Mobil mobilteszt

Fotózásra szánták ezt a mobilt, mégsem ez a legjobb benne

Úgy reklámozzák az Asus Zenfone 5z-t, mint amit fényképezésre teremtettek, és tényleg korrekt fotókat lehet vele készíteni - de az egyébként elég magasra tett elvárásaimat azért nem sikerült neki megugrani. Az igaz, hogy sok mindent állíthat rajta az ember fényképezés közben, de mégiscsak az automata beállítások a legjobbak mindig, ezekkel viszont nem lőhetünk mellé. Ettől eltekintve viszont a Zenfone 5z egy nagyon jó kis telefon, amit bárkinek bátran ajánlok, ár-érték arányban meg főleg.

Mióta kipróbáltam az Asus Zenbook S-t, óriási rajongója vagyok az Asus termékek dizájnjának, és a Zenfone 5z sem okozott csalódást. A telefon gyönyörű, üveg és alumínium kombinációjával készült, a hátlapjára a Zen termékekre jellemző, koncentrikus körös lakkbevonat került, ami gyönyörűen fénylik. A 2.5 D-s üvegképernyő nagyon minimálisan tükröződik csak, ami egyáltalán nem zavaró, a kávák pedig visszafogottak és vékonyak.

Külsőre egyébként, a hátlapot leszámítva, a Zenfone 5z kiköpött iPhone X,

ami engem mondjuk nem zavar, tetszenek a notch-os képernyők, és szerintem az X kifejezetten egy csinos telefon lett.

Lehet, hogy szakasztott olyan, mint az iPhone X, de nekem nagyon tetszik – fotó: Csanádi Márton / 24.hu

GYÖNYÖRŰ, DE KELL HOZZÁ A SZILIKONTOK

A Zenfone 5z képernyője Full HD+ (2246 X 1080) felbontással rendelkezik, a képernyő-készülékház arány pedig 90 százalékos. Piros pont, hogy kékfény-szűrő is van benne, és strapabíró Gorilla Glass védi a hátlappal együtt. Az IPS LCD képernyő láthatósága nagyon jó, nem világít az ember arcába zavaróan a képernyő, de a legnagyobb napsütésben is tök jól lehet látni. A kontrasztok gyönyörűek, a fekete mélyfekete, és tűéles minden határvonal. A notchon egy 8 megapixeles szelfikamera, egy hangszóró és az RGB értesítési LED kapott helyet.

Beépített kékfény-szűrővel és színhőmérséklet-kezelővel tényleg személyre lehet szabni a telefon képernyőjét – fotó: Nagy Niki

A telefon külsejével egyedül annyi a problémám, hogy kicsit nagyra sikeredett, női kézben már nem fér el kényelmesen a 6,2 hüvelykes kijelzővel ellátott kütyü. De ennél nagyobb bajom ne legyen ezzel a telefonnal, majd fogom két kézzel, ha úgy adódik, ami amúgy sem hátrány, mert fogásra elég törékenynek tűnik, ez valószínűleg a kicsit kerekített képernyőszéleknek köszönhető. Nem csoda, hogy adnak hozzá alapból egy elegáns szilikontokot, nem szívesen használnám nélküle. De még így is összességében egy elegáns, letisztult, gyönyörű telefonról beszélünk, külsőre abszolút hozza az elvárt színvonalat. Ráadásul nem is nehéz: mindössze 155 grammos.

Az Asus Zenfone 5z hátlapja egyszerűen gyönyörű – fotó: Csanádi Márton / 24.hu

NE INDULJON EL A TÖLTŐJE NÉLKÜL!

A telefon alján a három hangszóró egyike foglal helyet, valamint a jack csatlakozó, és a C típusú USB-töltőbemenet, amire érdemes figyelni, ugyanis én jól megjártam vele. Hozzászoktam már, hogy bárhova megyek, azért ott akad egy-egy töltő, amire rá tudom dugni a telefonomat, ezért a Zenfone gyári töltőjét sem vittem magammal anyósomékhoz, ahol aztán két napot a telefon nélkül voltam kénytelen tölteni, mert mindenkinek csak hagyományos USB-s töltője volt.

Szóval, hacsak nem akad minden rokonnál egy C-típusú USB töltő, érdemes az embernek mindenhová magával cipelni a Zenfone-ét.

A képernyőt PIN-kóddal, ujjlenyomatolvasóval vagy arcleolvasóval, illetve ezek tetszőleges kombinációjával tudjuk feloldani. A PIN-módszerről, gondolom, nem kell túl sokat írnom, az ujjlenyomatos verzió nagyon gyorsan és pontosan működik, az arcfelismeréssel viszont nekem akadtak problémáim. Persze hozzátartozik a témához, hogy még nem volt olyan telefonom, amiben ez a funkció működik, így nehéz volt hozzászokni, hogy nem tudok csak úgy ránézni a lezárt képernyőn az értesítéseimre. De ezt viszonylag hamar megszoktam, rá is voltam kényszerítve, mert elképesztően valószínűtlen szögekből is képes felismerni az eszköz, hogy kinek az arcát látja. Viszont nagyon sokszor volt olyan is, hogy jó fényviszonyok közepette belebámultam a kamerába, és még így sem sikerült neki beazonosítani, ki is vagyok.

A Zenfone 5z személyre szabhatóságának köszönhető az egyik kedvenc funkcióm is: be lehet állítani a telefonban, hogy a képernyő aktiválódjon, amikor felemelem, így – ha az arcfelismerő is úgy akarja – gyakorlatilag hozzá sem kell nyúlnom a képernyőhöz, ha fel akarom oldani. Apróságnak tűnhet, de tök jó, hogy nem kell semmit sem nyomogatni, azonnal a rendelkezésemre áll a kütyü.

Kicsit nagyobb a telefon, mint ami kényelmes lenne egy női kézben – fotó: Csanádi Márton / 24.hu

TELJESEN MAGÁRA SZABHATJA, ÉS MÉG AZ AKSIJA IS BÍRJA

A telefon egyébként ezen kívül is kifejezetten személyre szabható, rengeteg mindent beállíthatunk benne, milliónyi téma közül választhatunk, és az AI-nek hála több olyan funkciót is kaptunk, amitől könnyebb lesz a használat. Ilyen például az okos töltés, ami a korábbi töltési jellegzetességeinkhez igazítja a következőt, és megmondja, hogy megfelelőek-e a töltési szokásaink, vagy az okos csengőhang, ami a külső zaj mértékéhez halkítja vagy hangosítja a hívásjelzőt. Viszont az istenért sem találtam meg benne, hogy az időzítő óra jelzését hogyan lehet hangosabbra venni – lehet, hogy csak nem volt egyértelmű a kezelőfelület, de nagyon zavaró volt sportolás közben folyton a képernyőre bámulni, hogy ugyan lejárt-e már az a 7 perc, vagy szenvedjek még egy kicsit tovább.

A telefon megjelenése is teljesen személyre szabható, és a notch is elrejthető – fotó: Nagy Niki

A teljesítményre sem lehet semmi panaszom, a Zenfone 5z szupergyors, nagyon hatékony, és tárhelyet is ad bőven. 4, 6 és 8 GB-os memóriával kapható, és a belső tárhelyből választhatunk 64, 128 és 256 GB-osat is, bár tapasztalatból mondom, szerintem bőven elég a 64-es is. Mi a 6-64 GB-os párosítást kaptuk tesztelésre, és gyönyörűen muzsikált így is. Az aksi lassan merül, még akkor is, ha sokat nyomkodom a gépet,

két óra youtube-ozás után például csak 10 százalékot veszített egy vonatút alatt,

ami azért elég szép teljesítmény. Régóta ez az első olyan telefon, amit egy egész  napos használat után sem kell éjszaka töltőre dugnom, elég, ha reggeli készülődés közben visszatöltök rá egy kicsit.

JÓL FOTÓZ, DE AZ ELVÁRÁSOKAT NEM UGROTTA MEG

Őszintén szólva én azért vártam annyira ezt a telefont, mert szeretek fotózgatni, és azt hittem, hogy a kifejezetten fotós mobilként bereklámozott 5z-vel aztán majd valami csodálatos képeket fogok készíteni. A hardveres háttér meg is van hozzá: a két hátlapi kamera közül az egyik 12 megapixeles, f/1,8 rekeszértékkel dolgozik, optikai képstabilizátor és fáziskövető autófókusz is van benne, a második pedig 8 megapixeles f/2 rekeszértékkel, 120 fokos látószöget tud, és Omnivision szenzorral adják. A mesterséges intelligencia segítségével a kamerák elvileg képesek megkülönböztetni tizenhat jelenetmódot, de ennek gyakorlatban nem sok hasznát veszi az ember, én legalábbis semmi különbséget nem láttam közöttük. De az is lehet, hogy ezeket nekem kellett volna beállítanom, nem tudom, nem találtam semmi erre utaló ikont a fényképezőgépben.

Kifejezetten fotózásra készült a telefon, de nem lett olyan erős benne, mint vártam – fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Az automata verzióban a telefon nagyon szépen beállítja a megfelelő értékeket, a pro verzióban pedig mi nyomkodhatjuk, hogy milyen legyen a záridő, a fókusz, a fényérzékenység, az expozíciókorrekció és a fehéregyensúly. HDR-t is tud a kamera, ami szép, nem túl erőszakos, váltogathatjuk a képarányt és a képminőséget, és különböző filtereket is rakhatunk a képre. Van portrémód is, ami szelfiben nekem nem tűnt túl erősnek (a mögöttem álló szárítóról is azt hitte, hogy még ugyanúgy élesen kell hagyni, mint az arcomat), de a hátlapi kamerákkal tök jól működik. És persze ott vannak a szokásos pluszok: a vaku meg az időzítő.

Naplemente után, automata beállításokkal ilyet tud a Zenfone 5z – fotó: Nagy Niki

Van egy nagyon nagy felbontású mód is, ami szerintem teljesen felesleges, jó viszont az, hogy a sima módból könnyen átválthatunk széles látószögűre, és a képnek csak nagyon a széle kezd elmosódni, a többi része tűéles marad. Én legtöbbet ezt a funkciót használtam, mert tényleg jó fotókat lehet vele csinálni. Az viszont egy kicsit zavaró, hogy a telefon túltolja az élességet. Van persze benne még panorámamód, és gifet is könnyen lehet csinálni vele, ezeket a képernyő jobbra húzásával lehet megtalálni.

A makró mód viszont kifejezetten jól sikerült rajta, szép fotókat lehet vele lőni.

Videóminőségben sem rossz a Zenfone 5z, lehet vele gyorsított és lassított felvételeket is készíteni, a normál kamera pedig tud 4K felbontást, ami azért elég menő. A nagylátószögű kamera viszont csak 1080 pixelben dolgozik.

A SZELFIMESTER KICSIT TÚLTOLJA A RETUSÁLÁST

Van egy beépített alkalmazás a Zenfone-ban, a Selfie Master, ami nagyjából annyira jó, hogy egy kicsit (vagy nagyon) kiretusálja az ember vele a szelfijeit – vannak azért elborult módok, de az 1-2-es verzió még egész vállalható. Az Instagram-Youtube generációnak tök jó lehet, hogy van benne élő szépítés is, úgyhogy az Insta-sztorikban is lehet gyönyörű bababőrűnek és őzikeszeműnek lenni mindenféle erőfeszítés nélkül. Az appban tudunk még kollázst csinálni, és ott van a Zenimoji is, aminek az égvilágon tényleg semmi értelme nincsen.

Egészen elborultan retusál a Selfie Master: az eredetitől a szétfilterezett 10-es verzióig – fotó: Nagy Niki

Ugyanígy a youtuberek örülhetnek annak is például, hogy a Játékmágus alkalmazással élőben közvetíthetik a játékukat, és közben kommentálhatják is, vagy átkapcsolhatnak a játék hangjára.

Ami az audiót illeti, a Zenfone 5z nem áll a helyzet magaslatán, de aki olyan botfülű, mint én, az semmit nem fog érezni a torzításból. A hangszórók max hangerőn kicsit recsegnek, a mellékelt fejbedugós fülhalesz sem az igazi, de a saját fejhallgatómmal nem vettem észre különösebb problémákat.

Ha valaki a tökéletes hangzásra utazik, azért ne ezt a telefont vegye, de sima felhasználóként nem lesz vele nagy baja.

Összességében a Zenfone 5z egy nagyon szép, nagyon praktikus telefon, ami középáras telefonként is felér a nagyokhoz (a kezdőára 180 ezer forint körül mozog, de lehet találni most már olcsóbban is). Kifejezetten fényképezésre ajánlják, ügyesen és szépen lehet is vele fotózni, de azért egy kezdő kompakt gépet nem tud beelőzni. Ha szeret hobbiból fotózgatni, és egy gyönyörű, ügyes kis telefonra vágyik, ami nem nullázza le a bankszámláját sem, akkor ennél jobbat jelenleg nehezen talál a piacon.

Kijelző: 6,2 hüvelyk, 2246 X 1080 felbontás
Chipset: Qualcomm SDM845 Snapdragon 845
RAM: 8 GB / 6 GB / 4 GB
Hátlapi kamera: 8 MP +12 MP
Előlapi kamera: 8 MP
Akkumulátor: 3300 mAh
Operációs rendszer: Oreo (Android 8.0)
Ára: 180 000 forint

Ajánlott videó

Olvasói sztorik