Istenre-emberre acsarkodó fegyverei. […] Legutóbb elhatolt már csaknem Európa közepéig, s most országunk s hazánk tőszomszédságában vetette meg lábát. […] Több mint hatvan esztendeje csaknem szakadatlanul álljuk a háború perzselő dühét, mégpedig saját erőnkből, egyetlen nép fegyvereivel. Helytállunk, pedig kimerített a sok vereség, hadakozás és gyász” – írta Hunyadi a pápának.
Mátyás még sikerrel vette fel a harcot a törökkel, de utolsó nagy királyunk halálával az ország inkább belső versengéssel volt elfoglalva, mintsem az önvédelemre koncentrált volna. Nándorfehérvárt I. Szulejmán szultán 1521 augusztus 29-én elfoglalta, amivel túlzás nélkül állíthatjuk: végzetes sebet ütött az ország testén. Szabaddá vált az út az ország szívébe, a Duna mentén a következő, bástyákkal, kőfallal megerősített, az ellenségnek ellenállni tudó vár Buda volt, az ország szíve és fővárosa.
1526. augusztus 29.
Mintha csak az évfordulóra lett volna időzítve, öt évvel később, 1526 augusztus 29-én a Magyar Királyság hadereje megsemmisítő vereséget szenvedett a töröktől. A csapást az tette igazán súlyossá, hogy a harcmezőn maradt az ország színe java, a király mellett a világi és egyházi vezetők többsége. Mohácsot szokták ékes példaként felhozni, hogy a magyar bármikor gondolkodás nélkül meghal a hazájáért, de élni érte, “összefogni” nem tud…
Egyébként nem volt az olyan sima győzelem az oszmánnak, a királyi lovasok egy szilaj rohammal megközelítették a Szulejmánt, és kishíján levágták a török szultánt. Ez ugye a másik, amiben jók vagyunk, a sok ha és majdnem, de valamibe mégiscsak kkell kapaszkodni.
Érdekes és tanulságos ez a videó:
1541. augusztus 29.
A harmadik csapást ugyancsak a belső marakodásnak köszönhetjük. I Ferdinánd és a gyermek János Zsigmond – anyja és támogatói révén – küzdött a hatalomért. Jagelló Izabellát és fiát Budán vette ostrom alá a német sereg, amibe a Csepelen felvonuló törökök is beleszóltak. Miután a szultán segítségével sikerült Ferdinándot távozásra bírni, a királynét és János Zsigmondot pedig Szulejmán látogatásra invitálta óbudai táborába. Ami ezután történt, 1541. augusztus 29-én, mindenki számára ismert.
A barátságos légkörre hivatkozva janicsárok kérték bebocsátásukat Buda várába, mondván szeretnék megcsodálni a magyar királyok fővárosát. Lassan beszivárogva megszállták a stratégiai pontokat, majd egy hirtelen támadással lefegyverezték az őrséget. Ami nem sikerült a hatalmas német seregnek, azt megtette egy egyszerű csel. Izabella és a magyar előkelők épphogy fellélegeztek, amiért egyáltalán megszabadultak a török vendégségből, elképedve látták városuk tornyain a lófarkas zászlót.
Lehetséges, ez utóbbi lépést szándékosan időzítették erre a dátumra, Keresztelő Szent János fővételének napjára. A közelmúlt eseményeinek tükrében ugyanis augusztus 29. az oszmánok számára mítikusan szerencsés nappá vált, Keresztelő Szent János pedig igazi prófétává. És a magyaroknak mit jelent? Másfél évszázadnyi megszállást, állandó harcot és szenvedést, majd Habsburg elnyomást és a függetlenség évszázadokra való elvesztését.
