A 75 éves Sebastiao Salgado hosszú élete alatt bejárta a világot, hogy fotósként a világ csodáiról és szörnyűségeiről tudósítson. Élete legnagyobb műve mégis a családi birtokhoz köti, ahol stílszerűen egy szörnyűséges helyzetből csinált valami igazán csodálatosat.
Sebastiao Salgado 1944-ben született a brazíliai Aimorés városában. Kezdetben közgazdásznak tanult, egy darabig pedig a Nemzetközi Kávészervezetnél dolgozott, de hamar világossá vált, hogy az igazi karrier fotósként vár rá. Mióta erre a pályára lépett, valószínűleg többet látott a világból, mint bárki más, szent helyeket és ősi szokásokat ugyanúgy, ahogy erőszakos és igazságtalan rendszereket és pusztító fegyveres konfliktusokat. Pályája során bejárt több mint 120 országot, hogy dokumentálja a legégetőbb szociális és környezetvédelmi problémákat.
Szakmai életének három talán legfontosabb projektje a Workers, ami a kétkezi munkások egyszerű és kimerítő hétköznapjait dokumentálja, a Migrations, ami a katasztrófa sújtotta területekről menekülő embertömegeket mutatja be, illetve a Genesis, amiben olyan tájak jelennek meg, ahol a modern társadalom káros hatásai még nem ütötték fel a fejüket. Ez utóbbiról később úgy nyilatkozott,
a Genesisben a kamerámon keresztül a természet szólt hozzám. Megtiszteltetés volt hallgatni.
Salgado egész életében elhivatott humanitárius és természetvédő volt, így az is magától értetődő volt, hogy mikor végre hazatért Brazíliába, úgy érezte, tennie kell valamit a pusztuló Atlanti-parti Esőerdő Rezervátumért.
Ez nem sokkal a ruandai népirtás után volt, ahol Salgado végig első kézből dokumentálta az eseményeket, az ott jelenlévő embertelenség azonban mind fizikailag, mind szellemileg teljesen kikészítette. Elhatározta, hogy hazatér Brazíliába, hogy egy kis megnyugvást találjon, de mikor feleségével, Lélia Wanickkal körbenéztek a családi farmon, nem egy nyugalmat árasztó zöld övezetet láttak, hanem egy kopár, kiszáradt vidéket. Az esőerdő szinte teljes kipusztulása együttes eredménye volt az évszázados aszálynak, a talajeróziónak és a folyamatos mezőgazdasági tevékenységnek. Beletörődés helyett azonban megalapították a Instituto Terra nevű nonprofit szervezetet, és megfogalmaztak egy nagy zöld álmot,
1998-ban láttak neki az elsőre lehetetlennek tűnő vállalkozásnak. Első körben 24 munkást vettek fel maguk mellé, de hamarosan önkéntesek tucatjai kezdtek el hozzájuk jelentkezni. A kemény munkát nem sokkal később máris siker koronázta, ugyanis a környéken újra virágozni kezdtek a régióban őshonos trópusi fafajták, közben pedig csemeték formájában annyi adományt kaptak, amelyből képesek voltak egy összefüggő sűrű erdőt ültetni.
Az Instituto Terra vállalkozásának szerves részét képezik a faiskolák, ahol értékes őshonos fajtákat – sok közülük csak ebben a régióban található meg – gondoznak, majd ültetik ki őket az esős évszak ideje alatt. A kezdeti szakaszban Salgadóék kiemelt fontosságú fajokat ültettek a területre, amelyek gyorsan növekedtek, így védve a talajt a közvetlen esőtől, közben javítva annak fizikai és kémiai jellemzőit. A kézműves erdő nagyrészt helyi fa- és cserjefajtákból áll, a legújabb műholdképeken pedig már egy nyugtató zöld foltot lehet észrevenni azon a területen, ahol évekkel korábban egy lepusztult kiszáradt rész terült el.
Mikor az Intézetnek 2005-ben pénzre volt szüksége, Salgado saját eszközei közül árverésre bocsátott egy igen értékes Leica M7-es fényképezőgépet, ami rekordáron, több mint 30 millió forintnak megfelelő dollárért kelt el. Az aukcióról később szűkszavűan annyit mondott,
csak egy apró kamera, mi pedig közben ültettünk 30 ezer csemetét.
Közel 15 év távlatából elmondható, hogy Salgado hihetetlenül jó üzletet kötött azzal, hogy megvált a fényképezőgéptől a csemeték kedvéért. Ahogy nőtt és fejlődött az erdő, úgy tértek vissza folyamatosan a területére az esőerdők természetes élőlényei, ezáltal pedig szépen lassan elkezdett kialakulni egy olyan ökológiai rendszer, ami napjainkra a világ egyik leggazdagabb életközösségévé nőtte ki magát.
Nem állnak meg a jelennél
A helyi közösséggel való együttműködés a kezdetektől fogva központi szerepet tölt be az Intézet működésében. Ennek hozományakét Salgado és felesége elhatározta, hogy a növekvő esőerdő mellett a környezetvédelmi nevelést is kiterjesztik, különös tekintettel a gyerekekre és a diákokra.
Az önkormányzatokkal, civilszervezetekkel és helyi bizottságokkal együtt létrehozott programok mellett elindítottak egy olyan projektet, melynek keretében 14 év alatti gyerekeket igyekszenek környezettudatosságra nevelni különböző előadásokon és filmvetítéseken keresztül. A 18-24 év közötti korosztálynak pedig egyéves képzést biztosítanak, melynek középpontjában az ökoszisztéma helyreállításának problémája áll. Ennek keretében ötvözik az elméletet a gyakorlattal, hogy kijelöljék az utat a jövő agrármérnökeinek, hogy milyen értékeket tartsanak szem előtt a munkájuk során majd a jövőben.
Amit Salgado, a felesége és az Intézet munkatársai véghez visznek, kétségtelenül a világ egyik, ha nem a legnagyobb természetvédelmi kezdeményezése, de emellett egy fontos ütőkártya is lehet a klímaváltozás kapcsán felmerülő vitában. Ugyanis az erdő újjászületése több csapadékot eredményezett a térségben, és a hűvösebb időjárás miatt drasztikus és kívánatos változást eredményezett az éghajlatban, teljesen ellentétes hatásokat kiváltva, mint korunk egyik legégetőbb problémája.
Kiemelt kép: Isaac Lawrence / AFP
