Belföld

Orbán: a vagyonnyilatkozatom a valóságot tükrözi

A valóságnak megfelelően töltötte ki saját és a vele közös háztartásban élők vagyonnyilatkozatát Orbán Viktor - erről a Fidesz elnöke kedden levélben tájékoztatta a parlament mentelmi bizottságát. Múlt héten vagyonnyilatkozati eljárást rendeltek el Orbánnal szemben.

A Fidesz sajtóirodájának tájékoztatása szerint Orbán Viktor leveléhez okiratokat csatolt, ezekből jól látható, hogy vagyonnyilatkozata megfelel a valóságnak, ezért minden ellentétes állítás hamis. Bármilyen, ezzel kapcsolatos jogsértés esetén Orbán Viktor jogi úton kénytelen elégtételt venni – áll a közleményben. Mint írják, “a 2005-ös vagyonnyilatkozatokban szereplő ingatlanok adatait az ingatlan-nyilvántartási adatokkal egyezően töltötte ki. A (…) pártelnök csatolta a lakóingatlanuk friss tulajdoni lapját, amelyből világosan látható, hogy a vagyonnyilatkozatot a valóságnak megfelelően töltötte ki, mivel a tulajdoni lapon feltüntetett négyzetméter-adatok pontosan megegyeznek a vagyonnyilatkozatában foglaltakkal”.

A Fidesz elnöke arról is tájékoztatta az Országgyűlés Mentelmi, Összeférhetetlenségi és Mandátumvizsgáló Bizottságát, hogy a testület zárt ülésén nem kíván a személyes meghallgatás lehetőségével élni, és tudomásul veszi, hogy a kezdeményezés tárgyalásánál nem lehet jelen. Idézte a Házszabály 131/C. paragrafusának 6. bekezdését, amely szerint a “bizottság elnöke az (…) ügy tárgyalásáról, idejéről és helyéről köteles az érintett képviselőt értesíteni. Ha a képviselő megjelenik, kérésére meg kell őt hallgatni, de a mentelmi bizottság ülésén egyébként nem lehet jelen”.

Eljárás indult Orbán ellen

Géczi József Alajos, a mentelmi bizottság elnöke múlt csütörtökön rendelte el a vagyonnyilatkozati eljárás megindítását Orbán Viktorral szemben. A szakbizottság szocialista elnöke közleményében úgy fogalmazott: az Orbán Viktor és házastársa vagyonával kapcsolatos nyilatkozatokból és közlésekből megállapítható, hogy Orbán Viktor vagyona a budai villa jelzett növekedése alapján jelentősen gyarapodott. “A törvény kizárja, hogy az elnök határozzon arról, hogy ez a növekedés lakótérnek minősül-e, valamint hogy Orbán Viktor és házastársa jövedelméből alátámasztható-e ez a gyarapodás” – írta Géczi József Alajos. Közölte, hogy az ügyet a mentelmi bizottság elé terjeszti, a testület zárt ülését szerdára hívta össze, amelyre meghívta Orbán Viktort is.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese akkor úgy reagált a döntésre: a szocialisták – a kudarcba fulladt Orbán-bizottság után – folytatják a Fidesz elnöke elleni lejárató kampányukat, ennek jegyében a mentelmi bizottság MSZP-s elnöke “politikai megrendelésre” döntött a vagyonnyilatkozati eljárás megindításról. Orbán Viktor pedig azt közölte: politikai provokációnak tartja a vele szemben elindított vagyonnyilatkozati eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik