A Titusville Herald című lap tudósítása szerint néhány tucat ember gyűlt össze az egyes számú McClintock-kút körül, amelyet Pittsburghtől 110 kilométerrel északra, 1861. augusztus 16-án fúrtak a névadó Hamilton McClintock farmján, alig két évvel azután, hogy nem sokkal odébb, Titusville-ben Edwin Drake üzembe helyezte a világ első olajkútját.
A hatvan méter mély McClintock Well No. 1 megnyitása óta folyamatosan működik. Kezdetben napi 175 hordót hozott felszínre, ma már csak 40 hordó kibocsátására képes: a méhéből feltörő fekete aranyat a bradfordi finomítóba szállítják feldolgozásra.
A létesítmény többször is gazdát cserélt fennállása folyamán, eredetileg a Brewer Watson Lumber Co. tulajdona volt, végül a Quaker State nevű vállalathoz került, amely a kilencvenes évek közepén a Drake Múzeumnak adományozta.
A kútmatuzsálem a szeneka indiánok ősi földjén fekszik, akik annak idején rendszeresen összegyűjtötték a földből kiszivárgó olajat, mert természeti gyógyerőt tulajdonítottak neki. A kutak megnyitása nagy lökést adott a térség gazdasági felvirágzásának.
A McClintock-kutat a Nemzeti Parkszolgálat 1999-ben amerikai örökséggé nyilvánította.