„Mindez feltételez egy olyan integrált hálózati és informatikai réteget, ahol az alkalmazások stabilan működnek, az adatok és a felhasználók biztonságban vannak. Továbbá fontos szempont, hogy mindez akár komolyabb kezdeti beruházás nélkül elérhető, és költséghatékonyan fenntartható. Ráadásul az informatikai biztonságot egyre többször fenyegetik a kívülről jövő támadások, amelyekre egy, nem IT-vel foglalkozó vállalatnak mind nehezebb felkészülnie” – fejtette ki Kemendi Zsolt a Bitportnak adott interjújában.
Az IT-biztonság viszonylag új üzletágnak számít a cég életében. Ezen a területen az Invitech két éve bejelentett, távmenedzselt IT-biztonsági megoldásai mára beérni látszanak. Az elmúlt időszakban pedig egyre több üzleti ügyfél veszi igénybe az Invitech Security Operation Centerének (SOC) bázisán megvalósított biztonsági megoldásokat.
„Itt a hálózatbiztonsággal, -felügyelettel, -üzemeltetéssel foglalkozunk, ami mutat rendszerintegrátori sajátosságokat. A jelenlegi portfólióból ugyanúgy tudunk egy kisvállalatnak és egy nagyvállalatnak is testreszabott, versenyképes ajánlatot adni. Egy év alatt közel megdupláztuk az ebből a szegmensből származó árbevételt, és további növekedési potenciált látunk ezen a területen” – emelte ki a szakember.
A csoportmunka forradalmát ígéri az Invitech és a Microsoft
Az innovatív szolgáltatásfejlesztések szerves része, hogy egy sor neves gyártóval ápol jó kapcsolatot az infokommunikációs cég, és ennek eredményei beépülnek a komplex IT-termékekbe. Erre a legfrissebb példa, hogy Magyarországon elsőként az Invitech kínálja a Microsofttal közös integrált megoldásként a felhőalapú csoportmunkát támogató Teams szoftvercsomagot.
Az általuk is használt szoftverrel dolgozók egyszerűen, gyorsan, agilisen és kötetlenül tudnak feladatokat kiosztani, kommunikálni, információt megosztani, és ehhez a szükséges távközlési infrastruktúrát, sőt a végponti készülékeket is egy kézből kapják meg.
Már az üzleti felhőmegoldások új generációján dolgoznak
Újszerű az a felhőalapú termékek fejlesztésénél alkalmazott multi cloud megközelítés is, amelyre alapozva kívánják a vállalati felhőmegoldások új generációját biztosítani. A felhő inkább üzleti, mint műszaki kérdés ebben a felfogásban. A komplex üzleti igényekre sokszor a leghatékonyabb megoldás nem egy konkrét szolgáltatás, hanem akár több megoldás kombinációja. Mindez természetesen tanácsadói és mérnöki oldalról is egyaránt új szemléletet, más gondolkodást igényel.
Robotok és mesterséges intelligencia az ügyfélkezelésben
![Új generációs felhők és mesterséges intelligencia az üzleti informatikában 1](https://s.24.hu/app/uploads/2019/12/kemendi-zsolt-invitech.jpg)
Kemendi Zsolt az üzletág vezetőjeként talán nem véletlenül gondolja azt, hogy szakmailag az újonnan létrejött vállalati szolgáltatások a legizgalmasabb terület a cégen belül. Az üzletág egy sor belső fejlesztésű innovatív módszert alkalmaz. Ezek egyike az a mesterséges intelligencia alapú rendszer, amely a beépített robotok révén sokkal gyorsabb és eredményesebb ügyfélkezelést hozhat. A levélben beérkező kéréseket – részben a teljes magyar Wikipédia mint tudásbázis felhasználásával – automatikusan kezeli és irányítja a megfelelő szakemberhez.
Nem a virtuális asszisztenssel és a chattel kezdték, mivel a jelentős erőforrásokat inkább az ügyféllevelek kezelése köti le. Kezdetben csak a robotikával próbálkoztak, ennek azonban gyorsan elérték a korlátait. Bizonyos helyzetekben gyors döntésekre van szükség, az e-mailekben megjelenő strukturálatlan szöveget viszont pusztán robotok segítségével nem lehetett értelmezni, ehhez már szükség volt a mesterséges intelligenciára. A megoldás elsősorban időben hoz jelentős megtakarítást, ami az ügyfélélmény szempontjából kulcsfontosságú tényező.
Belső karrierút a jó szakemberek megtartásáért
Az üzletág sikerének az egyik kulcsa a magasan képzett és motivált profi IT-szakembergárda, amelynek fontos a megtartása, motiválása. Kemendi Zsolt az ehhez szükséges eszközök közé sorolja a belső karrierút építését is. Jelenleg 230-an dolgoznak az üzletágban, éves szinten a csapat 10-15 százaléka lép tovább új pozíciókba. Ezt elősegítik a közép és hosszú távú képzési programok, amelyek kombinálják a belső (on the job) és a külső tréningeket, támogatják a minősítések megszerzését, illetve az egyéni fejlődést.
Ami pedig a piaci víziót illeti, a vezérhelyettes egyre kevésbé a konkrét technológiai szolgáltatásoknak, sokkal inkább az értéknövelt, integrált megoldásoknak jósol biztosabb jövőt. Mint mondta: „mi erre készülünk, így fejlesztjük az erőforrásainkat azért, hogy a versenyképességünket a többi közt az értéknövelt megoldásokkal tartsuk fenn”.