Tudomány

Tippeljen, mire hasonlít ez az aszteroida!

ONERA/CNRS
ONERA/CNRS

270 kilométer hosszú, igencsak furcsa, kutyacsont alakú aszteroidáról készített felvételeket az Európai Déli Obszervatórium (Európai Déli Obszervatórium). A Kleopatra névre keresztelt objektumról soha nem készültek még ilyen pontos képek, csillagászok most először csinálhattak háromdimenziós térképet róla – írja a Sci-Tech Daily. Ezzel többet megtudhatnak arról, hogyan jött létre az aszteroida és a körülötte keringő két hold.

ESO/M. KORNMESSER/MARCHIS ET AL.

Franck Marchis, a SETI csillagásza szerint a Kleopatra igazán különleges objektum a naprendszerünkben. Az  Astronomy & Astrophysics tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerzője elmonta, hogy ha az aszteroidáról többet tudunk meg, azzal a naprendszer kialakulásának megértése is közelebb kerülhet hozzánk. Kleopatra a Mars és a Jupiter közötti övben kering a Nap körül, és már 20 évvel ezelőtt megkapta a „kutyacsont” becenevét – ekkor fedezték fel ugyanis, és ekkor vették észre, hogy a két, nagyobb végét egy „nyak” köti össze, emlékeztetve a kutyáknak gyakran dobott csontokra.

2008-ban fedezték fel aztán, hogy két hold is kering az objektum körül, ezeket Kleopátra gyerekei után AlexHeliosnak és CleoSelenének nevezték el. 

Az új térképet a 2017 és 2019 közötti felvételekből rakták össze. Sikerült megállapítaniuk, hogy az aszteroida egyik vége nagyobb, mint a másik, és azt is, hogy megközelítőleg 270 kilométer hosszú. A holdakkal kapcsolatban érte meglepetés a kutatókat: egy másik, cseh kutatás kimutatta, hogy nem úgy keringenek, ahogy korábbi adatok alapján feltételezték róluk. Ez azért fontos információ, mert ha a holdakról nem jó adataik vannak a szakértőknek, akkor még a Kleopatra tömegét sem tudják megfelelően kiszámolni. Az új kalkulációk alapján rájöttek, hogy az objektum tömegét is 35 százalékkal túlbecsülték.

Az ebből következő sűrűségi számítások is hoztak új információkat: kiderült, hogy a Kleopatra valószínűleg egy ősi ütközés egy mellékterméke lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik