A Fővárosi Közgyűlés tavaly módosította a fővárosi közterületek használatáról szóló rendeletet, azzal hogy a gyülekezési törvény hatálya alá eső politikai rendezvényeken, a többi fajta rendezvényhez hasonlóan, engedélyhez kötötték volna például „építmények és berendezések” elhelyezését, vagyis a színpad állítását és a hangosítást.
Ki mit kereshet?
Nagy felzúdulás után a Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet azonnal megtámadta a jogszabályt az Alkotmánybíróságon – mutatja be a helyzetet Széky. Mint tudjuk, az Alkotmánybíróság semmissé nyilvánította a passzust, mondván: „korlátozza a gyülekezés alapvető szabadságjogát, arra pedig a Városházának nincs felhatalmazása. Schiffer András, a TASZ ügyvivője ekkor a következőt nyilatkozta a Hírszerzőnek: „a főváros döntése tipikus állatorvosi ló”, és az önkormányzatnak „semmi keresnivalója nincs ebben a procedúrában.”
Széky írásában több tévedésre is rámutat: „Az önkormányzatnak (mint minden tulajdonosnak) így ránézésre igenis van alkotmányos keresnivalója minden olyan procedúrában, amely arról szól, hogy mi történik a tulajdonában lévő területen és területtel. Az alkotmány 12. cikkének (2) bekezdése szerint „az állam tiszteletben tartja az önkormányzatok tulajdonát.” Nehéz tiszteletről beszélni ott, ahol a tulajdonomról akárkicsoda és esetleg az állam rendőrsége dönt, tőlem függetlenül.”
A TASZ ügyvivőjének álláspontjára a továbbiakban az ÉS szerzője így reagál: „olyan nincs, hogy köteles legyek akárkicsodát beengedni, mert úgy gondolja, hogy kellő hangerősítéssel a japánszilvám alól hirdetheti legjobban politikai nézeteit fél Alsórákosnak (és aztán tűrnöm kelljen, hogy ott maradjon, ameddig kedve tartja). Ezen a helyzeten örvendezni pedig a legkevésbé sem vall polgári gondolkodásra, a szó egyik értelmében sem.”
Ki köteles tűrni?
A továbbiakban az írás sorra veszi mindazokat tévhiteket, amelyek a gyülekezési joggal kapcsolatban élnek „a független nyilvánosság, vagy mondjuk úgy, a művelt publikum” egyes tagjai körében. Egyebek közt a gyülekezési jog megszületéséről, továbbá arról, hogy a gyülekezés szabadsága egyenlő lenne a közterületen való gyülekezés szabadságával.
Széky álláspontja szerint: „Szabályozásra éppen azért van szükség, mert a politikai hatalomtól eltérően a demonstrációnak helyet adó közösség nem kötelezhető korlátlan béketűrésre. Azt diktatúrának hívják. És ha a parlamenten kívüli erők eszköze egy parlamenti párt politikai cselekvésének alapformája, azt csak egyetlen szakkifejezéssel lehet illetni.”
(A cikk teljes terjedelmében az ÉS-ben olvasható!)
