Üzleti tippek

Összehangolt hálózatfejlesztéssel gyorsulhat fel a mobilpiaci generációváltás

A jelenleginél lényegesen sűrűbb mobilhálózati infrastruktúrát igényel majd az 5G, és alaposan meg kell növelni az optikai kapcsolattal rendszerbe kötött adótornyok arányát is – emelte ki az Invitech infrastruktúra- és társszolgáltatói vezérigazgató-helyettese.

„A digitalizáció és egyéb trendek miatt már most is gyors növekedés tapasztalható az adatátvitelben, és az ötödik generációs hálózat megjelenése erre rátesz még egy lapáttal. Fix hálózati piaci szereplőként az Invitech-nél úgy látjuk, hogy ebben a környezetben a vezetékes optikai hálózat nélkülözhetetlenné válik. A távközlési iparban egy olyan trend látszik, amiben egyre kevésbé lesz szétválasztható a mobil a vezetékes hálózattól” – mondta Kis Albert az IT Business-nek adott interjújában.

Azt gondolom, hogy felértékelődik a meglévő vezetékes infrastruktúra, optikai hálózat, de az is jól látszik, hogy komoly fejlesztéseket kell még megvalósítani, hogy kiszolgáljuk a látványosan megnövekvő igényeket. Az 5G bevezetése a mobilhálózaton is jelentős fejlesztéseket igényel, így például a műszaki adottságok miatt, elsősorban a városi környezetben számottevő mértékben növelni kell majd az adótornyok, bázisállomások sűrűségét – tette hozzá a szakember.

Az interjúban arról is szó volt, hogy szintén fontos kérdés ezen adótornyok összekapcsolása a teljes hálózattal. Ma szolgáltatótól függően a mobil bázisállomások 20 és 50 százalék közötti része van bekötve a rendszerbe optikai kapcsolattal. Ezt az arányt nagymértékben növelni kell majd.

5G fejlesztések: kulcsszerepe lehet a neutrális szolgáltatóknak
Az ötödik generációs hálózat bevezetése evolúciós ugrás lesz.

Viszonylag komolyabb fejlesztésre lesz még szükség az adatközponti területen, olyan elosztott infrastruktúrát kell kialakítani, ami lehetővé teszi, hogy az adattal kapcsolatos műveletek minél közelebb legyenek a hálózati végeszközökhöz.

El kell kerülni a párhuzamos hálózatépítést

Kis Albert

„Az összehangolt hálózatfejlesztés, az olyan szolgáltatókkal való együttműködés, melyek közvetlenül nem érdekeltek a mobilpiacban, sokat javíthat a helyzeten. Például egy neutrális szolgáltatón keresztül megvalósult hálózatmegosztás olyan bizalmi helyzetet alakíthat ki, ami kezelheti a mobilcégek abból adódó aggodalmát, hogy esetleg kevesebb saját hálózati elemmel rendelkeznek. Egyre többen gondolják azt – és én is így látom –, hogy a mobilszolgáltatók közötti verseny nem infrastruktúra fronton zajlik majd. Inkább az alkalmazásrétegre koncentrálnak ezek a cégek, és a végfelhasználói élmény lesz a fontos számukra” – összegezte Kis Albert.

Üzlet és állami szerepvállalás

„Budapesten, illetve a nagyobb városokban nyilván nem kérdés, hogy tisztán üzleti alapon is megvalósulhatnak a beruházások, viszont a ritkán lakott területeken, ahol üzleti alapon nem, vagy csak jókora lemaradással valósulna meg a hálózatfejlesztés, viszont ez bizonyos alkalmazások elterjedése miatt fontos lenne – gondoljunk csak az önvezető autókra –, ott indokolt lehet valamilyen szintű állami ösztönzés. Hogy ez milyen formában valósul meg, az nyitott kérdés, de az látszik, hogy a kormányzati szándék és gondolkodás megvan, mi pedig bármilyen együttműködésben szívesen részt veszünk” – mondta az Invitech infrastruktúra és társszolgáltatói vezérigazgató-helyettese.

A teljes interjút itt olvashatja el. 

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik