Ön azt javasolja, hogy legyen lehetőségük az egyetemeknek és főiskoláknak állami tulajdonú, nonprofit gazdasági társaságokká alakulni. Bár már korábban is felvetődött ez az ötlet, mégis nagy vihart kavart a múlt heti bejelentése. Rögtön elutasította az ellenzék, az oktatási tárca, a szocialista párt, a hallgatói önkormányzatok. Egyedül az SZDSZ és a rektorok támogatják az elképzelést. Ilyen fogadtatásra számított?
Részemről 2003 óta terítéken van ez a javaslat. A felsőoktatási reform nagyon sok elemből állt, ebből sok minden már meg is valósult. 2000-ben befejeződött az integráció, 2006-tól – felmenő rendszerben – átálltunk a bolognai folyamatnak megfelelő rendszerre, lehetővé tettük a magántőke bevonását az infrastrukturális fejlesztésekbe. A negyedik terület, amely 2003 óta napirenden van az, hogy az oktatási autonómia mellé gazdasági autonómiát is kapjanak az egyetemek és főiskolák, amellyel kikerülnének az állami gyámság alól.
A felsőoktatási törvény 2006-os módosításánál már előreléptünk jó néhány kérdésben. Megteremtettük annak lehetőségét, hogy a felsőoktatási intézmények a költségvetési előirányzataikban átcsoportosíthassanak, hogy beruházási célból eladhassák az ingatlanjaikat, hogy vállalkozásokat (kft.-ket) hozhassanak létre.
Az is jelentős előrelépés, hogy a maradványokat nem lehet elvonni az egyetemektől, legfeljebb maradványképzésre lehet kötelezni azokat. Tehát elindult a reform, de a gazdasági tanácsok gazdálkodási szabadsága rendkívül korlátozott. Most ezt szembesítettük azzal a helyzettel, hogy az uniós források befogadása rugalmas környezetet igényel.
Ha az egyetemek el akarták adni egy-egy ingatlanukat, eddig a kincstár és a minisztérium engedélyéhez voltak kötve. Ha önálló gazdasági társasággá alakulnak, szabadon adhatják-vehetik az ingatlanokat?
Lehet olyan speciális szabályozást hozni, hogy egy törzsvagyon csak akkor használható fel, ha azt utána nem felélik, hanem ingatlanra fordítják. De az, hogy egy egyetem öt szakmailag használhatatlan, lepusztult épületből egy új, korszerű épületet akar létrehozni (ami ráadásul értéknövekedéssel jár), vagy hogy egy minden fél számára előnyös telekcserét hajtson végre egy kerülettel és ezen évekig kelljen huzakodnia a kincstárral, az tarthatatlan. A kommunista rendszerből ránk maradt illúzió, hogy a vagyon legjobb őre az állam. E logika szerint az önkormányzatoknak sem lett volna szabad odaadni az állami vagyont 1990-ben.
Egyébként úgy tűnik, hogy minden vita nélkül átmegy az a javaslatunk a munkaügyi tárcánál, hogy adjuk meg a – szakképző intézmények tanácsadó testületeinek közreműködésével – a térségi integrált szakképző központoknak is azt a lehetőséget, hogy vállalkozásokat indítsanak. A pénzügyi kormányzat a Csipkerózsika-mesében él, ahol a főhős száz év alvás után is fiatalon ébred. Az állami vagyonnal nem ez a helyzet, az gyorsan öregszik: lerohad, szétmegy, elhasználódik. A felsőoktatásban „róka fogta csuka, csuka fogta róka” helyzet van. Az állam nem tudja megvonni a felsőoktatási intézménytől a vagyontárgyak feletti kezelői jogot, a felsőoktatási intézmény pedig nem tudja hasznosítani a vagyont, mert az az államé.
A hallgatók jól járnának
Az egyetemhasználók – hallgatók, oktatók, egyéb dolgozók – szempontjából milyen változást hozna az egyetemek gazdasági társasággá válása?
