A kormányfő a jelek szerint a számmisztika híve, ezúttal sem akart megállni az unalmas harmincötnél vagy a jellegtelen negyvenháromnál, ki kellett tölteni a hangzatos keretet, így került be egy levegővételbe az adórendszer átfogó korszerűsítése és a gyorshajtók elleni kíméletlen harc. S ha annak idején a krónikások azt számolhatták, összejön-e a száz lépés, most az a kérdés, tényleg nem enged-e a végén a negyvennyolcból.
Szétfolynak a vállalások. Van már egy kormányzati munkaterv, még februárból, meg persze egy módosított koalíciós szerződés a nyárról, s az ebben vállalt határidők betartása éppen elég feladatot róna a kormányra. De látszik, hogy valami megváltozott, a hajdani elszántságokat már elfújta a kora őszi szél. Nincs már szó például az ingatlanadóról, amelyet a konvergenciaprogram betűje szerint is jövő januártól kellett volna bevezetni, de a kormánypárti frakciók az ellenzékkel egymásra mutogatva – valójában vállvetve – megfúrták az álszent pártfinanszírozás átláthatóbbá tételét is. Gyurcsány Ferencnek így új irányokat is meg kellett jelölnie, hogy bizonyítsa, nem fulladt ki a reformlendület.
Csakhogy az eddigi menetrendekkel is az volt a baj, hogy visszatekintve ötletszerűnek tűnnek, nélkülözik az átgondoltságot, a szisztematikus építkezést – a tervezés hitelességét. Lapunk múlt heti konferenciáján tapasztalt emberek, volt pénzügyminiszterek vitatkozgattak azon, hogy egy kormányzati ciklusban hány területen lehet reformmélységű átalakításokat végrehajtani. Alighanem érdemes megfogadni a 81 éves Hetényi István tapasztalatait: lehet egy, de lehet akár négy-öt alrendszerbe is belevágni. A lényeg, hogy felépített tervek alapján, következetesen haladjunk. „Ami most zajlik, azt én sem értem” – mondta lakonikusan Hetényi.
Gyurcsány Ferenc az előző ciklus vége felé maga panaszkodott arról, hogy a minisztériumi fiókok üresek, sehol nem lapulnak kiérlelt elképzelések az eljövendő átalakításokhoz. Tavaly nyáron a kormány úgy vágott bele az egészségügy, az oktatás, a közigazgatás, a nyugdíjrendszer és az adók egyidejű reformjába, hogy csak azzal volt tisztában: amit másfél év alatt nem indít el, arra a ciklus második felében már nem vállalkozik. Ám a hirtelen ötletrohamokból nem állt – nem is állhatott – össze meggyőző, hatásvizsgálatokkal alátámasztott program. Érdemi lépések mindmáig csak az egészségügyben, az oktatásban és a közigazgatásban történtek, ám e területeken sem látszanak – talán a közigazgatást leszámítva – a rendszerek működési mechanizmusait érintő mélyreható strukturális változások.
Mindennek az ódiumát leginkább az egészségügyben mérhetjük le, azon a területen, ahol a kormány a legmesszebb merészkedett a reformokban. Ám itt is fordítva ültek a lóra. Az apróbb, ráadásul a közhangulatot alapjában rontó lépésekkel indítottak, s csak utána látták elérkezettnek az időt a finanszírozási rendszer átszabására. Addigra viszont a társadalmi-politikai ellenállás kikezdte az elszántságot. Jelenleg ott tartunk, hogy a szocialisták nem hajlandóak a versenyen alapuló egészségbiztosítási rendszer bevezetésére, a Fidesz pedig azzal fenyegetőzik, hogy hatalomra jutása esetén minden változtatást visszacsinál. Ha valami csoda folytán a liberálisok mégis keresztülerőltetnék koalíciós partnerükön a versengő modellt, a piaci alapon beszállni hajlandó biztosítók alighanem jóval magasabb kockázati felárat követelnének meg, mint rendezett, átlátható, hosszú távra szóló viszonyok esetén. Mindez pedig már előre megkérdőjelezi az átalakítás értelmét.
A hétfői kormányfői beszéd nem foglalkozott az alapkérdésekkel. Gyurcsány Ferenc inkább vissza akar térni az apróbb lépések egyszer már kedvezőbben fogadott taktikájához. Szigorúbb képviselői költségtérítés, élelmiszer-biztonsági szankciótervek, pedagógusi hivatásmodell, javaslatcsomag a hálapénz visszaszorítására – megannyi hangulatjavító, a költségvetés egyenlegét nem befolyásoló lépés. A retorika szintjén megmarad a gazdasági növekedés és munkahelyteremtés igénye, az iskolarendszer megújítása és az egészségügy átalakításának ígérete, mindezt azonban a feladatok lebontásakor kevés konkrétum erősíti meg. Hangsúlyosan épül be viszont a prioritások közé egy új elem, az „új rend” megteremtésének programja. Gazdasági téren, a feketegazdaság visszaszorításával – itt kétségtelenül fel tud mutatni eredményeket a kormány – ennek kellene megteremtenie a kilátásba helyezett adóreform, illetve adócsökkentés forrásait.
A tavaly nyári szándékokkal összevetve mindez azonban vajmi kevés. Átfogó reformról már nem beszélhetünk, sokkal inkább – remélhetőleg csak átmeneti – reformstopról. Márpedig, ha nincs reform, akkor – mint arra a kormányfő már Őszödön figyelmeztetett – marad a bukás.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
