Élet-Stílus
Balmazújváros, 2016. december 29.
Pincés János kisütő a kész kenyereket rekeszekbe rakja a balmazújvárosi Balmaz Sütőde Kft.-ben. Közel két éves előkészítés után tizenöt pontban változott meg a Magyar Élelmiszerkönyv, ami a kenyér és pékáruk beltartalmának pontos, kötelező módosításait tartalmazza. Az új előírások gyakran a technológiák átírásával járnak.
MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Butaság, hogy a kenyér egészségtelen

Schultz Antal
Schultz Antal

újságíró. 2018. 09. 23. 13:03

Nincs igazán okunk kihagyni a kenyeret az étrendünkből. A fehér kenyértől nem feltétlen maradunk vékonyak, de az hogy a kenyerek összességében – benne a teljes kiőrlésűek is – hizlalnának és beteggé tennének, a tudomány szerint nem igaz, sőt ha kihagyjuk, több kárt okozunk vele, mint amennyi jót teszünk.

A kenyér ősidők óta az emberi táplálkozás része, de egyre nagyobb a lázadás ellene. Sokan neki tulajdonítják a megnövekedett derékbőséget és más, egészségügyi problémákat. Fitneszguruk, könyvek még olyanokat is kijelentenek, hogy a kenyér és a benne található fehérjék okozói vagy hozzájárulói lehetnek a fáradság, a depresszió, vagy akár rák és az Alzheimer-kór kialakulásának.

Ezzel szemben a publikált, és ellenőrzött bizonyítékok inkább azt állítják, hogy a kenyér üdvös, sőt, a teljes kiőrlésű fajták meglehetősen hasznosak – írja a Mediumon Markham Heid.

Nem rossz, sőt jó, ha kenyeret eszünk

Olyannyira, hogy Dagfinn Aune, a londoni Imperial College közegészségügyi iskolájának doktorandusza azt nyilatkozta, hogy több vizsgálatot is elvégzett, ahol a gabonafélék és a 2-es típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a korai elhalálozás közötti kapcsolatot vizsgálta. Eszerint

ha a gabonafélék speciális forrásait, a teljes kiőrlésű kenyeret, a teljes kiőrlésű gabonapelyheket, a barna rizst, és a búzakorpát nézzük, azok csökkentik a kockázatokat.

Kiderült, az egészségünk szempontjából naponta 7,5 szelet teljes kiőrlésű kenyér elfogyasztása az „optimális”. Nem így a fehér kenyér, aminek sok pozitív hatása nincsen. De a hozzá kapcsolt negatív egészségügyi következmények és vélt súlygyarapodás nem olyan izmosan bizonyított, mint a a teljes kiőrlésűek pozitív hatása.

És nemcsak Aune van ezen a véleményen. A Tufts Egyetem tudósa, Nicola McKeown is úgy véli, hogy a kenyér „egymaga nem bűnös”. Bár a fehér kenyér „tápanyagban gyenge”, de a súlygyarapodást nem lehet csak egy ételhez kötni. A Minnesotai Egyetem professzora, Joanne Slavin szerint a nagyszabású kutatások eredményei azt mutatják, hogy a leghosszabban egészségesen élők étkezésében központi jelentőségűek a rostok és a teljes kiőrlésű gabonafélék. Ugyanis a teljes kiőrlésű ételek és kenyér a vékonybél zsír- és szénhidrát-felszívódását úgy lassítja le, hogy mederben tartja a vércukorszintet és javítja a telítettségérzetet. A teljes kiőrlésű rostok táplálják az egészséges bélrendszer baktériumait és javítják a vastagbél egészségi állapotát.

CEREAL  
Gluten-based food on white and whole floor,on grey background 

CHASSENET / BSIP
Fotó: BSIP / AFP

Slavin nem támogatja a fehér kenyér, a fehér rizs, a tészta és a krumpli fogyasztását – amik a legtöbb kultúra étkezésének az alapjai –, de szerinte nem jelentenek problémát, ha az ember vigyáz a napi kalória bevitelére.

Persze azoknak gondot okoz, akik liszt- vagy nem-cöliákiás gluténérzékenyek, amelyek a magyarok 1-2 százalékánál jelent problémát.

A glutént kerülve enni

A gluténmentes étkezés több tanulmány szerint sem megoldás az egészséges embereknél:

  • Kutatók harminc éven át követték egy százezer fős gluténmentes étrenden élő csoportot, és arra jutottak, hogy az ezt a diétát követőknek nem volt egészségesebb a szíve, mint akik más étrendet követnek. Azt nem tudni, hogy miért nem, lehet, hogy a gluténmentes ételekben van valami, vagy a teljes kiőrlésű gabonák hiánya miatt, amik védenek a szívmegbetegedések ellen.
  • Egy tanulmány szerint szüksége van a szervezetnek a gluténra, mert csökkenti a vérben a triglicerid szintjét. Ezek azok a „rossz” zsírok, amik növelik a szívbetegségek előfordulásának kockázatát.
  • Egy másik kutatás pedig arra jutott, hogy azoknál, akiknél alacsonyabb a gluténbevitel, nagyobb arányban vannak a 2-es típusú diabéteszeseknek.

A kenyérnek nem a legjobb a sajtója, de akik hat vagy még több szeletet esznek a teljes kiőrlésű kenyerekből, azoknál a legkevésbé valószínű az elhízás és a túlsúly.

Baker Ralf Belz takes whole-grain bread dough out of a container at Beumer & Lutum Baeckerei GmbH (Beumer & Lutum Bakery) in Berlin, Germany, 07 May 2015. 3000 to 5000 loaves of bread are produced every day without using bread improvers and premixtures and sold in 5 branches or organic food stores. The company has also joined the 'Week of open bakeries', an event initiated by organic bakeries in Berlin. Photo: Jens Kalaene/dpa
Fotó: Jens Kalaene/dpa / AFP

A fehér kenyér sem bűnös?

A fehér kenyér már egy nehezebb falat. Egy kutatásban, amelyben a finomított szénhidrátokat – a fehér kenyéren kívül a sütiket, üdítőket is vizsgálták – arra jutottak, hogy növeli a 2-es típusú diabétesz és az elhízás kockázatát. De a kutatások, amik a fehér kenyeret és a cukros sütiket, üdítőket egymástól függetlenül vizsgálták, ott már pozitív és negatív eredményekre is jutottak. Egy, a kenyérről és az elhízásról szóló átfogó vizsgálatban arra jutottak, hogy megnövekedett hasi zsírt eredményezhet a kenyérfogyasztás, de szerzői hangsúlyozták a British Journal of Nutrition című szaklapban, hogy még további kutatások szükségesek.

A bizonyítékok túlnyomó többsége támogatja a legfrissebb amerikai táplálkozási irányelveket, vagyis hogy egy „egészséges”, napi 1800-2000 kalóriás étrend része lehet hat szelet kenyér, amiből három akár finomított lisztből készült fehér kenyér is lehet.

Fontos az is, hogy milyen is az a teljes kiőrlésű kenyér. A Harvard közegészségügyi iskolájának 2015-ös tanulmánya szerint a legegészségesebbek, amikben „nem kisebb a szénhidrát és rost aránya, mint 10 az egyhez (vagyis, ha 15 gramm szénhidrátot tartalmaz egy kenyér, akkor ne legyen 1,5 grammnál kevesebb rost benne).

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Puidoux, 2018. szeptember 25.
Saszla szőlőt szüretelnek a lavaux-i szőlőültetvényeken a nyugat-svájci Puidoux-ban 2018. szeptember 20-án. A Genfi-tó északi partja mentén 898 hektáron elterülő, lavaux-i teraszos művelésű szőlőskertek 2007-ben kerültek fel az UNESCO kulturális világörökségének jegyzékére. Az itt termő legismertebb szőlőfajta a saszla. A borvidéket a „három nap” régiójának is hívják, mivel a szőlőtermesztéshez szükséges napfény és meleg három helyről érkezik, az égből, a tó felszínéről és a teraszokat tartó kőfalakból. (MTI/EPA/Valentin Flauraud)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.