Nagyvilág

„Néhány méterre voltam Csehország modern történelmének legtöbb áldozatot követelő lövöldözésétől”

Michal Cizek / AFP
Michal Cizek / AFP
A prágai Károly Egyetem irodalomprofesszora számolt be lapunknak arról, hogyan élte meg a csütörtöki lövöldözést az egyetem egyik liftjében ragadva.

Néhány méterre voltam Csehország modern történelmének legtöbb áldozatot követelő lövöldözésétől

– mondta a 24.hu-nak David Vichnar, a prágai Károly Egyetem irodalomprofesszora, aki egy liftben ragadva vészelte át a csütörtök délutáni drámát, amikor az egyetem egyik diákja tüzet nyitott az egyetem filozófiai karának Prága belvárosban található fő épületében, és 14 embert megölt.

A lövöldözésben a merénylő is életét vesztette. A merényletsorozatban 25-en megsebesültek, tízen közülük súlyosan. A rendőrség eddig 13 halottat azonosított. Kiderült, hogy a támadó legálisan tartott magánál lőfegyvereket, és büntetlen előéletű volt, bár a nyomozás szerint a gyilkosnak köze lehetett egy fiatalember és kétéves kislánya meggyilkolásához is.

Egy perccel három óra előtt léptem be a főépületbe – emlékszik vissza a tegnap délutánra az irodalomprofesszor. Mindezt azért tudja ennyire pontosan, mert ekkor küldött üzenetet egy kollégájának, akivel épp karácsonyi ajándékcsere miatt találkoztak volna. Minden hétköznapinak és normálisnak tűnt, amikor az épületbe ért, mint mondja, valószínűleg ő volt az utolsó, aki így tett csütörtök délután.

David egy erősítővel érkezett, amit nemrég kölcsön kért, most tervezte visszaadni – ezért is akart lifttel menni a második emeletre. A beszállás és az utazás is simán ment, ám amikor a másodikon kiszállt volna, hirtelen elment az áram, a lift ajtaja zárva maradt, ő pedig bent ragadt a sötétben. Csak később tudta meg, hogy az áramszünet szándékos volt.

Nem sokkal később hangos zajokat hallott kintről, mint mondja, olyan volt, mintha egy kalapács ütne valamilyen fémfelületet. Az utolsó gondolata lett volna, hogy nem erről van szó, azt hitte, valaki az elromlott liftet akarja épp megszerelni. Aztán kiderült, hogy a hangok, amelyeket hall, valójában lövések hangjai.

A hangok nagyjából öt percig tartottak, ezt követően már a rendőröket hallottam, ahogy utasítják az embereket a filmekből ismert módokon. Kezek látható helyen, mindenki a földre, és a többi. Ekkor még mindig azt éreztem, hogy ez nem történhet meg a valóságban, azt hittem, egy karácsonyi buli durvult el kicsit.

Az irodalomprofesszor ekkor elkezdett a lift ajtaján dörömbölni, hátha valaki meghallja és a segítségére siet – utólag belátja, ez nem volt a legokosabb ötlet –, negyed óra telt el anélkül, hogy bárki is érkezett volna. Amikor belátta, hogy senki sem fog segíteni neki, megpróbálta saját kezével kinyitni a liftajtót, ami meglepően egyszerű projektnek bizonyult, és nem sokkal később ki is jutott a folyosóra, ahol három felfegyverzett rendőr kiabálása fogadta.

Michal Cizek / AFP

A hatóságok szerették volna megtudni tőle, mi az a nagy tárgy, amit épp magával cipel – ahogy David is belátta, elég rosszul is végződhetett volna számára ez a találkozás, hiszen a rendőrök csak egy férfit láttak, fekete kabátban, egy nagy, ismeretlen tárgyat cipelve egy épület folyosóján, amit már korábban kiürítettek. A rendőrök megkérték, feküdjön a földre, arccal a talajnak, hiszen egy fegyveres ember van az épületben.

Öt-hat perccel később, folytatja, kikísérték az épületből, ekkor látta először a vérfoltokat a helyszínen. Az épület előtt már láthatta, ahogy hozzák ki a sérülteket és elhunytakat. „Ekkor esett le, mi történt itt pontosan.”

A rendőrök egy közeli kávézóba vitték őt és néhány társát, és kérték őket, hogy ne menjenek az ablakok közelébe, mert a fegyveres férfi még mindig a közelben lehet. Néhány perc múlva már jelezték, hogy a támadót lelőtték, de még ekkor sem nyugodhattak meg száz százalékosan, hiszen elkezdett terjedni, hogy lehet, van egy másik lövöldöző is. Néhány órával később, amikor mindannyiukat azonosították, elhagyhatták a helyszínt.

Beszélni róla lehet, hogy rosszabb, mint átélni

– fogalmaz azzal kapcsolatban, felfogta-e már, mit élt át. Mint mondja, az idő felében valószínűleg nem tudatosult benne, mi történik körülötte, egy kollégájával még félig vicces üzenetváltásban volt, miközben a liftben ragadt és nem tudta, mi folyik az épület folyosóin. „Azt írtam neki, hogy ha Amerikában lennénk, lehet, hogy azt mondanám, hogy egy lövöldözés zajlik. De ez Prága, itt ilyesmi nem történik.” Aztán rájössz, hogy de, történik.

Amikor tudatosult benne a valóság, már az adrenalin dominált, a professzor szerint olyan érzés volt, mintha egy játék részese lenne. Később, amint elkezdte olvasni a híreket, látta az áldozatok neveit – akik közül néhányat ismert, vagy a barátai ismertek, illetve valamilyen munkakapcsolatban álltak –, akkor esett le neki igazán, mi zajlott az egyetemen aznap délután.

Először azt hiszed, hogy egy filmforgatáson vagy. Vagy egy videójátékban. Az, hogy a liftben ragadtam, valószínűleg a legszerencsésebb dolog, ami történhetett velem, hiszen ez volt az egyetlen biztonságos hely az épületben. Amikor megláttam a vért, a sérülteket és a halottakat, csak akkor jöttem rá, hogy mindez valóság, nem egy számítógépes játék.

David beszámolt arról is, hogy péntek délelőtt tizenegykor megemlékezést tartottak az egyetemen – az emberek virágokat vittek, gyertyát gyújtottak, sokan megjelentek a délelőtti hóvihar ellenére is. Ő is rengeteg „ugye jól vagy?” üzenetet kapott az elmúlt órákban, sok olyan ismerősétől is, akikkel évek óta nem beszélt.

Egyúttal szerette volna háláját kifejezni a rendőrség felé, akik a lövöldözés kezdete után mindössze öt perccel a helyszínre értek. „Ha beszélhetünk ebben a helyzetben bármiféle szerencséről, ez biztosan az volt.” Mint ismert, a rendőrök korábban elkezdtek kiüríteni egyetemi épületeket, hiszen tudomásuk volt arról, mire készül a támadó, ám ez az épület még éppen nem került sorra.

„Nehéz belegondolni abba, hogy mindössze öt perce volt ennek az embernek, és így is sikerült 14 embert megölnie. Nem akarunk belegondolni, mi történt volna, ha a szokásos 20 perc alatt érnek a helyszínre a hatóságok emberei.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik