Belföld

Gruevszki menekültstátuszt kapott

A Magyar Idők úgy tudja, menekültkénti elismerésének jogszabályi feltételei fennállnak.

A kormánypárti lap információja szerint a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a volt macedón miniszterelnök által benyújtott kérelmet részletesen kivizsgálta, és megalapozottnak tekintette Nikola Gruevszki félelmét, hogy hazájában veszélyben lenne az élete.

A hatóság szerint a macedón hatóságok nem biztosítanának neki védelmet, hazatérése esetén politikai múltja és véleménye, illetve az új kormány részéről őt ért vádak miatt üldöztetésnek lenne kitéve.

A jogerősen elítélt volt miniszterelnök azzal indokolta kérelmét, hogy a mostani kormány antidemokratikus lépésekkel, mindennemű jogi bizonyíték nélkül akarja elvenni a szabadságát, visszaélve az ügyészi és bírósági rendszerrel. Gruevszki szerint koholt vádak alapján hoztak ellene jogszerűtlen döntéseket hoztak.

Nikola Gruevszki a menekültügyi hatóságnak hosszan sorolta sérelmeit, indoklásában az is szerepelt, hogy tíz év kormányzás után számos bűnöző célpontjává vált, akik a börtönből üzentek neki: már várnak rá, hogy megöljék.

Kiderült az is, november 14-én, ismételt hatósági meghallgatásán azt is elárulta, azért nem igényelt Szerbiában és Montenegróban védelmet, mert attól tartott, hogy ez a két állam kiadná a macedón hatóságoknak. A magyar menekültügyi hatóság elfogadta ezt is, míg végül megállapította, hogy a Gruevszkit ért jogszerűtlenségek olyan súlyosak, hogy azok elérik az üldöztetés szintjét.

Mint ismert, a volt macedón kormányfőt, Orbán Viktor balkáni szövetségesét egy korrupciós ügyben ítélték kétéves börtönbüntetésre, egy kétszázmillió forintot érő Mercedes beszerzése és használata miatt. Gruevszki a tiranai magyar nagykövetségen jelentkezett, onnan magyar diplomáciai segítséggel hozták Magyarországra. A macedón külügyminisztériumban hétfőn tiltakozó jegyzéket adtak át a magyar nagykövetnek, és közölték: remélik, hogy Magyarország késlekedés nélkül elutasítja Gruevszki menedékkérelmét, majd átadja őt Macedóniának, hogy teljesítse a rá kiszabott börtönbüntetést, és folytassák az ellene zajló bírósági eljárásokat.

Nikola Gruevszki 2016 januárjában egy lehallgatási botrányba bukott bele, amikor kiderült, hogy 20 ezer ember telefonját figyelték meg az országban, és emiatt tiltakozások kezdődtek kormánya ellen. Korábban már Gruevszki titkosszolgálati vezetői is megpróbáltak Magyarországra szökni, őket azonban Görögországban elfogták. A volt miniszterelnök pedig a macedón bíróságtól 2017 őszén azzal az indoklással kérte bevont útlevele visszaadását, hogy becsatolta Orbán Viktor írásos meghívóját Magyarországra. Kérelmét megtagadták.

A Balkán egész történelme benne van Gruevszki Magyarországra szökésében
36 évesen már miniszterelnök volt. Családjából nem ő az első, aki elmenekült a szülőföldjéről. Portré a Magyarországon bujkáló macedón politikusról.

Kiemelt képünkön: Orbán Viktor miniszterelnök  fogadja Nikola Gruevszkit, Macedónia korábbi miniszterelnökét a Parlament Nándorfehérvári termében 2016. november 18-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik