Karafiáth: Orbán rendszere konzerválja a romák leszakadását

A Roma Integráció Évtizede Program elnevezésű nemzetközi felmérés szerint a magyarországi romák kevesebbet dohányoznak, mint pár éve, viszont többet isznak. Legalábbis a legtöbb híradásban ezt a két tényt emelik ki a nagybetűk. Holott nem ezek a legérdekesebb pontok, hiszen e statisztikák mind állnak a magyar lakosság nem roma, ám nem túl tehetős részére is.

Mióta tilos zárt terekben cigizni, illetve mióta az egekbe szökött a dohánytermékek ára, nem csoda, hogy a társadalom leszakadó rétegei – nem csak romák, sőt! – szenvedélyt váltanak, és marad az olcsóbban elérhető házipálinka és vele a mámor. És marad a szintetikus drog. Ezt ugyan jelen kutatásban nem mérték, de egy ideje a kábítószer a legfőbb probléma a szegénységben és mélyszegénységben élők körében. A durva számok és a hüledezés elviszi a fókuszt a sokkal durvább adatokról. És arra is jó mindez, hogy hibáztassuk az áldozatokat, hiszen, aki kívülről néz (és kicsit felülről, és nem feltétlenül empátiával), mondhatja, hogy tessék, minek füstölnek és vedelnek, ha nem dolgoznak, ugye?!

Holott a háttérben a kilátástalanság, a bizonytalanság, a szorongás és a depresszió lapul. És ezeket oldani kell, ki hogyan képes rá. Mivel a pszichiátriai ellátás nem opció (nem csak a köreikben), marad a primer, a kézenfekvő: a maguk kikapcsolása. Legalább egy-egy trip erejéig. Mielőtt bárki ítélkezne, jó tudni és mindig hangsúlyozni is, hogy a megbélyegzéssel csak a szakadékot mélyítjük. Miközben a romák ügye mindannyiunk ügye, hiszen az ország lakosságának csaknem egytizedéről beszélünk.

A Debreceni Egyetem munkatársainak idén februárban publikált kutatása szerint az elmúlt harminc évben a cigánynak tekintett népesség száma 400 ezerről 876 ezer főre nőtt hazánkban.

Bár nehéz konkrét számokról beszélni, hiszen az etnikai hovatartozás ‘bevallásos’ alapon megy, és a cigányság, mint kategória, határai igen merevek – ezek a számok azt mutatják, hány cigánynak tartott ember él Magyarországon. A ‘bevallásos’ adatok ennek a 30-40 százaléka körül mozognak. A helyi vezetők például a magukat romának nem valló, de mélyszegénységben élő embereket is romának minősítették, ezt amúgy a szegénység etnicizálásának nevezik.

A romák 37,8 százaléka falvakban, 32,8 százaléka városokban, 15,1 százaléka megyeszékhelyen, 14,3 százaléka pedig Budapesten lakik, azaz a főváros lakosságának 7 százaléka roma. Körükben magas az urbanizáció, de ezzel egyidőben a falvakban maradottak között a gettósodás a tendencia. S hogy miért fontosak ezek a kutatások? Azért, hogy a támogatásokat célzottabbá tegyék, a segítségnyújtás terét növelni tudják.

Persze kérdés, mit tudtunk most meg, amit eddig nem.

Tudtuk, hogy a szegények elhíznak a sok egészségtelen ételtől, és azt is tudtuk, hogy a romák nem vagy alig veszik igénybe a szűrővizsgálatokat, nem járnak fogorvoshoz. Hogy alacsony a továbbtanulóik száma. Hogy nemigen van számukra kiút, modellek híján abban élnek, amibe beleszülettek. És nem túl sokáig: a nem roma lakossághoz viszonyítva tíz évvel korábban halnak.

Azért nem kell túlságosan aggódni, hatalmas változások kapujában állunk.

Péntek esti hír, hogy Balog Zoltán miniszterelnöki biztos lesz (ötfős titkársággal, közvetlenül OV alatt), munkája mostantól a roma felzárkózás kormányzati koordinációja lesz, feladatai közé tartozik majd a roma kultúra értékeit megőrző tevékenységek szemmel tartása is.

Logikus, hogy Baloghoz kerül ez a feladat, hiszen ez EMMI élén már bizonyított. Emlékezzünk csak például az Európai Unó 2016-os kötelezettségszegési eljárására az iskolai szegregáció miatt.

Persze úgy tűnik, a szegregációt nem tekintik problémának, hiszen a kormányzat terveiben többek között az is szerepel, hogy az egyházi iskolák számát növeljék, ami egyenes út, főképp vidéken, a szegregáció tömegesítéséhez. Szépen levezethető az aljas modell, és még csak megfogni sem lehet a dolgot, hiszen a lépések önmagukban nem támadhatóak. Durván ez a menetrend: leszakadó (leszakadófélben lévő) vagy erősen polarizálódott helyen az önkormányzat átadja egyik iskoláját az egyháznak, az pedig megengedheti magának, hogy szelektáljon a tanulók között,így a tehetősebb családok gyermekeit veszik csak fel. Elitintézménnyé válnak, és mivel magasabb a nívó, a képzettebb pedagógusok is szívesebben tanítanak ezekben az intézményekben. Az önkormányzatiba meg mehet a maradék.

A szülőket nehéz hibáztatni, hiszen ki vinné önként olyan iskolába a gyermekét, ahol verekedések vannak, lopások, esetleg fejtetű, s ahol nincs tekintélye a pedagógusnak.

Így jönnek létre a gettósított iskolák, csupa szegény és/vagy roma tanulóval, bukdácsolókkal, megakadásokkal, kibukásokkal. Hivatalosan persze nincs szegráció. A kormány családpolitikája sem őket támogatja: a gyerekek utáni adókedvezmények nem rajtuk segítenek. És így a szegénység konzerválódik, örökítődik tovább. A magyar nőkkel köttetett szerződésben sem érintettek a romák; viszont a közmunkaprogram arra jó, hogy helyhez és hálához kösse őket. Kíváncsi vagyok, mit mutat majd a legközelebbi felmérés. A tendenciák világosak.

Kiemelt kép: Beliczay László/MTI