Lényegében (néhány folyamatban lévő jogorvoslati kérelemtől eltekintve) véglegessé vált a nyilvántartásba vett egyéni képviselőjelöltek listája az április 3-ai választásra. A legutóbbi két voksolás lepedőnyi szavazólapjai után most átlagosan 6,3 jelölt közül választhatunk körzetenként, vagyis úgy fest, hogy az országos listaállítás megnehezítése valamelyest kedvét szegte az egyéni indulási kedvnek is.
- Négy jelölt 6,
- öt jelölt 23,
- hat jelölt 33 választókerületben lesz,
- míg 32 körzetben hét,
- 7 körzetben nyolc,
- 3 körzetben pedig kilenc jelölt közül választhatunk.
- Egy-egy választókerületben tíz, illetve tizenegy jelölt lesz a szavazólapon.
A rekorder Békéscsaba tizenegy indulóval, ami leginkább a Faragó család aktivitásának köszönhető. A futballcsapatnyi mezőnyben Faragó Anett, Faragó Betti, Faragó Lajos Gergely és Faragó Gergely is megtalálható független jelöltként, ember legyen a talpán, aki választani tud közülük. Bár az egyéni jelöltek egymillió forint állami támogatásból kampányolhatnak, a 2 százalékos eredmény alatt végzőknek ezt az összeget vissza kell fizetniük, ha tehát Faragóék ne adj’ isten a pénzre hajtanának, nagyfokú optimizmusra vall részükről, hogy mindannyian a Békés megyei 1-es körzetben próbálják megugrani a lécet.
A tíz jelölttel büszkélkedő Mezőkövesden is látszik hasonló mintázat: ott a független Nótár Zoltán és Nótár Balázs Máté is összeméri erejét mások mellett a fideszes Tállai Andrással, aki 1998 óta képviseli a parlamentben Matyóföldet.
A politika családi vállalkozásként kezelése a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalomtól sem idegen: náluk Halmi Bajnok Budapest XIII. kerületében, testvére, Halmi Bence pedig Miskolcon szerepel majd a szavazólapon. Kettőjüknek együtt csaknem félmillió követője van a TikTokon, ezt próbálhatják politikai népszerűségre váltani, egyelőre részsikerekkel, Bajnok politikusi Facebook-oldalát ugyanis mindössze 21-en kedvelik, bátyjáét pedig – aki bevallása szerint 12 év alatt csak egyszer ment el szavazni – 144-en. A párt jelöltje Jász-Nagykun-Szolnok megyében Halmi Bálint is, róla azonban nem tudjuk, hogy szintén a rokonsághoz tartozik-e, és bár a négy ember által kedvelt hivatalos Facebook-oldalán nem található egyetlen bejegyzés sem, de ötszáz ajánlás összegyűjtése neki sem okozott gondot a digitalizáció mellett elkötelezett karcagiak és környékbeliek körében.
Ezzel szemben a somogyi megyeszékhelyen, Kaposváron az átlagnál jóval több, kilenc induló lesz, és feltűnik köztük az ellenzéki előválasztás első és második helyezettjének a névrokona is, ami mögött az ellenzék a Fidesz mesterkedését látja. A hatpárti ellenzék támogatásával induló DK-s dr. Varga István mellett a független Varga István is ott lesz a szavazólapon, valamint szerepel majd rajta Horváth Ákos is, aki nem azonos az előválasztáson a DK-s Varga mögött végző jobbikos Horváth Ákos Ervinnel.
Térképre tettük az indulók számát, hogy kiderüljön, az egyes régiók között van-e számottevő különbség. Mindkét ábránkra igaz, hogy minél sötétebb egy választókerület, annál több jelölt próbálkozik ott. A vidéki választókerületeket mutató térképen az látszik, hogy Pécsen és környékén, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az átlag feletti a jelöltszám, míg a Nyugat-Dunántúlon kevés kivétellel (Szombathely, Zalaegerszeg, Nagykanizsa) elmarad az átlagtól az indulók száma.
Budapesten a pesti belső kerületekben öt jelölt közül lehet választani, és csak egy olyan választókerület van, a 13-as (ami Zugló egy részéből és a XVI. kerületből áll), ahol nyolc induló közül választhatnak a szavazók. Tizenegy körzetben hét jelöltet vettek nyilvántartásba, öt választókerületben pedig hatot.
A pártok közül a Fidesz-KDNP-nek és a hatpárti ellenzéki összefogásnak mind a 106 körzetben lesz jelöltje. Összejött az országos lista állításához szükséges 71 jelölt:
- a Mi Hazánknak is, a radikális párt 102 körzetben indulhat, az egyik debreceni választókerület és Siófok mellett két csatatérkörzetünkben, Tapolcán – ahol pedig Toroczkai László pártelnök is kampányolt – és Tiszaújvárosban nem sikerült 500 érvényes ajánlást összegyűjteniük.
- A Gattyán György-féle Megoldás Mozgalomnak 99,
- a Kétfarkú Kutya Pártnak 80,
- A Gődény György fémjelezte Normális Élet Pártjának 79 egyéni jelöltje lesz, köztük a Nyíregyházán induló pártelnök.
Az ISZOMM és a Munkáspárt lemaradt erről a lehetőségről, de 49 egyéni jelöltjük azért lesz, legismertebb politikusuk, Szanyi Tibor alelnök a XVI. kerületben próbálkozik, Huszti Andrea pártelnök pedig Debrecenben.
A Magyar Liberális Párt viszont egyedül Csornán indul. A Liberálisok korábban a DK-val kötöttek szövetséget, két politikusuk (Bősz Anett és Sermer Ádám) is ennek révén lett az ellenzéki szövetség indulója az előválasztáson, majd azt megnyerve április 3-án is. Szabadai Viktor választmányi elnök így azért indulhat el önállóan az ország legfideszesebb választókerületében – ahol sok vizet nemhogy ő, de feltehetően az ellenzék sem zavar majd –, mert a törvény értelmében megszűnik az a párt, amelyik két egymást követő országgyűlési választáson nem állít jelöltet, márpedig a Fodor Gábor által alapított tömörülés 2018-ban nem állt rajthoz (bár soraiból Bősz Anett az MSZP és a Párbeszéd listájáról bekerült a parlamentbe, majd hamar átigazolt a Demokratikus Koalíció frakciójába).
Szintén egyetlen jelöltje van a Polgári Válasz Mozgalomnak: Szolnokon azt a Csikós Attilát indítják, aki 2018-ban a Jobbik jelöltjeként a legjobb ellenzéki eredményt érte el a városban 35 százalékkal, most viszont a DK-s Sziráki Pál lett a hat párt közös jelöltje.