A szovjet csapatok 1956. november 4-ei támadása után napokon belül felszámolták a fegyveres forradalmi gócpontokat, és rögvest megindult a megtorlás is. November 7-től szovjet katonák és magyar pufajkások rendszeres razziákat tartottak az utcákon, de a besúgóhálózat információi révén elkezdődtek a célzott letartóztatások is.
Megtört emberek
Aki gyanús volt, azonnal bevitték, napok alatt megteltek a fogdák, a legszerényebb becslések szerint is több mint húszezer embert hurcoltak el az első hetekben. Egy részüket kihallgatás, regisztráció után el is engedték, ám amikor a hatalom úrrá lett a fejetlenségen, sokakat közülük újra begyűjtöttek és elítéltek. A börtönélet kegyetlen volt.
A rabok teljes lelki megtörésére törekedtek, zsarolás a családtagokkal, megalázás, a teljes kiszolgáltatottság körülményeinek megteremtése volt a cél. Ha a cél megkövetelte, nem riadtak vissza a fizikai erőszaktól, a kihallgatás után gyakran vittek vissza véresre vert rabokat a cellába, de használtak tudatmódosító szereket is.
Ez a testi, lelki “kombinált” erőszak gyakorlatilag mindenkit megtört, az áldozat bármit bevallott, amit mondtak neki. A megtorlás során lefolytatott perekben jogilag döntő bizonyítéknak fogadták el a kínzással kicsikart vallomást.
Kisfiú figyeli a Budapesten dübörgő szovjet tankokat (Wikipedia)
Börtön, bitó, menekülés
Eközben Kádár kormánya komoly jogi és társadalmi legitimizációs válsággal küzdött. Politikai helyzetüket 1956 vége és 1957 tavasza között stabilizálták szovjet segítséggel: erősödött az ideológiai nyomás, határozottabbá vált a párt kommunikációja. Tavaszra a nyílt, az utcán is látható terrort felváltotta a fedettebben lefolytatott leszámolás politikája, amely 1962 végéig tartott.
Mivel a társadalom nagy többsége támogatta ’56 célkitűzéseit, a perekben a politikai indíték mellett mindig megjelentek köztörvényes vádak is: lopással, gyilkossággal, nemi erőszakkal vádolták a forradalmárokat. Meg kell említeni a megtorlás “jogon kívüli” eszközeit is, a sortüzeket. Nem túlzás azt mondani, a Kádár-kormány a terror eszközével legitimálta hatalmát.
Ami a számokat illeti, a magyar kommunisták brutálisabban léptek fel “rebellis magyarjaikkal” szemben, mint 1849 után a Habsburg hatalom. Hivatalos adatok szerint a szabadságharc alatt 2502 fő halt meg, a sortüzek közel háromszáz emberéletet követeltek. Képtelenség viszont megbecsülni, a harc leverése után hány embert gyilkoltak meg az utcákon a szovjet-magyar rohamosztagok.
Hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre körülbelül 22 ezer személyt ítéltek 1956 és 1962 között, és több mint 300 embert végeztek ki. Az internáltak száma 10 ezer fölött volt, és tízezreket bocsátottak el állásukból, tették tönkre az életüket “ellenforradalmi vétségek” miatt. Több mint 200 ezer magyar menekült el hazájából.
