Az esetszámok meredek emelkedése miatt április elején vezettek be teljes kijárási tilalmat a 26 milliós lakosú Sanghajban, amire a koronavírus-járvány több mint két éve alatt egyszer sem volt példa.
Kína a pandémia kirobbanása óta a zéró Covid irányelvet követi, azaz addig tesztelnek, szigorítanak és különítik el egymástól embereket, amíg a fertőzési lánc teljesen meg nem szakad és a kialakult gócpontot fel nem sikerül számolni.
Miközben a világ nagyobbik részén már endémiaként kezelik a járványt, azaz arra rendezkednek be, hogy a koronavírus velünk marad, Peking ragaszkodik a kitaposott úthoz. De ismét felvetődik a kérdés: van-e ennek értelme?
Azzal, hogy Sanghajt lezárták,
A helyiek már el is érték a tűréshatárukat, az ablakokban tiltakoznak a bezártság ellen, aminek létjogosultságát megkérdőjelezi az a tény is, hogy a mostani hullámban egyetlen áldozatot sem követelt a fertőzés a hivatalos statisztikák szerint.
Addig húzták, ameddig tudták
Miután 2020 elején globálisan elkezdett terjedni a koronavírus, egyedül az ázsiai országoknak volt meg a felkészültsége és a kapacitása arra, hogy azonnali, szigorú és drasztikus lépésekkel minden gócpontot elképesztő gyorsasággal felszámoljanak. Ezt a képességet az első hullámokban megirigyelte tőlük a fél világ, de ahogy széles körben elérhetővé váltak az oltóanyagok, a legtöbb ország kormánya inkább a fokozatos újranyitás mellett döntött.
Európából, így Magyarországról is furcsa ezért ma már azokat a híreket hallani, miszerint Kínában teljes zárlat alá vonnak egy-egy nagyobb várost. Itthon az egészségügyi és szociális intézményekre vonatkozik már csak néhány korlátozás, de ezt leszámítva szabadon élhetünk a hétköznapokban. A kínai rezsim viszont ragaszkodik ahhoz a módszertanhoz, amit annak idején elkezdtek, ennek viszont most Sanghajban 25 millióan isszák a levét.
A kormány mostanáig egyetlen alkalommal sem vezetett be kijárási tilalmat a metropoliszban, amire jó okuk is volt, hiszen
A járvány elleni védekezésben is komoly szerepet töltött be, a sanghaji reptereken keresztül szállították be ugyanis a felhasznált védőfelszerelések és gyógyszerek közel felét a pandémia első napjaiban. Mi több, csak 2020-ban 3,4 millió tonnányi kereskedelmi forgalomba hozható import termékkel landoltak itt gépek, ami Peking, Sencsen és Kanton forgalma összeadva.
Mindezek miatt a hatóságok óvakodtak attól, hogy leállítsák az életet Sanghajban. Tavaly márciusban 1800 közelébe ugrott a napi új esetek száma, mégsem történt semmi, holott a 13 milliós Hsziant például néhány hónappal később már a napi átlag száz új fertőzöttnél lezárták.
Végül nem tudták elkerülni, hogy Sanghaj is erre a sorsra jusson. Március 27-én meghaladta a 2500-at is az új esetek száma, ezért a vezetők előbb részleges kijárási tilalmat vezetett be a keleti kerületekre, majd napokkal később ezt kiterjesztették nyugatabbra is, mígnem a teljes várost lezárták április elején.
A többség beoltva, tünete alig van valakinek
Ahogy eddig más városoknál, úgy Sanghaj esetében is azt remélték az elöljárók, hogy hamar sikerül megszakítani a fertőzési láncot, és a teljes város letesztelésével és az emberek négy fal közé zárásával hamar visszatérhetnek a megszokott rendbe. Nem volt alaptalan ez a gondolat, hiszen korábban rendre sikerült megvalósítani, más kérdés, hogy a jóval fertőzőképesebb omikron variánssal szemben már nehezebb ilyen formában védekezni.
Levegőzni, kutyát sétáltatni sem mehettek ki, ahogy a boltokat is bezáratták, mindenkinek otthonról kellett dolgoznia, ami pszichésen rendkívül megterhelő számukra.
Bő egy héttel a zárlat bevezetését követően a helyiek már az ablakokban tüntettek a korlátozások feloldásáért. Sokan arra panaszkodtak, hogy a hatóságoktól nem kapnak elegendő mennyiségű élelmet, rossz a szervezettség, mások a létfontosságú gyógyszereikért könyörögtek.
Hszi Csin-ping kínai elnök számára ez új volt, hiszen ilyen társadalmi ellenállásba még nem ütközött a járvány alatt.
Március elseje óta a hivatalos statisztikák szerint összesen 130 ezer koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Sanghajban, ami egy 25 milliós város esetében jelentősnek mondható. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy az igazolt esetek 97 százalékban tünetmentesek voltak, és csak a tömeges szűrésnek köszönhetően mutatták ki náluk a fertőzést. Ennek tudatában az már nem is annyira meglepő, hogy a vizsgált időtartamban egyetlen egy halálos áldozatot sem követelt a koronavírus.
Hogy ez miért van, arra több lehetséges magyarázat is létezik. Az egyik az, hogy Kínában 86 százalékos, kiemelkedően magas az átoltottság, vagyis a lakosság túlnyomó többsége védett a betegség súlyos lefolyásával szemben. Szerepet játszhat a jelenségben az is, hogy a halálozások száma jellemzően hetekkel később követi csak le a fertőzött szám emelkedését, igaz, mostanra már valamilyen formában ennek is jelentkeznie kellett volna.
Független szakértők azt sem tartják kizártnak, hogy a kínai rezsim egyszerűen elhallgatja a valós adatokat csupán azért, hogy a járvány elleni védekezés győzteseként tudja a továbbiakban is pozicionálni magát.
A kritikák ugyanakkor meghallgatásra találtak Sanghajban, és a korlátozásokat még ha óvatosan is, de elkezdték feloldani. Jelenleg három zónára osztották a várost: ahol még van fertőzött, ahol már egy hete nincs új fertőzött és ahol már két hete nincs új fertőzött. Minél jobb egy adott terület járványügyi besorolása, annál nagyobb szabadsága lesz majd idővel az embereknek.
Mindent összevetve a kínai nagyvárosban is jó eséllyel beválik majd a zéró Covid-irányelv. Más kérdés, hogy ha ilyen magas átoltottság és fertőzött szám mellett senki nem hal bele a betegségbe, akkor mi értelme volt az egésznek. A kínai rezsim inkább játszott ideológiai győzelemre, amit még ha nagy áron is, de megszerez, mintsem a realitás talaján próbált volna meg előre haladni, amivel talán kisebb gazdasági és humanitárius problémákat idézett volna elő.
