Tech

Az amerikaiak kínai technológiával kémkednek

Úgy tűnik, Kína nagyon büszke arra, hogy mesterévé vált a megfigyelésnek és a nyomon követésnek: nemrég jelent meg egy cikk egy Hong Kong-i újságban arról, hogy a New York-i rendőrök ugyanazt az arcfelismerési technológiát használják, amit Kína fejlesztett a saját lakói megfigyelésére. Persze kérdés, hogy mennyi igaz a hírből, és mennyi propaganda.

2020-ban Kínában már élesben is beindul az a program, aminek már negyedik éve zajlik a kötelező kísérleti szakasza: 0-24-ben fogják megfigyelni a lakosokat az utcákon felszerelt okos kamerákkal, és a cselekedeteik alapján pontszámokat osztanak rájuk, ami megmutatja, mennyire jó állampolgárok. Aki ügyes, annak sokkal jobb és olcsóbb lesz az élet, aki viszont valamiért a rendszer rosszabb végét kapja el, annak nagyon megnehezíthetik a mindennapjait. Kínában szépen

lassan kiépítik a világ első digitális diktatúráját, ahol az emberek minden lépéséről tudni fog a kormány és a hatóságok.

Kína a Hikvisionnal gyártatja ezeket az arcfelismerő rendszereket, ami jelenleg a legnagyobb ilyen technológiával foglalkozó vállalat. A South China Morning Post most arról írt cikket, hogy a New York-i rendőrség ugyanúgy a Hikvision technológiáját használja arcfelismerésre, annak ellenére, hogy Kína és az Egyesült Államok kereskedelmi és technológiai versenytársai egymásnak.

Az SCMP szerint a birtokukban vannak olyan dokumentumok, amelyek igazolják, hogy a rendőrség a kínai arcfelismerő rendszert használja, ugyanazt, mint amit a kínai kormány vetett be a nem túl szerencsésen Sky Netnek nevezett megfigyelőrendszer kiépítésekor. Ha a híresztelések igazak, akkor nem csak New Yorkban, hanem az ország más területein is használják a rendszert, de a keleti parton bizonyítottan Bronx egy nagyon rossz környékén és a Route 1-en vetették be eddig.

Fotó: MTI

Az arcfelismerő megfigyelőrendszerekről még most is komoly viták folynak, az ellenzők egy 1984-féle disztópiát látnak beigazodni, a támogatók pedig csak a jó oldalát látják: a terrorizmus és bűncselekmények elleni harc egy nagyon hatékony eszközét.

A SCMP szerint az amerikaiaknak egyébként még jól is jön, ha náluk fejlesztett technológiát használnak, mivel az amerikai megoldások eddig komoly hibákat mutattak, ha nem a kaukázusi rasszba tartozó embereket kellett felismerni.

A Hikvision módszerei állítólag ugyanolyan hatékonysággal ismerik fel az ázsiai és az afroamerikai embereket is,

és kevesebbet hibáznak az esetükben, ami nagy segítség lehet a New York-i rendőrségnek.

Persze mindig kérdéses, hogy ezekből az információkból mennyi az igaz, de ha tényleg kínai megfigyelőrendszer működik az USA-ban, az több, mint furcsa – főleg a Huawei-jel kapcsolatos aggályok fényében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik