A napokban egy interjúban elismerte, hogy öt évvel ezelőtt egy átlagos magyar általános iskola közelebb volt az európai követelményekhez, mint ma. Ez azt jelenti, hogy a Fidesz-kormány oktatáspolitikája jobb, eredményesebb volt, mint a Magyar Bálint által fémjelzett politika?
Nem, ez nagyon nem ezt jelenti. Az oktatásügyben a befektetések nem egyik évről a másikra hozzák meg az eredményt. Az a gond, amivel mi küzdünk, – például, hogy súlyos lemaradásunk van az alapkészségek (írás, olvasás, számolás, szövegértés) dolgában – nemcsak Magyarország, hanem egy egész kultúrkör baja Németországtól kezdve, az egész közép-európai régión át a déli és északi európai országokig.
Nem vagyok hajlandó szépíteni a dolgokat (Fotó: Horváth Balázs)
Voltak, akik sokkal korábban reagáltak és adtak választ e nehézségekre. A legsikeresebben Finnország, például a 90-es évek elején – ekkor egyébként a keleti piac teljes kiesése miatt hasonlóképpen nehéz gazdasági helyzetben volt, mint most mi –, amikor az oktatást, az innovációt állította politikája fókuszába. Bő tíz év kellett hozzá, hogy az akkor beindított programok az ezredfordulóra olyan eredményeket hozzanak, amelyek ma már számokban, felmérésekben és iskolai közérzetben is látszódnak.
Itt tehát messze nem arról van szó, hogy egyik kormány vagy másik kormány. Az oktatás nem kormányciklusok szerint tagolódik. Az általános iskola 8 évig tart, érettségiig 12 évig tanul egy gyerek. Azok a változások, amelyeket mi 2003-ban elindítottunk, jó irányba visznek, de kifutásuk hosszabb, mint 3-5 év. Ha a 90-es évek második felében elindult volna egy ilyen folyamat, most már eredményekről beszélhetnénk. Én nem vagyok hajlandó csak azért szépíteni dolgokat, hogy azt mondhassam: „nyugodjatok meg!”. Elindítottuk a folyamatot – az Oktatási Kerekasztallal, azzal a műhelymunkával, ami az OKM-ben, az OKM részvételével folyik, azzal hogy a miniszterelnök minapi beszédében nagyon markánsan a politika fókuszába helyezte az oktatásügyet. Ennek az eredménye ugyanakkor nem holnap vagy holnapután, hanem az évtized végére lesz látható. Amiről beszéltem, a szakma előtt évek óta világos, és egyáltalán nem kormányok értékelése volt. Az, amit teszünk: egy világos útmutatás, egy szakmai alapokon nyugvó program.
Más az oktatás mint a tõzsde (Fotó: Horváth Balázs)
Az utóbbi öt év nem volt tehát elvesztegetett idő, annak ellenére, hogy csökkent a közoktatás színvonala?
Dehogy! Más az oktatás, mint a tőzsde, ahol befektetem a pénzem, és estére látom az eredményt. Itt hosszú-hosszú évek hozzák meg az eredményt. Nem elvesztegetett idő volt az elmúlt öt év, hanem egy helyes irány beállítása. Azokban az országokban, ahol ezeket a döntéseket már korábban meghozták, mára a színvonal látványos növekedését láthatjuk.
Ki irányítja a magyar oktatást?
Elődjét burkoltan egy másik kijelentésében is bírálta. Magyar Bálint szerint ugyanis minden áron be kell szerezni és el kell juttatni az iskolákba az úgyneveztt digitális táblákat, Ön viszont azt mondta, hogy először az iskolák épületeit, mosdóit, világítását kell felújítani, és ez után jöhet a modern fejlesztés. Ki dönt arról, hogy mik a prioritások? Ki irányítja a magyar oktatást?
Én. A felelősség is, a törvényalkotói készség is itt van. A mi felelősségünk mindaz, ami az elmúlt egy évben akár a felsőoktatásban, akár a közoktatásban történt. De az ügy nem személyes jellegű. Két hete ismertettük annak a több hónapig tartó, majdnem 3000 intézményt érintő kutatásnak az eredményeit, amely 1990 óta a legátfogóbb felmérés volt a magyar közoktatás infrastruktúrájáról. Ezek tények és nem egy személyes vélemény. Ez azt mutatta, hogy önmagában az infrastruktúrafejlesztéstől nem lesz színvonal, de a színvonal egyik feltétele az infrastruktúra fejlesztése. Ha megfelelő a világítás, jó a fűtés, ha kellő környezetben tanulhatnak a diákok, sokkal nagyobb esély van a színvonalas oktatásra, mint ha mindez nem áll fenn.
Itt a felelõsség (Fotó: Horváth Balázs)
Ennek egy része a digitális fejlesztés, de nem kizárólagosan erről szól a fejlesztés. Azt gondolom, hogy ezt egyensúlyba, harmóniába kell tenni. A felmérés eredménye mindenkit meggyőzhet arról, hogy a magyar iskolák több mint háromnegyede részleges vagy teljes felújításra szorul. Természetesen nem csak az infrastruktúra fejlesztését kell végrehajtani. E nélkül nem megy, de csak ezzel sem. Nagyon fontos, de e mellett a tartalomfejlesztés, a pedagógiai munka megújítása, a tehetséggondozás, a szegregáció elleni fellépés együttesen adja ki a modern közoktatás megteremtéséért elindult koherens programot. Ez a modern közoktatás megteremtése.
Az erre szolgáló uniós programból, amelynek első körét a hírek szerint a napokban hirdetik ki, hány iskolát lehet felújítani, helyreállítani?
Az iskolafelújítási program első részét, a közép-magyarországi régióra már júniusban kiírtuk. A többi régióra szeptemberben jelenik meg a pályázat. Idén e programra 54 milliárd forint áll rendelkezésre ebben a körben, ez olyan nagyságrendű anyagi lehetőség, amilyen Magyarországon fél évszázada nem volt. Eddig egyébként évente öt és fél-hatmilliárdot tudott fordítani az ország ugyanerre a célra. Van ahol teljes átalakításra, van ahol építésre lesz szükség. Ahol belefogunk az átalakításba, felújításba, ott a modernizációt is megvalósítjuk: ahol az iskolafalakat megerősítjük, ott a digitális kultúrát is megteremtjük. Szerintem a rászoruló iskola- és óvodaépületek felét fel tudjuk újítani a közeljövőben.
Arra is elegendő lesz ez a pénz, hogy minden gyereknek 2010-ig biztosítsák az óvodai férőhelyeket, ahogy az például a miniszterelnök 48 pontja között is szerepel? Az agglomerációs településeken egy sor új óvodát kellene építeni…
Az iskolafelújítási programból ugyanúgy részesülhetnek óvodák, mint iskolák. A dolog jellegzetessége miatt először valóban az oktatásügyben jelentkezik az agglomerációval kapcsolatos probléma. Míg országosan jelentősen csökkent a gyereklétszám, addig Budapest agglomerációjában radikálisan nőtt. Itt valóban nemhogy felújítani, de bővíteni, építeni kell iskolákat, óvodákat. Az ország nagyvárosainak környékén is hasonló tendencia bontakozik ki.
Hogyan pályázhatnak a felújításra az iskolák, a fenntartók? Kell-e önrésszel rendelkezniük? A tapasztalatok szerint elég bonyolult adminisztrációja van egy uniós pályázatnak. Fel vannak-e készülve erre az iskolák?
A júniusban meghirdetett pályázat végeredményét még nem, de a jelentkezők számát már látjuk: többszörös a túljegyzés. A tantestületek, a fenntartók pontosan tudják, milyen szükség van erre. Az önrész pedig megvan, mint ahogy minden uniós pályázatnál. Ez esetben az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium költségvetésében szerepel. Jó pályázatot kell írni, és akkor a lehetőségek valóban megnyílnak.
Se szakismeret, se megszilárdult alapkészségek
A legtöbb kritikát az idei tanévkezdés során a pedagógusok óraszámának emelése miatt kapták. Lehet, hogy csökkent a gyereklétszám, és nemzetközi átlagban alacsony a hazai tanári óraszám, de a többi országban nem kell ennyi adminisztrációval foglalkozniuk a pedagógusoknak, ráadásul ott asszisztensek segítik a munkájukat, és jobban megfizetik őket. Elengedhetetlen volt az óraszámemelés? Nem lehetett volna a minőségi oktatásra fordítani a kedvezően alakuló gyerek/tanár arányt?
Ha a kérdésében megfogalmazott állítás igaz lenne, akkor a 90-es években, a 2000-es évek elején színvonalnövekedést kellett volna tapasztalnunk, hiszen a tanári létszám stagnált vagy minimálisan csökkent, a gyereklétszám pedig radikálisan csökkent. A tények azonban azt bizonyítják, hogy ellentétes trend zajlott le, csökkent a színvonal.
Csökkent a színvonal (Fotó: Horváth Balázs)
Nemzetközi elemzések szerint tízéves korban az írás-, olvasás-, számoláskészséget tekintve a dolgok alapvetően még rendben vannak, de akkor még nem kellően szilárdak. Erre zúdul a hihetetlen nagy mennyiségű szakanyag, szakismeret, amelynek 15 éves korra az lesz az eredménye, hogy a gyerekeknek se biztos szakismeretük, se megszilárdult alapkészségeik nem lesznek.
Azoknak a készségeknek, amelyek kialakultak alsó tagozatban, kell egy idő, hogy erősebbé, szilárdabbá váljanak. Ezért vittük fel 5-6. osztályba az alapkompetenciák megerősítését. Az oktatásügyben a változásokat is csak felmenő rendszerben lehet életbe léptetni. Azt látom, hogy az az út, amelyet választottunk fokról-fokra, egymásra épülve hozza az eredményt. A politikával szemben általában nagyon nagy a türelmetlenség. Az oktatásban viszont türelem, idő kell ahhoz, hogy lássuk az eredményt.
Ki fogja tanítani az 5-6. évfolyamon az alapkészségeket? A törvény szerint felső tagozatban csak tanári diplomával lehet tanítani, tehát a tanítók nem taníthatnak. A tanárok pedig nemigen vannak felkészítve az olvasástanításra…
Itt nem a paragrafus az, ami meghatároz – bár a közoktatási törvény módosítása megteremtette erre a lehetőséget, tehát ilyen jogi akadály nincs – hanem a pedagógusszakma. Ők jobban érzik ennek az ízét. Néha nagyobb a különbség két ugyanarra az évfolyamra járó, különböző tehetségű fiatal között, mint egy átlag negyedikes vagy átlag ötödikes között. Ha egy pedagógus igazi mestere a szakmájának, ugyanúgy meg tudja oldani ezt egy tízéves gyermekkel – aki a kategória szerint alsó tagozatos – mint egy tizenegy évessel, aki már felső tagozatos. Ezt a szakmai kérdést tehát a pedagógusokra bízzuk.
Szakemberek szerint a rendszerváltás idején kiharcolt szabadságjogok egy része éppen az igazságos és hatékony oktatás ellen hat. A szabad iskolaválasztásból voltaképp az iskola szabad gyerekválasztása lett, s ez a szegregációt növeli. A szétszabdalt iskolarendszer pedig a korai szelekciót, és az igazságtalan elitképzést segíti. A tankönyvkiadás magánkézbe adását és piacosítását nem kísérte egy szigorú minőségkontroll. Lehet ezekkel kezdeni valamit?
Hozzá lehet nyúlni, ki lehet nyitni ezeket a problémákat. Eltelt másfél évtized az önkormányzati és az oktatási törvény életbe lépése után. Miért ne nézhetnénk meg, vizsgálhatnánk felül, hogy hogyan működnek ezek az intézkedések? A történetnek persze nehéz a vége, mert ehhez az önkormányzati törvény módosítására volna szükség, ami kétharmados törvény.
Ez a jogszabály a fenntartók kezébe adja az iskolákat (az iskolák 90 százaléka önkormányzati, 7 egyházi, 3 alapítványi, egyesületi vagy magánkézben van). Ma valóban van a szakmai közgondolkodásban egy ilyen vita. Szerintem ez helyes, hogy előjön. Mondok egy példát: A kiemelkedő tehetségekkel foglalkozó középiskola esetében a hat plusz hat osztály ideális, de ezt nem lehet általánosítani. Ahhoz, hogy az átjárhatóságot megteremtsük – mert az a rendszer nyitva hagyta ezt a kérdést – érdemes ezt a vitát felnyitni.
A hallgatók is aláírták a tandíjat
Azt mondta a felsőoktatási tanévnyitón, hogy a mennyiségi átalakulás után a minőségi felsőoktatás korszaka jön. Ön szerint nem volt túlzott, hogy másfél évtized alatt megnégyszereződött a felsőoktatási hallgatók létszáma. Lehet így minőség?
Az optimumon lehet, hogy túlment, de hogy a nagyarányú mennyiségi változásra szükség volt, az vitathatatlan. Ezt be kell állítani. Mi százalékos arányban meghatároztuk, hogy hány százaléka lehet az érettségizetteknek államilag támogatott rendszerben felsőoktatási hallgató (68 százalék). Az adott generáció 45 százaléka jár nagyjából felsőoktatási intézménybe. Ez nyugat-európai összehasonlításban is magas. Biztos vagyok benne, hogy a magyar felsőoktatásnak most már a színvonalat kell központba állítania.
Budapesttől Pécsig, Debrecentől Gyöngyösig, Sopronig csodálatos új épületeket adtunk át az utóbbi időszakban, napokban. A felsőoktatás e tekintetben egy jó nagy lépéssel előbbre van a közoktatásnál. Itt előbb kezdődtek meg a változások, előbb lehetett elindítani a dolgokat, előbb is jelentek meg az eredmények. A 2009-2010-es tanévben már akár nemzetközi összehasonlításban is kimutatható lesz a színvonal-emelkedés.
Mindenki aláírta a tandíjat (Fotó: Horváth Balázs)
A hallgatók tavaly is, most is tüntettek/tüntetnek a tandíj ellen, mondván, hogy igazságtalan a fer, mert a szegényebbek nem tudnak bekerülni az egyetemre. Ráadásul azzal a lehetőséggel nem éltek az egyetemek, hogy csökkentsék szociális alapon a tandíjat bizonyos körnek, mert akkor emelniük kellett volna a többieknek. Az ellenzék szerint ez az oka, hogy kevesebben kerültek idén a felsőoktatásba. Gyurcsány Ferenc 48 pontjában az áll, hogy a tandíj hatásait elemezni kell és az esetleges finomszabályozást el kell végezni a rendszeren. Milyen változás várható?
A Felsőoktatási Kerekasztal minden résztvevője – a Magyar Tudományos Akadémiától a Rektori Konferenciáig, a Nagycsaládosok Országos Egyesületétől a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájáig – aláírta az új hallgatói juttatások rendszeréről szóló megállapodást, minthogy együtt dolgoztuk ki. Tudom, hogy vannak, akik ellenzik a tandíjat. Például a hallgatók. Még nem láttam olyan országot, ahol ez nem így lenne. De vannak olyanok is, akik sokkal radikálisabb megoldást gondoltak és gondolnak ma is.
A felsőoktatás átalakítása körüli konszenzust, ami tartalmazza a tandíjat is, én a 2006-ban megalakult kormány egyik legjelentősebb eredményének tartom. Tény, hogy minden fölhalmozódott tapasztalatot érdemes finomhangolással még jobb helyre tenni. Úgy gondolom, hogy a továbbiakban is meglesz ez az együttműködés az egyetemekkel, a hallgatókkal. Én nyitott vagyok erre és ezt a nyitottságot minden más szervezetben is látom.
