Minden nap elképesztő mennyiségű étel – a fejlett országokban akár a teljes termelés több mint negyven százaléka – kerül a szemétbe csak azért, mert a boltok a szavatossági idejük lejárta előtt képtelenek eladni őket, az éttermekben pedig sokszor hasonló okból nem fogynak el a felhalmozott alapanyagok.
Az ENSZ egy 2011-ben született tanulmánya szerint Európában és Észak-Amerikában egy főre lebontva akár 95-115 kilogrammnyi étel is a kukába, vagy a komposztálóba kerül, ennek egy részét pedig nyilvánvalóan a számtalan módon felhasználható kenyér teszi ki.
A svéd textilváros, Borås egyetemének kutatói most ennek a nem épp elhanyagolható veszteségnek próbálnak megállj parancsolni, mégpedig egy leginkább sci-fibe illő ötlettel:
Az egyetem újrahasznosítási megoldásokon dolgozó kutatócsoportjának vezetője, Akram Zamani szerint a kenyérveszteség adja a szemétbe került ételmennyiség jó részét, így a probléma megoldásával jócskán csökkenthető lenne az ország szupermarketjeinek ökológiai lábnyoma, mindamellett, hogy az ötlet egy környezetbarát technológiával segítené a vásárlóerő világszerte történő emelkedése miatt évről évre egyre több árut – ezzel pedig egyre több felesleget – gyártó textilipart, ami jelenleg számos, a környezetre veszélyes vegyszert, valamint (a főleg a gyapot miatt) elképesztő mennyiségű vizet használ.
A kutatók egyelőre egy helyi szupermarket műanyag csomagolás nélkül polcokra helyezett kenyereit kapják meg, azokat típustól függetlenül összekeverik, majd egy bioreaktorba helyezik, hogy ott egy speciális gombafaj segítségével biomasszává alakítsák őket.
A tudósok ezután elválasztják egymástól a fehérjéket, illetve a rostokat tartalmazó sejtfalakat – előbbit állateleségként hasznosítják tovább, utóbbiak viszont biopolimerjeiknek köszönhetően könnyen texilszálakká alakíthatók.
A csoport egyelőre az eljárás tökéletesítésén, illetve az így keletkezett anyag minőségének javításán dolgozik, az azonban biztos, hogy az ezen a módon született termékek – legyenek azok asztalterítők, pólók, vagy épp cipőfelsőrészek – életciklusuk végén egyszerűen komposztálhatók, megóvva a világot a szeméthalmok még gyorsabb ütemű növekedésétől.
