Az életvégi döntések kérdése nem fekete-fehér. Abból a szempontból sem, hogy, úgymond, vallásos emberek ellenzik, nem vallásos emberek támogatják. Ennek szép példája Fabiny Tamás Evangélikus Püspök Úr nekem írt levele
– közölte Karsai Dániel közösségi oldalán. A gyógyíthatatlan ALS betegséggel (és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán a magyar állammal) küzdő alkotmányjogász – a püspök engedélyével megosztotta a Facebookon – Fabiny Tamás (a képen) levelét. Az evangélikus püspök az elmúlt hetekben követte Karsai Dániel megszólalásait. Azok alapján ismeretlenül is elismeréséről, támogatásáról, tiszteletéről és szeretetéről biztosította.
Ilyenkor érzi az ember, hogy azok az – akár teológiai – elméletek, amelyeket korábban meggyőződéssel vallott, elhalványulnak.
Fabiny Tamás azt írta, az eutanáziával kapcsolatos nagyon összetett kérdésben személyesen sok a bizonytalanság benne, de
az Ön tevékenységének megismerése segít abban, hogy korábbi véleményemen változtassak. Ezt szeretném Önnek megköszönni.
A püspök annak is örül, hogy Karsainak az elmúlt hetekben sikerült a fájdalmasan megosztott, gyakran gyűlölködő társadalomban egy olyan párbeszédet elindítania, amelyben többnyire észérvek és emberi szempontok ütköznek egymással. Fabiny Tamás naponta imádkozik az alkotmányjogászért.
Nemcsak azért, hogy egyszer majd lelkileg felkészülten tudjon elmenni, hanem azért is, hogy lássa annak az életnek az értelmét, amelyet negyvenegynéhány éve kapott, és annak a küzdelemnek az eredményét, amelyet tavaly augusztus óta vállalt magára.
Azt kívánta, hogy a mosoly, amit a jogász a püspök által kiválónak tartott strasburgi beszédében említett, a halál órájában (de már azt megelőzően is) valóban ott legyen majd az arcán.
Az evangélikus egyház elnök-püspöke a minap lapunknak adott interjúban egyebek mellett arról is beszélt, milyen nagy veszélynek tartja, ha a politika eltorzítja a Biblia eredeti üzenetét. Azt mondta, lehet gyógyulásért, mindennapi kenyérért imádkozni, de
Jézus sosem ígérte, hogy ezen a földön az ő követői fényes karriert futnak be, és nem lesznek problémáik.
Szerinte ez a szemlélet sok kárt okoz, mert
aki a jólét tükrében akarja az Isten kegyelmét és szeretetét megismerni,
az hitében is hajótörést szenved, ha nem gyógyul fel betegségből. Ezzel közös tőről fakad a politikai kereszténység, az a hamis elképzelés, hogy a kereszténység alá van rendelve a politikának, a hatalomnak, és annak a szolgálatában kell állnia.