Szilveszterkor megismertem egy lányt a diszkóban, én 25 éves vagyok, ő 21. A problémám az, hogy elakadtam az ismerkedésben vele, pedig jól indult az egész. Aznap este táncoltunk, szórakoztunk, sokat csókolóztunk. Bár sokszor eltűnt, volt, hogy odajött utána hozzám, és volt, hogy én kerestem őt meg a buliban. Négy barátnőjével jött el szilveszterezni, egyszer sem ment más pasihoz, szingli, egy kórházban dolgozik nővérként. A barátnői azt mondták nekem, hogy nem bulizós típus, mégis, még ott megkínált kristállyal, ami számomra ellentmondásos. Aznap este hazafelé a buliból a ruhatárban együtt vártunk a kabátjainkra. Akkor azt mondta nekem, hogy nem hisz a szerelemben, a kapcsolatokban, és hogy majd beszélünk a Facebookon. Megkérdeztem tőle, hogy ez ugye nem valami lekoccolós duma, pedig itt volt a lehetőség mindkettőnknek. Másnap bejelöltük egymást Facebookon.
Az olvasói levelet Krisztiántól kaptuk, és folytatjuk lejjebb a sorait, természetesen anonim módon tesszük közzé, ahogy mások leveleit is. Olvasónk problémája a korunk tinédzsereinek nagy részét érinti.
„Három napig csetelgettünk, jól ment, majd utána megcsinálta velem kétszer is, hogy amikor nem válaszoltam neki azonnal, hanem kb. három órával később, akkor annyit írt, hogy na mindegy, látom, te nem érdeklődsz, azért örülök, hogy megismerhettelek, szia. Megkérdeztem tőle, hogy miért csinálja ezt velem, mire kiderült, hogy fél a komoly kapcsolattól, mert minél többet csetel, annál mélyebb érzelmei lesznek. Egy darabig elvan, ismerkedik, és ahogy komolyodna, kilép. Másnap telefonon beszéltünk, aztán bementem hozzá a munkahelyére, ahol félrevonultunk, csókolóztunk sokat, remekül ment, majd másnaptól visszavett a csetelésből, lassan írt mindenre. Aztán újra fellángoltunk telefonon egymással beszélve, majd megleptem azzal, hogy ismét bementem a munkahelyére. Én a személyes találkozásban hiszek, nem a csetekben vagy a telefonokban. Amikor találkoztunk, hűvösebb volt velem, távolságtartó, nem is mertem közeledni, és kérdeztem tőle, hogy miért ilyen, mire megírta, hogy van egy srác, akivel alakulóban van valami, azért nem olyan velem, mint volt. Kérdeztem, hogy előttem vagy utánam ismerte meg, azt írta, hogy mindegy, úgysem volt köztünk semmi. Ez nekem fájt. Részben igaza van, hogy nem történt köztünk semmit, a barátai azt mondják, nincs más pasi a képben, de nem tudom elhinni, hogy ezt csinálja velem. Kislánykodik, online királylánynak tűnik, szerintem nem fair ez az egész, nem kéne másokkal elhitetni valamit, hamis reményt kelteni.”
Mit lehet tenni?
A huszonévesek beleszülettek a Facebook és Instagram világába, a virtuális világ pedig sokakat annyira beszippant, hogy csak az a valóság, és csak az válik fontossá, hogy ott hogyan értékelik. Sok-sok nagyon szép lányt és nagyon jóképű fiút találni az interneten, csak a jót, szépet osztják meg magukról, és elhiszik, hogy azon a felületen kell boldogulni: a párválasztást is itt intézik. Olvasónk ebben másmilyen, úgy tűnik, az ő élete máshogyan alakult, feltehetően jó, minőségi barátai vannak, akikkel szeret kikapcsolódni, és tudja értékelni az emberi találkozásokat. Azonban olyan lányba futott bele, aki valószínűleg maga sem tudja, hogy mit akar a világtól.
Az olvasói levelet, ahogy minden esetben, most is egy oldalról ismerhetjük meg, és csak abban tudunk segíteni, hogy olvasónknak könnyebb legyen a helyzete. Elindult egy kapcsolat, döcögve ugyan, de elérkeztek ahhoz a ponthoz, hogy nappal találkoztak, csókolóztak, beszélgettek személyesen, négyszemközt. Amikor egy lány nehezen nyit mások felé, és ráadásul drogfogyasztás is felmerül a háttérben a levélből, akkor ott valami valószínűleg nem stimmel. Lehetséges, hogy a lánynak komoly lelki sérülései vannak, kötődési problémák, amik gátolják abban, hogy biztonságosan kötődjön.
A kérdés nem is az, hogy a lány miért ilyen, hanem az, hogy hogyan lehet ezt a ma már szinte jelenségnek nevezhető ismerkedési módszert elfogadni, a húzd meg, ereszd meg játszmákat elviselni. Természetes, hogy a lányok csábítanak a maguk módján, a fiúk pedig hódítanak, és az is természetes, hogy a fiúknak az kell, akit nehezebb megkapni, ez a kihívás része az ismerkedésnek. Azonban van egy határ, ami pofonnal ér fel, és amikor ez megérkezik, azt kell eldönteni, hogy képes-e megbízni ebben a lányban olvasónk. Ha már az elején mással is kavar, ha nem tudja, mit is akar valójában, ha hisztizik, mert nem figyelnek rá a cseten akkor és ott, amikor ő elvárja, akkor mi lesz később?
Ezzel sajnos együtt jár az is, hogy bárkit dobnak, törölnek az életükből, majd jön másik felkiáltással, csakhogy egy idő a lélek egyre sivárabbá válhat, az emberi kapcsolatok pedig megmaradnak a felszínen. Az érett szerelemig, a képességre ahhoz, hogy megtaláljuk azt a társat, akivel akár egy életen át is élnénk hosszú út vezet mindannyiunk számára. Ezt az utat az online kanyarok, a csetelésekre helyezett hangsúly, a virtuális világban megszokott azonnali visszajelzés csak meghosszabbítja. Olvasónknak érdemes elgondolkodnia, valóban szeretne-e további hónapokat ilyen lánnyal tölteni, hagyni a játszmákat, azon rágódni, hogy kinek van igaza. Általában az ilyen emberek szoktak vissza-visszanyúlni akkor, ha már továbblépnénk mással, pusztán a rájuk irányuló figyelem hiánya miatt.
Az őszinte szerelem nem a Facebookon zajlik, és még csak nem is cseten, hanem az offline térben. Ha valaki tapasztalja magán, hogy túlzottan olyan emberekbe zúg bele, akikkel főleg online van kapcsolata, érdemes elgondolkodnia az önfejlesztésen: több időt töltsön utazással, kirándulással, a barátokkal, hagyjon teret annak, hogy valaki megsimogassa, rámosolyogjon, hogy beszélgessenek. A könyvek, versek sokat segíthetnek az önfejlesztésben, és ha nehezen megy az ismerkedés továbbra is, akkor érdemes keresni egy szakembert, akivel a gátakat áttörik.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