A hallgatók érdekét abszolút szolgálná egy ilyen átalakulás. Gondoljunk a kollégiumépítési vitákra! Korábban volt körülbelül 40 ezer férőhely, amiért hivatalosan átlag hatezer, nem hivatalosan kilencezer forintot fizettek a hallgatók. Harminc éve felújítatlan, lerobbant épületekben, 3-4-5 személyes, vécé és fürdő nélküli szobákban laktak ezért a pénzért a diákok. Most, magántőke bevonásával építünk összesen tízezer új férőhelyet és felújítunk húszezret. (2008 közepére befejeződik a program.) Általában kétágyas, fürdőszobával, teakonyhával ellátott, sok helyen légkondicionált szobákat adunk át. Többet fizet a diák ezekért, de még mindig kevesebbet, mint az albérletért kellene. És ezekért a szobákért mindenütt sorban állás van. A diákok érdekeit szolgálja az oktatás és a karrierépítés szempontjából is, ha a magántőke megjelenik e szektorban. Azok a nagy cégek, amelyek befektetnek egy kutatási, innovációs központba, egyben hozzájárulnak az oktatás korszerűsödéséhez is. Kooperálni kell a magánszférával, tudás- és innovációs láncokat kialakítani a magánszféra felé.
A tanároknál megosztott a helyzet. Itt két szemlélet ütközik. Az egyik tanári életpályamodellben gondolkodik, amely szerint valaki tanulmányai után bekerül oktatónak az egyetemre, tanár lesz és nyugdíjba is innen vonul. A mai mobil világban ez nem működik. Szerintem inkább mindezt kombinálni kellene „civil” elfoglaltságokkal, biztosítani kell a mobilitást a gazdasági, műszaki területek felé oda-vissza. Elemi érdek, hogy az egyetemek a tehetségeket meg tudják fizetni. Azt viszont semmi nem indokolja, hogy az egyéb felsőoktatási dolgozók közalkalmazotti státuszban legyenek. Akármilyen intézményi formában működik a felsőoktatás, előbb-utóbb elő kell hogy kerüljön ez a kérdés. Egy gondnok, bérszámfejtő, gépíró miért közalkalmazott az egyetemen, és miért nem az a gazdasági szférában? Hogy egy ilyen állapot felszámolása milyen átmeneti megoldásokkal együtt megy, az alkuk kérdése. Lehet például a bennlévők „szerzett jogait” átmenetileg kollektív szerződéssel biztosítani.
A rektorok többsége támogatja az elképzelést, hiszen rugalmasabban tudnának így gazdálkodni, de a polgármesterek általában szintén előnyös lehetőséget látnak ebben. A városfejlesztéseknek is része ugyanis, hogy egy egyetemi campus hogyan alakul, hogyan lehet innovációs-, ipari parkot hozzákapcsolni ahhoz, hogyan tud befektetőket vonzani.
Ellentmondó információk láttak napvilágot arról, hogy az Államreform Bizottság támogatta-e a javaslatát. Mi az igazság?
Az Államreform Bizottságnál felvetettem egy anyagot, kiosztottam, tárgyaltunk. Az megbízta az oktatási tárcát, hogy ilyen elképzelések mentén dogozzon ki javaslatokat. A felsőoktatási törvény most napirenden lévő gyors változtatásában az állami finanszírozás rendszere biztosan változik. Tavaly megszűnt már, hogy egy oktató után több helyen kapjanak tudományos normatívát, és a jövőben akkreditációs szempontból is csak egy helyen számít majd egy tanár. Valamint be fog kerülni – feltehetően a kutatás-fejlesztéshez kötődően – a gazdálkodás könnyítése is. Ám a gazdálkodási reform átfogó megvalósítása a vagyongazdálkodási és államháztartási törvény módosításában történhet majd meg. Akkor lehet dönteni arról is, hogy pilot-projektek keretében milyen feltételek mellett indulhat el egy felsőoktatási intézmény az állami tulajdonú nonprofit gazdasági társasággá válás útján.
Nem várható koalíciós feszültség
Ezért mondta azt korábban, hogy leginkább a pénzügyminisztériummal lehet konfliktusa ez ügyben, kevésbé az oktatásival?
Így van. Az oktatási szféra szereplői, mint a Felsőoktatási Tudományos Tanács elnöke, a Rektori Konferencia elnöke, valamint számos rektor, és az oktatáson kívüli szereplők, mint a MKIK elnöke, vagy a menedzserszövetség elnöke mind meg vannak győződve e változások fontosságáról.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) azonban nincs. A felsőoktatás szakállamtitkára leszögezte, hogy szó sem lehet a felsőoktatás magánosításáról, és Hiller István is levette a felsőoktatási kerekasztal napirendjéről ezt a kérdést februárban. Várható koalíciós feszültség a támából?
Nem várható koalíciós feszültség, mert egy irányba mozgunk. Minden reform így kezdődik. Ennél sokkal rosszabb helyzetben voltunk a sorkatonaság eltörlésénél, azt egyik parlamenti párt sem támogatta, most meg nehezen lehetne bárkit is találni, aki vissza akarná állítani. Most szakmai-politikai vita zajlik és én optimista vagyok e vita kimenetelét illetően. Az OKM-mel meg fogunk állapodni, mi partnerek vagyunk ehhez.
Hogy zajlik a döntési mechanizmus az oktatás területén? Milyen viszonyban van az OKM és az államreform bizottság?
Alapvetően négy kormányzati-állami szereplője van a döntések előkészítésének. Az első és legfontosabb az oktatási tárca, ehhez jön a Pénzügyminisztérium, az Államreform Bizottság és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) ebben érintett része. Alapvetően az igény onnan jött az NFÜ bevonására, hogy nincs megfelelő felület az uniós kutatási és egyéb támogatások fogadására. Közös szakmai-politikai vitán kialakult álláspontot fogunk a szakmával egyeztetni és később szélesebb vitára bocsátani.
Mennyi pénz van uniós forrásokból az oktatás fejlesztésére?
Meglehetősen sok: ha a regionális és a vidékfejlesztési programokban meglévő forrásokat is figyelembe vesszük, akkor a közoktatási és szakképzési területre összesen körülbelül 400 milliárd, felsőoktatásra nagyjából 200 milliárd forint. Ebben benne vannak az infrastrukturális és az egyéb, programszerű fejlesztések is.
Lassú folyamat a közoktatás reformja
A közoktatás területén is súlyos problémák vannak. Legutóbb április elején jött ki az Országos kompetenciamérés eredménye, amely azt mutatja, hogy elképesztő méretben ontja az iskola az olvasni, számolni nem vagy alig tudó végzősöket. Évek, évtizedek óta ugyanezek az eredmények. Ön már kétszer volt oktatási miniszter, nem lehetett volna tenni valamit e folyamatok ellen?
Ez egy lassú történet. Először meg kellett győzni a közvéleményt és a pedagógustársadalmat. 2002-ben. Amikor a PISA-felmérések nyomán ezeket a problémákat felvetettük, úgy tűnt sokaknak, mintha a tanárok munkáját becsülnénk le, őket támadnánk. Ma már kezd világossá válni, hogy ez nem így van. Az oktatási terület problémáinak megnevezése nem a tanárok teljesítményéről szól. Fontos volt túllépni az olvasás, írás, számolás gyengeségeinek kezelésében azon, hogy ennek megoldását a több órában, több magolásban lássuk. Ez mind zsákutca. Most mintha mindenki a 2002-es interjúim szövegét mondaná fel. Kicsit lassan esik le a tantusz.
Megtettük az első lépéseket: a korábban elfogadott törvény alapján bevezetjük az alapkompetenciák fejlesztését jövő évtől az 5-6. osztályban, kidolgoztuk és már működik az új érettségi rendszer, amely a problémamegoldó kompetenciákat is méri, és nem csak a lexikális tudást kéri számon, ehhez kapcsolódóan zajlanak a tananyagfejlesztések. És van egy – a digitális írásbeliséghez kapcsolódó fejlesztéseket is magába foglaló – infrastruktúrafejlesztési programunk. Bevezettük az általános iskolába való beiratkozáskor azt a szegregációellenes rendszert, amely alapján az iskola a körzetébe tartozó diákokat köteles felvenni, a kívülről jelentkezők közül pedig a hátrányos helyzetűeket kell előnyben részesítenie. Ha ezt a módszert a nyolc- és hatosztályos gimnáziumok számára is bevezetnénk – ahogyan szeretném – akkor rögtön kiderülne, hogy mitől jó egy gimnázium. A tanároktól vagy az odakerült diákoktól inkább. Én a Fazekas Mihály Gimnáziumba jártam, remek tanáraink voltak, de nem volt túl nehéz dolguk velünk, hiszen válogatott társaság voltunk.
Már olcsóbb az interaktív tábla
Miniszterként látványosan nagy hangsúlyt helyezett a digitális írásbeliség meghonosítására az iskolákban. Kiemelt terület volt a Sulinet-program, az iskolák – később a családok – informatikai eszközökkel és interne kapcsolattal való ellátása. Idén tavasszal az interaktív táblák elterjesztését jelentette be. A kormányfő év eleji beszédében 35 ezer ilyen eszköz eljuttatását ígérte az iskolákba. Ez az intézmények számára ma a legfontosabb?
Ezek a viták mindig előjönnek. 1996 és 1998 között azt kérdezték, miért akarom én bevezetni a középiskolákba az internetet, amikor krétára sincs pénz. Ma ott a világháló az iskolákban és senki nem kérdőjelezi meg ennek értelmét. Így lesz ezzel is. Leginkább azok vitatják ennek az értelmét, akik nem látták még működni. Én azt gondolom, hogy az interaktív tábla egy olyan ablak a világra, ami a legkisebb településre is be tudja hozni a kultúra hihetetlen tartalmait. Nem mellékesen élvezetessé teszi a tanulást. Sokak számára még ma is az számít komoly tanulásnak, ha az nem játék, hanem szenvedés. Megkérdeztük az interaktív táblával már rendelkező iskolákat arról, hogy mit vennének vagy fejlesztenének legszívesebben. Első helyen azt nevezeték meg, hogy még több ilyen táblát szeretnének. A tanárok ennek működését viszonylag simán, két-három nap alatt el tudják sajátítani. Az már nehezebb feladat, hogy hogyan tudják a tanórák menetébe beépíteni a tábla használatát. Kicsit úgy érzem olyan ez, mintha valaki azt kérdezné: minek egy kórházba CT-gépet venni, amikor még vécépapír sincs a mosdóban?
Itt inkább az a kérdés, hogy minek CT-gépet venni, ha nincs olyan orvos, aki tudná kezelni?
Megveszik a CT-gépet, és egyben kitanítják az orvosokat a kezelésére. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben sok pénz van arra, hogy a tanárok megtanulják ezeknek az eszközöknek a használatát.
Mennyibe kerül egy interaktív tábla? Korábban 1,2 millióról volt szó, ugyanakkor a piaci szereplők 4-5 százezerről beszélnek.
Sokan csak az interaktív táblát veszik önmagában. Egy ilyen tantermi készlet egy számítógépből vagy laptopból, egy erős fényerejű kivetítőből és magából a táblából áll. Ezeknek a piaci ára összességében hat-hétszázezer és kilencszázezer között mozog. Nekünk olyan pályázatot kell kiírni, amely a telepítést, a tanárok oktatását és a szervízelést is magában foglalja. Szeretnénk leszorítani az árakat. Megversenyeztetjük a szakmailag megfelelő felkészültségű cégeket, és amelyik 4-6 bennmarad a versenyben, azok közül az iskolafenntartó dönthet. Így az ár még lejjebb is mehet. A 35-40 ezer tábla telepítése remélhetőleg 2009 szeptemberére befejeződik.
