Tech hardverteszt

Új királyt avattunk az olcsóbb kínai robotporszívók között

Végre ütős konkurencia jelent meg a robotporszívók szegmensében 360 S6 képében, ami „elefánt a porcelánboltban” módjára tört rá a vetélytársakra. A RendeljKínait által tesztelt újdonság gyakorlatilag ugyanazt tudja, mint a Xiaomi Roborock S50, sőt bizonyos területen még többet is, a 99 500 forintos árával pedig szépen alálőttek a legnagyobb konkurensnek, ráadásul EU Priority Line szállítással áfa- és vámmentesen érkezhet meg hozzánk, egy általunk választott ajándék kiegészítővel együtt.

KICSOMAGOLÁS

A 360 S6 tóba zuhanó sziklaként pezsdítette fel az állóvizet a kissé kamatikussá vált robotporszívó kategóriában. A felső szegmenst teljesen eluraló Xiaomi, míg az alsóbb kategóriákban vitézkedő iLife mellett nem nagyon volt alternatíva – egészen mostanáig. A 360 S6 ugyanis megmutatta, hogy

a népszerű MI logón túl is van élet.

A dobozolás a szokásos, ne foglalkozzunk vele, menjünk rá a sokkal érdekesebb beltartalomra: a középen trónoló porszívó minőségi hatást kelt, ráadásul a pakkot rendesen megszórták kiegészítőkkel is. Háromféle dugófejjel ellátott töltő, dokkoló, felmosó platni és rongy, a tisztításhoz kefe, 3 db tökéletesen fogalmazott angol nyelvű leírás a jutalmunk, maximum az extra szűrőket és keféket hiányolhatjuk.

Helló kicsike! – Fotó: RendeljKínait

A 360 S6 kiköpött Xiaomi, az anyaghasználat nagyon hasonló, ahogyan a dizájn is, kellemes az összbenyomás. Gagyiságra utaló jelet nem találtunk, sőt a szenzorokat elég látványosan helyezték el, így olyan érzésünk támadt, hogy kifejezetten az európai piacra szánták a robotot. Apró figyelmességek bizonyítják a teóriát: például a remek angolsággal fordított leírás, a kiváló angol nyelvű applikáció és a háromfejes, cserélhető töltő mind olyasmi, ami jól átgondolt termékekre jellemző.

A gép hasán felfedezhetjük a duális forgókefét, a hengerkefét és a felmosásért felelős keretet, vagyis a 360 S6 minden felületen megállja a helyét. Felül a kipattintható portartályt pillanthatjuk meg, a lézeres feltérképezésért felelős „AWACS” tornyot, illetve a két vezérlőgombot, amit sosem fogunk nyomkodni, lévén minden elérhető az applikációból. Újabb figyelmesség, hogy a kapcsolók LED világítása kikapcsolható, ha például alvás közben zavarónak éreznénk.

TESZTÜZEM

Telepítsük fel az applikációt és pörgessük végig a funkciókat. Mi egyből arra voltunk kíváncsiak, hogy az 360 S6 miben tér el a kategória koronázatlan királyától, a Xiaomi Roborock S50-től. A kezelőfelület egységes és teljesen angol, csupán egy helyen találtunk kínai szöveget a regisztráció során, és ennyi.

A kapcsolódó alkalmazásra nem lehet panasz – Fotó: RendeljKínait

A nyitólapon minden fontos információt egy helyre rendeztek, a kevésbé lényegeseket pedig a szokásos három pöttyel jelölt „more” gombra bökve érhetők el. Alul a töltés, tisztítás, csendességi fok – három módban változtatható – tapi felületeit láthatjuk, felette a takarítási információk visszajelzését, még egyel feljebb a lakásról készült térképet. Két kis piktogram jelöli a porszívó és a dokkoló helyét, hiszen

ez az eszköz is automatikusan visszatér állomására.

Igyekszünk az összes funkciót leírni, hiszen így mérhető igazán a konkurenciához a 360 S6:

  • lézeres térképkészítés
  • tárgyelkerülés és finom érintés
  • leesés elleni védelem
  • geofence – az applikációban kijelölt területet takarítja csak /ismételtethető/
  • geofence block – adott részt kizár a takarítási területből
  • automatikus dokkolás
  • felmosás
  • időzítés
  • DND – olyan időszak kijelölése, amikor sem a takarítás sem a hangjelzések nem aktívak
  • history – állapotjelzések eltárolása, előzmények formájában /kikapcsolható/
  • térképvisszatöltés – előző napi térkép alapján takarítás (Roborock S50 nem tudja)
  • LED világítás kikapcsolása (Roborock S50 nem tudja)
  • üzenetek hangerejének beállítása (Roborock S50 nem tudja)
  • virtuális távirányító
  • eszközinformáció
  • pozíció hangos kimondása angolul
  • működési és egyéb állapotok kimondása angolul
  • karbantartási információk, szűrőcsere riasztás
  • firmware frissítés
  • szívóerő kiválasztása három fokozatban: csendes, normál, erős

A fenti lista hasonló a Roborock S50 felhozatalához, néhány eltéréssel, mindkét termék tud olyat, amit a másik nem. A 360 S6 geofence funkciója – amikor a felhasználó kijelöl egy adott takarítási területet, amit a porszívó nem lép át – fejlettebb, hiszen azt is meg tudjuk neki mondani, hogy mit hagyjon ki.

Minden egyes centiméter lekövethető – Fotó: RendeljKínait

Ráadásul az előző napi takarítási területek újratölthetőek, az időzítéssel párosítva ez igen nagyfokú automatizáltságot tesz lehetővé. Sajnos a két lehetőséget nem összeköthető, pedig csúcs lenne, ha egy hétre előre, különböző szobákra szétbontva meghatározhatnánk a takarító kütyü által bejárandó területet.

Érdemes a szenzorokon is végigfutni, hiszen ebből is van jó néhány:

  • infravörös szenzor – a fronton, ütközés elleni védelmet látja el
  • LDS lézeres szenzor – térképkészítésért felelős
  • leesés elleni szenzorok a hason
  • jobb oldalon egy falérzékelésért felelős, valószínűleg ultrahangos szenzor
  • mechanikus szenzor a tárgyak érintéséhez

A felső részen elhelyezett nyomásszenzor kimaradt, amivel a Roborock S50 nem szorul be az ágyak alá, ezt a 360 S6 nem tudja. Ezen a területen egyébként nem remekel tesztalanyunk, ugyanis a mechanikus érintőszenzor nagyon alacsonyra került. Így a küszöbmászó képessége meglehetősen gyenge, többször változtatta végzetévé a konyhánkat, ahol a helyiségelválasztó túl magas, emiatt mindig megfordult előtte, amikor hozzáért, ahelyett hogy megmászta volna.

A legfontosabb részek a gép hasánál – Fotó: RendeljKínait

Cserébe a robotporszívónk extra finoman érinti meg a tárgyakat: eddig ez a legjobb modell ezen a téren. És van még egy dolog, amiben a 360 S6 a király, ez pedig a zajongás. A csendes módja tényleg nagyon halk, egyáltalán nem idegesítő, ha mellettünk takarít. De ennél is jobb, hogy a hangüzenetek erejét is beállíthatjuk, így ha a takarítási területtől messze tevékenykedünk, akkor kellően hangosra állítható, míg ha közel vagyunk, szépen lehalkítható – ezt a funkciót szintén nem ismeri a Roborock.

Ami a takarítási képességeket illeti, ebben is kifejezetten ügyes a robotporszívó, bár ezen a szinten ez már simán elvárható. Sajnos a mélyebb rések gondot okoznak, ahogy az összes többi gépnek, de ezt leszámítva szinte mindent eltüntet. A hengerkefe miatt szőnyegen is megállja a helyét, és ez is érzékeli a felületet, mint az S50. 1800 Pa-lal tölti meg maximális teljesítményen a HEPA filteres, 400 milliliteres tartályt, ami némileg elmarad a csúcs Xiaomitól, de ez a gyakorlatban semmilyen hátránnyal nem jár.

Pascal, vagyis szívóerő

A különböző takarítóeszközök szívóerejét többek között Pascalban szokták megadni, amit Pa-nak vagy kPa-nak jelölnek. Ez az az érték, amivel a porszívó az elé kerülő koszt felszívja, vagyis ekkora nyomást fejt ki a takarítandó felületre. Jellemzően a különböző eszközök egymáshoz képesti összehasonlítására is használják, annak ellenére, hogy ez a mutatószám nem fedi le teljesen a takarítási képességeket, hiszen azt például az elektromos forgófej által keltett légáram, illetve egyéb más paraméterek is befolyásolják.

Mint ahogy a 3200 mAh-s akku sem, ami azért kisebb, mint az ellenlábas 5200 mAh-s telepe. Ez azt jelenti, hogy 90-120 perc takarításra esik durván 2-2,5 óra töltés, tehát amennyivel kisebb a kapacitás, pont annyival gyorsabban megy bele a delej. Aki nem akar teniszcsarnokokat takaríttatni, annak ezek lényegtelen értékek, lévén mindkét gép automatikusan dokkol, tehát nem kell beavatkozni a folyamatba.

Szenzorokban nincs hiány – Fotó: RendeljKínait

ÖSSZEGZÉS

A 360 S6 egy rendkívül jól sikerült termék, amit szerintünk szándékoltan a tehetősebb, angol nyelvű piacokra terveztek. Szinte mindent tud, amit a Xiaomi Roborock S50 – lézeres térképezés, csendes és erős mód, applikáció alapú vezérlés, területkijelölés, felmosás, szőnyegtakarítás stb. –,

néhány apróbb szolgáltatásban térnek csak el.

Amiben ez a modell jobb, az a csendesebb működés és az árazás, amiben gyengébb, az a küszöbmászó képesség, illetve kisebb az akkumulátor kapacitása, de ez az automatizáltság miatt nem igazán jelent problémát. Akinél sok a küszöb, az vegye a Xiaomit, aki csendet szeretne kisebb összeg elköltésével, az pedig válassza az 360 S6-ot, hiszen mindkettő ötcsillagos termék.

PÉNZTÁRCABARÁT ÖSSZEÁLLÍTÁSAINK:

Rendelj kínait!

Ha érdekelnek a kínai termékek, és első kézből szeretnél értesülni az új tesztekről, ajánljuk a RendeljKínait oldalát!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik