Média

Lekapcsolták a Rádió 1-et két városban

rádió1
rádió1

A 24.hu értesülése szerint máris elnémult Székesfehérváron és Mosonmagyaróváron a Rádió 1, mely Mosonmagyaróváron az FM 99,7 MHz-en, Székesfehérváron az FM 103,8 MHz-en volt fogható. A rádió elnémításának magyarázata az, hogy a két városban eddig egy Hold Reklám Kft. nevű cég továbbította a Rádió 1 műsorait, többek között a Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani által készített Balázsék című műsort is, ám mivel a Rádió 1 -hez hasonlóan ugyancsak kormányközelinek nevezhető Hold Reklám Kft. nemrég megnyerte az országos kereskedelmi rádiós pályázatot, a Hold nem használhatja tovább a két említett helyi rádiós frekvenciáját. A Médiatörvény ugyanis kimondja, hogy egy pályázónak nem lehet egyszerre helyi és országos hullámsávja.

Bár Sebestyén Balázs nem hisz a webrádiózás sikerében, a Balázsék című műsor már csak weben érhető el Székesfehérváron. Fotó: Facebook

Később még visszatérhet Fehérvárra a Rádió 1

Ahhoz tehát, hogy a kormányközeli Hold Reklám Kft. – mely POP FM néven pályázott a Class FM-től 2016 novemberében elvett frekvenciára – elindíthassa rádióját országos vételkörzettel, a Rádió 1 több mint 30 frekvenciából álló vételkörzete ezzel a két várossal most lecsökken. (Más városokat a fejlemény nem érint, mivel másutt nem a Hold Reklám Kft.-n keresztül szól a Rádió 1.) Bár Székesfehérvár 2012 után ezzel most másodjára, 2018-ban is Rádió 1 nélkül marad egy időre, úgy tudjuk, a Rádió 1 később még újra megjelenhet a Fejér megyei nagyvárosban, csak immáron nem a Hold Reklám Kft. partnereként, hanem Andy Vajna ügyvédjeinek cégén, az LB Rádió Kft.-n keresztül. Az ügy azonban egyelőre megakadt a Kúrián, mely tavaly decemberben ideiglenes bírói intézkedéssel felfüggesztette a fehérvári rádiós pályázatot, mivel elfogadta egy másik kormányközeli pályázó, a Regionális Rádió Kft. ezzel kapcsolatos kérelmét. A Regionális Rádió Kft. szerint törvénytelenül járt el a Médiatanács a fehérvári rádiós pályázat során, amikor az LB Rádiót hozta ki győztesnek, az LB Rádió pályázata ugyanis szerintük hibás.

Amíg a Kúria nem bírálja el a pályázatot érdemben, a fehérváriak most csak webrádióval foghatják be a Balázsék című műsort. A mosonmagyaróváriak viszont, ha megfelelő rádiós antennájuk és szerencséjük van, egy közeli, a térségbe átnyúlóan sugárzó másik Rádió 1-et is elérhetnek.Vajnához és Mészároshoz is kötődik a tervezett országos rádió

A Hold Reklám Kft.-nek az országos kereskedelmi rádiós pályázaton való elindulás előttig Andy Vajna volt a tulajdonosa, de még a pályázati anyagok beadása előtt átírták a céget Bakai Mátyás nevére. Bakai azt megelőzően a Vajna tulajdonában lévő Rádió 1-et működtető Radio Plus Kft.-nek volt a társügyvezetője Vajna mellett, egyébként Bakai Vajna egyik barátjaként is ismert.

Van egy másik személyi kapcsolódás is: a Hold Reklám Kft. a Class FM egykori országos frekvenciájára kiírt rádiós pályázaton a Mészáros Lőrinc volt felcsúti polgármester által felvásárolt MKB Banktól kapott hitelt.

A Hold Reklám Kft.-t múlt hét kedden nyilvánította hivatalosan is győztesnek a Médiatanács az országos kereskedelmi rádiós pályázaton. A frekvenciapályázatra a 2016 novemberében webre szorult Class FM tulajdonosa, az Advenio Zrt. is beadott pályázati anyagot, de a Médiatanács szerint a pályázata formai hibát tartalmazott, ezért már a pályázat elején kizárta a testület a céget. Így a Hold Reklám Kft. valódi verseny nélkül jut hozzá a kereskedelmi és politikai szempontból is értékes frekvenciához, mely alkalmas lehet Orbán Viktor médiarendszerének további bővítésére és további állami reklámpénzek lehívására is.

A Hold Reklám Kft.-nek 120 napja van rá, hogy elindítsa az országos hullámsávján a sugárzást.

A 24.hu egyébként kezdeményezte, hogy a Médiatanács mutassa meg a lezárt országos frekvenciapályázatra beérkezett pályázati dokumentumokat, ugyanis korábban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatala, valamint a bíróság is kimondta, hogy a frekvenciapályázatok nyilvánossága nem korlátozható törvényesen. A Médiatanács azonban egyelőre nem tett eleget az egy héttel ezelőtti kérésnek, türelmünket kérték.

A Class FM a mai napig perben áll a Médiatanáccsal az egykori frekvenciájáért, a grémium a per végét ki nem várva írta ki a pályázatot, és állapított meg győztest.

Sebestyén Balázs miatt nyert a Class FM ellen a Médiatanács
A ma már a konkurenciánál dolgozó rádiós vezette Morning Show egyetlen jogsértése miatt jogszerű volt a Class FM-től elvenni a frekvenciáját. A cég fellebbezést fontolgat a mai ítélet ellen, bár a frekvenciát épp birtokba veszi egy kormányközeli vállalkozás.
rádió
Mészáros Lőrincék cége is vitatja az állami hallgatottságmérés hitelességét
Az RSH szerint a médiahatóság által finanszírozott kutatás egyértelműen hibás adatokat hozott ki. Szakértőik újabb anomáliákat említenek a 24.hu által már feltárt problémák mellé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik