Tudomány

Kipusztul a világ legkisebb delfine

maui delfin (maui delfin)
maui delfin (maui delfin)

Becslések szerint húsz év alatt eltűnhet a Föld színéről a maui delfin, a világ legkisebb delfinfaja. Alig ötven példány él szabadon.

A maui delfin a hektor delfin egyik alfaja, egyedei Új-Zéland északi szigetének partjai közelében élnek. Átlagos méretük mintegy másfél méter, súlyuk 50 kilogramm. Vesztüket a halászat okozza, ugyanis az állatok gyakran belegabalyodnak a modern halászhálókba és megfulladnak. Olyan gyakran, hogy az 1970-es évek óta, vagyis az újfajta halászhálók munkába állításától kezdve számuk legalább 90 százalékkal csökkent.

Ha az új-zélandi kormány nem tesz semmit a halászati technika megváltoztatása érdekében, az ország jelképének is számító állat 20 éven belül kipusztulhat – figyelmeztet a WWF. A szakértők jelenleg mintegy 50 példányra becslik populációjukat, és évente átlag öt állat pusztul el a hálók csapdájába szorulva.

Fotó: Northfoto

Ez nem tűnik soknak, ám ha figyelembe vesszük alacsony számukat, és hogy a nőstények csak hét-kilenc ivaréretté, majd átlag 2-4 évente hoznak világra borjút, a veszteség nagyon is magas. A vadvédelmi világszervezet szerint, ha nem változnak a halászati szokások, hat éven belül mindössze 10 felnőtt korú, ivarérett maui-delfin marad a világon. Húsz éven belül pedig teljesen kihalhat a faj.

Az új-zélandi kormány ugyan nyolc hónappal ezelőtt felmérte a delfineket fenyegető veszélyeket, azonban eddig semmilyen lépést nem tettek a védelmükben – állítja a WWF. Már léteznek olyan halászati módszerek, amelyekkel megakadályozható lenne a delfinek halála, azonban az állam nem támogatja az ezekre való áttérést. Márpedig cselekvésre most van szükség, néhány év múlva már nem lesz mit megmenteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik