Ha forog a kerék, megy a biznisz: le-föl jár a sílift, viszi az elviselhetetlenül gazdag turistákat, akiknek rekreációját reggeltől estig burcsázó vendégmunkások hada teszi gondtalanná. Ha leáll a masina, mert sajnálatos módon kitavaszodott, akkor odébbáll az egész, csodásan működő rendszert alkotó kompánia: az üdülők és bérrabszolgák egyaránt a tengerpart felé tájékozódnak, hogy ott hozzák mozgásba ugyanazt a pénzt.
A bennszülöttek pedig maradnak lenn a baljós völgyben, ahol az erősen Kazincbarcikára hajazó közegben – vigyázat, Európa második leggazdagabb államáról van szó! – vagy van munka vagy nincs. Ám mindig vannak vágyak, s a vágyak természete az, hogy az életet fölemésszék.
Azét a két emberét például, akiket kéretlenül lökött egymás erőtlen karjába a sors, hogy egymásnak kiszolgáltatva, egymást el nem viselve, mégis széttéphetetlen kötelékben, egymással örökös hiányban élve, mégis: egyetlen valóságos emberi kapcsolatként csakis egymásra utalva éljék nyomorúságos hétköznapjaikat. Az anyának nem kellett a fia, de megtartotta – szentimentalizmusból, ki tudja –, s most itt áll, huszonévesen is megrekedt életével: mosogatástól takarításig, segélytől segélyig, de főként pasitól pasiig szédülve. Nyakában a külvilág előtt öccsének füllentett kis kolonccal. Akinek meg hiába kellene az anya (hogy az apa ki lehet, arról tán még a mamának sincs világos elgondolása), csak „nővért” kap helyette. Akit ráadásul, kiskamaszként, még el is kell tartania. Lopásból.
Ugyanis szezonban feljár a Hegyre, s elemel ezt-azt (voltaképpen igencsak nagy értékű sisakokat-léceket) gazdagéktól, majd eladogatja. (A film a magyarhoz képest sokkal összetettebb értelmű, többrétegű eredeti címe egyébiránt: A gyerek Odafentről.) Vevőinek köre egyre szélesedik: előbb „lenn”, a helybeli srácoknak kótyavetyéli el a szajrét, fillérekért. Aztán márkás lécet csór, nagyobb összegért. Majd már „fenn”, a Hegy személyzetével boltol, s a munkások leplezetlen kárörömmel vásárolják fel a gyűlölt üdülőktől mindig is irigyelt drága felszerelést. A fiúban pedig egyre erősödik a meggyőződés, hogy pénzért minden kapható. Még anyja szeretete is.
Ursula Meier a belga Dardenne-testvérek nyomdokain jár. A svájci rendezőnőt intim, emberközeli, ítélkezéstől mentes hozzáállása rokonítja az A-kategóriás fesztiválkedvenc testvérpárral. Szárazon, kíméletlenül sorjáztatja a kínos, életromboló, szégyenteljes helyzeteket, megmutatva a kisszerű életekben munkálkodó mindennapi devalválódást, hitek, képességek, érzelmi energiák elapadását. A Nővér hangoltsága végig drámai, ám feszültségét épp az adja, hogy maga a drámai helyzet nem áll elő, a tragédia nem következik be – csak bekövetkezhetne. Mint az életben. Így éppen a helyzet megoldatlanságának, megoldhatatlanságának drámaisága bontakozik ki.
Sallangmentes, tiszta eszközökkel dolgozik a film, kifejezőek a képek, feszes a vágás, világos vonalvezetésű a történet, letisztult a dramaturgia. A motívumrendszer szépen felépített: erős, hatásos képekben tárul fel a különböző síkok közötti belső kapcsolat: egyszerű tárgyak, események, cselekvéssorok nyernek önmagukon túlmutató értelmet, miközben megmarad leíró funkciójuk is.
Ajánljuk: a lilaságtól mentes, mégis igényes művészfilmek kedvelőinek.
Nem ajánljuk: azoknak, akik nehezen viselik, ha esetleg a saját életüket érintő dilemmákat kell látniuk a vásznon.
TPP
L’enfant d’en haut – színes, feliratos francia-svájci filmdráma, 2012. Rendezte: Ursula Meier. Szereplők: Kacey Mottet Klein (Simon), Léa Seydoux (Louise), Gillian Anderson (Kristin Jansen), Martin Compston (Mike), Gabin Lefebvre (Marcus), Yann Trégouët (Bruno) Jean-François Stévenin (étteremvezető). 100 perc. Forgalmazó: Mozinet.
Hazai bemutató: június 28.
