Háromharmad

Szörényi Levente meglengetett keletre költözésén derült Kerner Zsolt, Pető Péter, valamint Nagy József, aztán az augusztus huszadikai kockázatokat s a demokrata kampány minapi filmszerű eseményeit vették végig.
Mármint abban, hogy letegyék a voksot Trump mellett vagy ellenében. A bemelegítés után magyaros kórházazás s az amerikai választás itthoni lehetséges hatásai szolgáltak témául Jankovics Mártonnak, Kerner Zsoltnak, valamint Nagy Józsefnek.
Herélni vágyó esperes, nemzetfogyás, Paks miskárolása – e három témát érintette ma Bánszegi Rebeka, Nagy Gergely Miklós, valamint Nagy József a Háromharmadban.
A hallgatói kérdések mentén politikusi jótékonykodásról, a propagandisztikus magyar sportújságírásról és „szemforgató lengyelekről” beszélgetett Bita Dániel, Pető Péter és Nagy József.
Latteavokádóban fürdött a Háromharmad adása, ahol Bita Dániel, Pető Péter, valamint Nagy József emésztette a kormányfő világértelmező és libsiket leíró gondolatait.
Lenne mire fogni az inflációt és a rendeleti kormányzást, ha hirtelen beköszöntene a béke Ukrajnában? Akkor is lett volna földcsuszamlás a választáson, ha Orbán nem szólal meg a kegyelmi ügyben? Ezeket a kérdéseket is érintette Bita Dániel, Kerner Zsolt és Jankovics Márton Napirend után.
Joe Biden visszalépése után a demokraták gyorsan felsorakoztak Kamala Harris mögé, de vajon mire lehet elég ez a lendület a kampány utolsó hónapjaiban? És miért olyan biztos a magyar kormány abban, hogy jól járna Trump megválasztásával? Bita Dániel, Kerner Zsolt és Jankovics Márton a Háromharmad új epizódjában a turbulens amerikai elnökválasztástól Orbánék politikai hazárdjátékáig és a Kína-barát „jüanjobboldal” külpolitikai mozgásteréig jutott.
A múlt vasárnapi Donald Trump elleni merénylettől indult Bánszegi Rebeka, Jankovics Márton és Pető Péter a mai Háromharmadban, hogy aztán a világ menetét megfordítani képes fotókon, valamint az Orbán Viktorért rajongó republikánus alelnökjelöltön keresztül a Tisza párt és a Fidesz között szűkülő olló sajátosságaihoz jussanak. Egyesíthet egy nemzetet egy politikai merénylet? Megoldaná a magyar miniszterelnök problémáit, ha béke Nobel-díjat kapna? Miért a Tiszát erősíti a győzteshez húzás?
A 24.hu közölne olyas szerkesztőségi állásfoglalást, mint a NYT Biden visszalépéséről? Hogy az Árpád-hídi balesetben meghalt a Schadl-ügy egyik tanúja, azt jelzi, immár Magyarországon is vigyáznia kell az embernek, ki ne essen az ablakon? Mit profitál a Kétfarkú abból, hogy az elnöke polgármester lett? Ezeket a kérdéseket érintette Bita Dániel, Nagy Gergely Miklós, valamint Nagy József a Napirend utánban.
Karácsony Gergely immár végleges győzelme, Orbán Viktornak a fegyverszünetért tett világjáró erőfeszítése, valamint Magyar Péter kijevi fellépése szolgált témát a Háromharmadban Bita Dánielnek, Nagy Gergely Miklósnak, valamint Nagy Józsefnek.
Orbán Viktor vezetésével egyesülhetnek Európa patriótái, de tágíthatja-e érdemben az új szövetség az egyébként szűkülő mozgásterét? Bánszegi Rebeka, Kerner Zsolt és Pető Péter a Háromharmad új epizódjában a magyar miniszterelnök nemzetközi manővereitől a francia és a brit választás tanulságaihoz jutott.
Mindenkit cserben hagyó „ellenzéki szavazó”, töredezett testülettel és hajszálnyi győzelemmel sújtott Karácsony, Tiszába tartó függetlenek, Magyar Péter minősége – ezeket a témákat beszélte át Bánszegi Rebeka, Nagy Gergely Miklós, valamint Nagy József a Napirend utánban.
A megoldás: Ádám Martin. Nem lehetett nem focival bemelegíteni a mai Háromharmadban, de aztán jött a taktikázó főpolgármester, a maradó DK-elnök, majd a médiablokk a betiltós Putyinnal, a sajtóelitet szanálni szándékozó Magyar Péterrel és partizánozó, csalózó Gyurcsány Ferenccel. A stúdióban Bánszegi Rebeka, Nagy Gergely Miklós, valamint Nagy József.
Meggondolta magát, és a népakaratra hivatkozva mégis felveszi EP-mandátumát a Tisza Párt vezetője. Miért döntött így, és jól tette-e? Lehet-e az Európai Parlamentből pártot építeni? Innen indul az e heti Háromharmad, és oda fut ki, hogy vajon Orbán Viktor megtalálja-e a helyét az európai szélsőjobboldalon.
Más lenne az eredmény, ha Vitézy Dávid indulásának másnapján jelenti be a Fidesz a támogatását? Átírhatják a kormánypártok a 2026-os választás előtt a Tisza kárára a választási szabályokat? A budapesti főpolgármester-választás újraszámlálásával párhuzamosan ezúttal Bánszegi Rebeka, Bita Dániel és Nagy Gergely Miklós válaszolt a hallgatók kérdéseire a Napirend után adásában.
A EP- és önkormányzati választás másnapján a Háromharmad rendkívüli élő adásában Bánszegi Rebeka, Bita Dániel, Nagy József és Pető Péter elemzi az eredményeket.
Szentkirályi Alexandra utolsó pillanatos visszalépése nem csupán a főpolgármesteri szavazólapokat írta át, hanem a Napirend után menetrendjét is. Bánszegi Rebeka, Kerner Zsolt, valamint Nagy József a stúdióban.
Célegyenesébe érkezett a választási kampány. Magyar Péter az elmúlt 30 év legnagyobb tüntetését, Orbán Viktor “egymillió találkozást” ígér szombatra, a DK pedig tízezer aktivista mozgósítását jelentette be. A Háromharmad+ adásában Bita Dániel, Gulyás Márton, Pap Szilárd és Pető Péter felrajzolja, milyen különböző forgatókönyvekkel végződhet az önkormányzati és EP-választási nap, és ezek milyen következményekkel járhatnak a magyar politika 2026-ig hátralévő időszakára.
Győrben járt a héten a Háromharmad, közönség előtt, hallgatói és helyszíni kérdésekkel. Bánszegi Rebeka, Bita Dániel és Nagy Gergely Miklós a mocskos győri kampány hiányától Borkai Zsolt ellenzékiségén, valamint Magyar Péter istenségén át az orwelli útról való le- és a centrális erőtérhez való visszatérésig elemezték a helyi és az országos közéletet.
Mit várhatunk a közmédiás listavezetői vitától? Mit árult el a Fidesz kampányáról Orbán Viktor Hódmezővásárhelyen? Miért ütközik ilyen nagy nehézségekbe Szijjártó Péter, amikor a külügy szervereinek oroszok általi feltörésével szembesítik? A Háromharmad+-ban Nagy Gergely Miklós, Lakner Zoltán, Kerner Zsolt és Gulyás Márton válaszol ezekre a kérdésekre.
Közönség előtt háromharmadol Kerner Zsolt, Pető Péter, valamint Nagy József a Három Hollóban, a téma az önkormányzati választás fővárosi meccsei. A szerkezet a kampány miatti menetrend okán alkalmi: félóra hagyományos Háromharmad, félóra Napirend után írásban érkezett közönségkérdésekkel s végül húsz perc a helyszíni nézők kérdéseivel.
Folytatódik a közmédiás listavezetői vitáról szóló vita, a DK Sulyok Tamást bűnözőzi, Magyar Péter pedig elhatárolódik a Momentum olimpiás kampányától. A Háromharmad+ e heti adásában a 24.hu-tól Bánszegi Rebeka és Bita Dániel, a Partizántól pedig Ruff Bálint és Gulyás Márton elemzik a kampány legfrissebb fejleményeit.
Hallgatnak a politikusok elemző műsorokat? Érdemes lehet nevet váltania a Tisza Pártnak a választások után? Kevésbé fáj a reálbércsökkenés, ha közben nem nő a munkanélküliség? A Napirend utánban ezúttal Bánszegi Rebeka, Nagy Gergely Miklós és Pető Péter válaszolt a kérdésekre.
A Háromharmad+, a 24.hu és a Partizán közös műsora a Robert Fico elleni merénylet másnapján jelentkezik az első adásával. A szlovákiai helyzet itthoni hatása mellett a választási vitáról való vitázás és a 444.hu Külügyminisztériummal kapcsolatos értesülései is szóba kerülnek. A beszélgetés résztvevői Pető Péter, Nagy József, Lakner Zoltán és Gulyás Márton.
Olvasói sztorik