Megszületett Magyarország második aranyérme a téli olimpiákon, miután Liu Shaoang megnyerte a rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres számát Pekingben.
Az egyes pályáról indulva végig ő volt az élen a döntőben, bár az Európa-bajnok orosz Ivlijev próbálta szorongatni, de szerencsére nem került elég közel Liu Shaoanghoz. Ez Magyarország második aranyérme a téli olimpiákon, és az első egyéni számban!
A mostani olimpián ez a magyar csapat harmadik érme, és Liu Shaoang mindegyiknek részese volt, hiszen tagja volt a bronzérmes mixváltónak, valamint bátyja kizárása után harmadik lett 1000 méteren.
Magyarországnak még két érme sem volt korábban téli olimpiákon, nemhogy három, de Pekingben ez is megtörtént! Liu Shaoang előtt csak egyetlen magyar sportoló, Szőke Kató mondhatta el magáról, hogy egyéniben és váltóban is olimpiát nyert, az egykori úszó 1952-ben, Helsikiben 100 gyorson, valamint a gyorsváltóval végzett elsőként.
A szám másik két magyar indulója, Liu Shaolin Sándor és Krueger John-Henry a negyeddöntőben búcsúzott. Liu Shaolin Sándor a futamában a negyedik helyen végzett, mindössze hat ezreddel maradt el a lett Roberts Kruzbergstől.
Krueger a második helyről startolhatott, de a rajt során megbotlott, így az első kör végére negyedik lett. Hiába próbálkozott, lemaradt, és csak ötödik lett 40.844 másodperccel.
eredmények, férfi 500 méter:
1. Liu Shaoang (Magyarország) 40.338 másodperc
2. Konsztantyin Ivlijev (Orosz Olimpiai Bizottság) 40.431
3. Steven Dubois (Kanada) 40.669
Liu Shaolin Sándor (Magyarország) és Krueger John-Henry (Magyarország) a negyeddöntőben búcsúzott.
női váltó:
1. Hollandia (Suzanne Schulting, Selma Poutsma, Xandra Velzeboer, Yara van Kerkhof, Rianna de Vries) 4:03.409 p
2. Koreai Köztársaság (Szeo Vi Min, Csoj Min Dzson, Kim A Lang, Li Ju Bin, Park Dzsi Jun) 4:03.627
3. Kína (Han Jü-tung, Csü Csun-jü, Csang Csu-tung, Fan Ko-hszin, Csang Jü-ting) 4:03.863
Liu Shaoang portréja:
Születési hely és idő: Budapest, 1998. március 13.
Magasság/testsúly: 181 cm/78 kg
Klubja: FTC
Legjobb eredményei: 2x olimpiai bajnok (férfi váltó – 2018, 500 m – 2022), 2x olimpiai bronzérmes (vegyes váltó és 1000 m – 2022), 2x világbajnok (500 m és összetett – 2018), 5x vb-ezüstérmes (1000 m – 2017 és 2021, 1500 m – 2016, váltó – 2015 és 2021), 2x vb-bronzérmes (500 m – 2016, váltó – 2017), 4x Európa-bajnok (500 m – 2019, 1500 m – 2020, összetett – 2020, férfi váltó – 2019), 8x Eb-ezüstérmes (500 m – 2020, 1000 m – 2017 és 2020, 1500 m – 2017 és 2019, összetett – 2019, váltó – 2015, 2016), Eb-bronzérmes (váltó – 2018), vk-győztes (1000 m – 2016/17), junior világbajnok (minden egyéni számban – 2017)
Olimpiai eredményei: 2x aranyérmes (500 m, 2022 és férfi váltó, 2018), 2x bronzérmes (vegyes váltó és 1000 m, 2022), 6. (1500 m, 2022), 19. (500 m, 2018), 20. (1500 m, 2018)
Versenyszámai: 500 m, 1000 m, 1500 m, férfi váltó, vegyes váltó