Tudomány az élet nagy kérdései

Miért ajándékozunk karácsonykor?

Gyerekként az ember evidensnek tekinti, hogy karácsonykor épp az ünnepelttől, a kis Jézustól kap ajándékokat. Felnőttként ugyanakkor már elgondolkodik rajta, hogy miért is lepjük meg szeretteinket az ünnepkor. Meglepő lehet, de a szokás igen ősi, a keresztény idők előtti hagyományokkal is bír.

Mára az ünnepeket megelőző időszak sokaknak az idegességről, az ajándékok vadászatáról szól, ilyenkor sokakban fogalmazódik meg a kérdés: egyáltalán miért szokás karácsonykor ajándékozni?

A válasz nem egyszerű, hiszen nem tudni pontosan, hogy a hagyomány honnan is eredeztethető. A történelmi bizonyítékok arra utalnak, hogy a gyerekek megajándékozása eredetileg sem a jó, illetve rossz magatartástól függött, sőt valószínűleg nem is igazán a keresztény szokásokból táplálkozik.

A hagyomány mindenesetre úgy tartja, hogy az ajándékok azokat a tárgyakat szimbolizálják, amiket a napkeleti bölcsek hoztak ajándékul Jézus születésekor.

A december közepi-végi ajándékozás már jóval a kereszténység létrejötte előtt, az ókorban is szokás volt: a rómaiak a Szaturnusz isten tiszteletére rendezett szaturnália során is meglepték egymást.

Keresztény körökben eredetileg újévkor ajándékoztak, a 4. századra azonban a szaturnáliából megszületett a karácsony, így sok helyen a hagyomány elkezdett a korábbi szaturnália végéhez, december 25-éhez kötődni. Ezzel nagyjából egy időben Szent Miklós (Mikulás) története is népszerűvé vált, bizonyos régiókban az ő napja, december 6-a lett az ajándékozás ünnepe.

Fotó: iStock

A reformáció idejére már Európa-szerte megajándékozták a gyermekeket karácsonykor, fontos azonban, hogy ekkoriban az ajándékok még messze nem voltak olyan fontos részei az ünnepnek, mint manapság.

A napjainkra jellemző nagy ajándékozás csak a 19. században kezdett megszokottá válni. A gyakorlat ekkoriban terjedt el az Egyesült Államokban, ami egybeesik az amerikaiak ünnepének átalakulásával. A korszakban a karácsony a fiatal férfiak számára sok esetben a duhajkodásról szólt, az elit pedig azt akarta, hogy Jézus születését jóval békésebb, otthoni körülmények között ünnepeljék.

A 19. század második felére már az ajándékozás elsősorban nem december 6-án, Szent Miklós napján, illetve január elején zajlott, hanem karácsonykor. A szokás megerősödésében óriási szerepe volt a gazdasági szereplőknek is, akik felismerték az ünnepben rejlő üzleti lehetőséget.

AZ ÉLET NAGY KÉRDÉSEI

Mindig is foglalkoztatott valami, amire nem találtad meg a választ, esetleg nem volt időd utánajárni? Küldd el nekünk, és mi választ adunk az élet nagy kérdéseire.

Kövess minket rendszeresen, lehet, hogy a te kérdésed lesz a következő?!

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik