Tudomány

Évtizedekkel sikerült megfiatalítani emberi bőrsejteket

Diljeet Gill, az angliai Babraham Intézet munkatársa és kollégái olyan eljárást fejlesztettek ki, amellyel megfordíthatják a bőrsejtek öregedését – számol be a Live Science. Tanulmányukban azt írják, nagyjából 30 évvel tudták visszatekerni a sejtek biológiai óráját. Az elmúlt egy évtizedben egyre több kutató kísérletezik hasonlóval, ennyi évvel ugyanakkor még nem sikerült lelassítani úgy az öregedést, hogy közben a sejtek megtartsák funkciójukat.

Gillék a gyakori fibroblaszt sejteket vették célba, melyeket három középkorú donortól vettek. A kísérlet után a sejteket 20-22 éves személyek mintáival vetették össze.

A csapat arra jutott, hogy a középkorú és a fiatal fibroblasztok nagyon hasonlóak voltak.

Az is kiderült, hogy beavatkozásuk olyan géneket is befolyásolt, amelyek különböző öregedéshez köthető betegségekkel, köztük az Alzheimer-kórral állnak kapcsolatban. A szakértők azt is felmérték, hogy a sejtek úgy viselkednek-e, mint a fiatal fibroblasztok. Ehhez felsértették az egyik rétegüket, a megfiatalított sejtek pedig gyorsan megpróbálták kitölteni az űrt.

Jonathan Knowles / Getty Images

A módszer Jamanaka Sinja technikáján alapul. A japán orvos és biológus egérsejteket programozott át genetikailag, indukált pluripotens őssejteket hozva létre. Munkájáért 2012-ben Nobel-díjat kapott. Jamanaka megoldásával nagyjából 50 nap alatt lehet teljesen átprogramozni a sejteket, elérve az embrió biológiai korát, Gillék technikájához viszont csupán 13 nap szükséges. A módszerrel csak részleges az átprogramozás, a sejtek pedig megőrzik eredeti identitásukat – jelen esetben fibroblasztok maradtak.

Az idősebb sejtek őssejtekké történő alakítása előnyös a kutatások szempontjából, terápiás célokra viszont kevésbé használható, mert a sejtek elvesztik korábbi funkciójukat. A teljesen újraprogramozott sejtek beültetve ráadásul rákot idézhetnek elő. Gillék ezzel szemben úgy fiatalították meg a fibroblasztokat, hogy megőrizzék eredeti, specifikus funkciójukat.

Érdemes kiemelni, hogy a megoldás egyelőre messze nem tökéletes, a rákkockázatot például nem tudták megszűntetni. Egyes szakértők szerint a Jamanaka-féle módszer sosem lesz alkalmas a klinikai használatra, a hasonló kísérletek azonban fontos előrelépést jelenthetnek a sejtek gyakorlati megfiatalításában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik