Tíz évvel ezelőtt, 2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti partvidékét, majd egy 15 méter magas szökőár csapott ki a szárazföldre, ami már súlyos károkat okozott a fukusimai atomerőműben, leállt az erőmű működő három blokkjának hűtése. Robbanások következtek be nagy mennyiségű radioaktív anyag került a környezetbe, mintegy 160 ezer embert kellett kitelepíteni közvetlenül a baleset után – emlékeztet a Greenpeace Magyarország közleménye.
A Grrenpeace folyamatos figyelemmel kíséri a fukusimai eseményeket, a baleset 10. évfordulóján két jelentést is közzétett. Az egyik a szennyezettség elhárítására irányuló erőfeszítések eredményeit, a másik kárelhárításra vonatkozó hivatalos, 30-40 évnyi munkáról szóló terveket elemzi.
Gyűlik a szennyezett víz
Aktuálisan a legnagyobb problémát az eredetileg a reaktorok hűtésére szolgáló, sugárszennyezett víz sorsa jelenti. Jövőre ugyanis megtelnek az egykori erőmű területén lévő tárolótartályok, amelyekbe a szennyezett hűtővíz mellett az ugyancsak szennyezett talajvíz gyűlik, és valamit kezdeni kell ekkora mennyiségű víztömeggel.
A vizet folyamatosan szűrik és tisztítják, ezért a tervek szerint a Csendes-óceánba eresztenék, de a civilszervezet felhívja a figyelmet: a stroncium 90-es, potenciálisan csontrákot okozó izotópjának mennyiségét nem sikerült határérték alá szorítani.
A Greenpeace legutóbbi, 2020 októberi jelentése szerint az óceánba ürítés a hivatalos számítások szerint is 2055-ig fog tartani, és visszafordíthatatlan, jóvátehetetlen folyamatokat fog elindítani. Hosszútávon ma még megjósolhatatlan károkat okozhatnak, amelyek nemcsak Japánt, hanem a Csendes-óceán sokkal távolabbi partvidékeit is érinthetik.
Céziummal szennyezett terület
A tárolt víz kérdése azonban csak egy a megoldandó problémák közül, és nem is a legnagyobb, mégis jól mutatja, mennyire komplex helyzetet eredményez egy nukleáris katasztrófa. Mi lesz a reaktorokban és az azok alatt található sérült, összeolvadt üzemanyaggal, a szennyezett épületekkel? Hogyan garantálható hosszú távra, hogy a radioaktív anyagok ne juthassanak ki a környezetbe? Tíz év telt el a baleset óta, és ezen a területen nagyon kevés eredményt sikerült eddig felmutatni.
A Greenpeace elemzései azt mutatják, hogy az erőfeszítések mindeddig csak korlátozott eredménnyel jártak: a legsúlyosabban szennyezett 840 négyzetkilométernyi terület alig 15 százalékán végezték el a kármentesítést, a terület összességében továbbra is radioaktív céziummal szennyezett. Nincs hivatalos dátum arra, hogy mikorra fogják a szennyezett területeken a sugárzás mértékét visszaszorítani.
A szervezet szerint a hivatalos, 30-40 évnyi munkáról szóló tervek, a több száz tonna sérült, a reaktorokban, illetve azok alatt található nukleáris üzemanyag eltávolításáról hiteltelenek, alapjaiban kell újragondolni őket. A hűtésre elhasznált szennyezett víz, illetve az ugyancsak szennyezett talajvíz továbbra is halmozódni fog, hacsak nem találnak új megoldást ezekre a problémákra. A jelenlegi tervek, megfelelő technológiák híján, teljesíthetetlenek a bejelentett 30-40 éves időtartam alatt.
Ha csak 100 évre szólóan is, de a pusztaság közepén álló Csernobilt be lehetett fedni egy szarkofággal, ám az elszigetelés jóval nehézkesebb Fukusimában. A tengerpartra épített erőműben a külön épületekben lévő, sérült reaktorokat nem lehet „egyszerűen” elzárni a környezettől. A vízzel elárasztott épületekből mindmáig folyamatos a szivárgás, ráadásul félő hogy egy újabb, erős földrengésnek nem tudnának ellenállni az épületek, amelyekben összesen 5-6-szor annyi nukleáris üzemanyag van, mint Csernobilban volt.
